Bozó Annamária
Egy hét Firenzében
Egy hét Firenzében
Iskolám, a MTE Nádasi Ferenc Gimnáziuma és Kollégiuma 2022-ben nyerte meg első Erasmus pályázatát „Tanulni, megosztani és lelkesíteni” Grand jeté Europába címmel.
A program egyik megvalósítójaként 2022. 07.03.-07. 10. között részt vettem egy olaszországi továbbképzésen Firenzében. A továbbképzés hivatalos neve: „There is an App for That!” Az „Europass Teachers Academy” firenzei központjában olyan applikációkkal ismerkedhettem meg, amelyeket reményeim szerint használni fogok a tanítási gyakorlatom során az iskolámban.
Vasárnap este érkeztem meg Firenzébe és a helyi kempingben volt a szállásom, ami nagyon kényelmeséének bizonyult. Busszal, gyalog (3km) és közösségi kerékpárral is nagyon jól megközelíthető a belváros.
A munkahét során felváltva jártunk iskolába, egyik nap délelőtt, másik nap délután. Ez egy kicsit furcsa volt az elején, de gyorsan megszoktuk. A csoportomban szlovák, lengyel, portugál, horvát tanártársak voltak. Kezdésként mindenki mutatott egy bemutatkozó filmet a saját iskolájáról, munkájáról. Nagyon tetszett, hogy a tanárunk először felmérte, hogy ki milyen applikációkat ismer és használ, majd ennek függvényében új applikációkkal ismertetett meg bennünket. (Padlet, Goosechase, TedEx, Quizlet, Quizziz) A tanult applikációkat élesben is kipróbáltuk és használtuk az órák alatt. Az utolsó tanítási napon a héten megszerzett tudásról kellett számot adni egy általunk kiválasztott applikáció segítségével.
Nagyon jó lehetőségnek tartom az Erasmus lehetőséget és szeretnék ösztönözni mindenkit, hogy merjen belevágni, ha lehetősége adódik rá. Remélem, hogy mindenki ugyanannyira feltöltődik ezeken a programokon, mint én.
Köszönöm, hogy részt vehettem ebben a programban.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal