Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Miskolczi Ágnes

szombat, 24 február 2018 16:28

Palermo- The new challenge

A címre utalva újabb kurzuson gyarapíthattam tudásom. Igen, ez volt egymás után a harmadik projekt, amelyre az Egri Lenkey János Általános Iskola pályázott. Az első kettőn az angol nyelv tanításának módszertani ismereteimet fejlesztettem. Most úgy gondoltam, hogy ki kell próbálnom valami újat. Választásom az ’Identify the Hidden Talent in Your Classroom’ kurzusra esett.  A leírásban színes feladatok szerepeltek, melyek segítséget adnak a tehetséges tanulók kiválasztásához és támogatásához.

Az egyhetes (sajnos ilyen rövid volt) kurzuson kb. 15 voltunk. Megdöbbentem, hogy ebből öten, hatan egyáltalán nem tudtak angolul. Többen egy intézményből jöttek és fordítottak egymásnak. Így a nyelvi nehézségek miatt lassabban haladtunk. Ennek ellenére sok csoport-és projekt munkát végeztünk. Felelevenítettem pedagógiai, pszichológiai ismereteimet. Megosztottuk tapasztalatainkat, közösen gondolkodtunk, vitáztunk, előadtunk. Az előadó nagyon jól felépítette a négy nap anyagát. Egymásra épültek, az előző nap témái összhangban voltak egymással. Tudtunk építkezni az előző nap ismereteiből.

Az utolsó napon közös kirándulást tettünk Cefalu-ba. Csodás kis üdülő paradicsom, ahol fürödni is tudtunk a tengerben. Esténként helyi éttermekben kóstolgattam a „tenger gyümölcseit”, és persze igazi olasz, dúsan megpakolt pizza, pizza. A belvárosban laktam, a külvárost a helyiek tanácsát megfogadva, elkerültem. Az emberek kedvesek, kézzel-lábbal kommunikáltunk, mert hát miért is nem beszélem én az ő nyelvüket!?

És mint már annyiszor, most is bebizonyosodott, hogy Anita és Kriszta segítsége még a harmadik projektnél is nélkülözhetetlen. Köszönöm a támogatásukat.

szerda, 14 szeptember 2016 19:23

Refresher and Methodology Course in Edinburgh

Az Egri Lenkey János Iskola idén is pályázott a KA1 projektben. Szerencsés embernek érzem magam, hiszen tavaly részt vehettem az oxfordi továbbképzésen, így tapasztalataimat felhasználva, az idén már gördülékenyebben ment minden, de Anita és Krisztina (Tanártovábbképző) felkészítésére mindenképp szükségem volt. Köszönettel tartozom nekik.

Idén Edinburgh volt a célállomás, ahol folytattam az elkezdett módszertani ismereteim bővítését. Mindenképp olyan képzésen szerettem volna részt venni, melyet hasznosítani tudok a mindennapi oktatási folyamatban. Délelőttönként szókincsfejlesztő és nyelvtani gyakorlatokon frissítettük fel ismereteinket.  A délutáni órákon új módszertani elemeket sajátítottunk el. A tavalyi képzésen is rengeteg módszertani gyakorlatot végeztünk, így kíváncsian vártam, hogyan lehet ezt még fokozni. Lehet. A csoportban több nemzet kollégái voltak. Lehetőséget kaptunk, hogy megismerjük az egymás által alkalmazott módszereket. Az oktatás 9-16.30 tartott. A tanórák után mindennapra jutott valamilyen kulturális esemény. A város csodálatos, mintha a középkorba csöppentünk volna. Természetesen nem lehetett kihagyni a pub és a skót whisky élményét sem. Tavaly is homestay szállásom volt, mely most is kitűnő választásnak bizonyult. A „házi nénim” egyik délután kerékpározni is elvitt, bemutatva a városnak olyan részeit, melyet egyedül nem fedezhettem volna fel. Remélem, kint megszerzett új ismereteimből, élményeimből felvértezve kezdhetek neki az új tanévnek.