Egyháziné Marthi Katalin
Angol kurzus Máltán
2015. augusztus 17. és augusztus 28. között részt vettem egy Erasmus+ ösztöndíjas angol nyelvi kurzuson Máltán. Az Executive Training Institute (ETI) szervezte a nyelvi képzést. Ez egy olyan képzés, amelynek célja, hogy a résztvevő hallgatók egyre folyékonyabban, könnyebben, gördülékenyebben tudják beszélni az angol nyelvet.
Az iskola Málta egyik legforgalmasabb helyén áll, közel a tengerhez. A mi csoportunkat egy Manchesterből jött angol anyanyelvű tanárnő vezette, Sue. A velem résztvevő tanárok különböző országokból jöttek. Nagyon örültem, hogy más országok tanáraival ismerkedhettem meg. Sokat beszélgettünk iskoláink tanítási módszereiről, a gyerekekkel való foglalkozásokról, nevelési elvekről, fegyelmezési praktikákról. Megtudtuk, hogy más országban hogyan épül fel, hogyan működik az iskola rendszere. A csoportunkban 11-en voltunk, 2 szlovák, 1 cseh, 2 lengyel, 2 román, 1 orosz, 1 német, 1 olasz és 1 magyar pedagógus.
Mindennap 3-szor 1 ½ óránk volt, az órák témája nagyon jól fel volt építve. A tanárnő reggelente felvetett egy témát, amit ő nagyon alaposan, gazdag szókinccsel elmagyarázott, körbeírt, elmondta az angliai vonatkozásait, majd körkérdést tett fel, amiben mindenki elmondhatta az adott témában, hogy az ő hazájában mik a szokások, milyenek a módszerek, vagy az emberek mit gondolnak arról a témáról. Ilyen témakörök voltak pl. utazás, szünidő, tanulás, tanítás, kultúra, hobbi. Ezt felváltotta egy nyelvtani teszt, vagy épp egy kiejtési gyakorlat, vagy közmondások magyarázata, vagy melléknevek párosítása, szókincsfejlesztés, vagy épp szövegértés volt a feladat. Nagyon változatosak és pörgősek voltak az órák, szinte pillanatok alatt eltelt az idő 9-től ½ 3-ig. Az iskola felszereltsége nagyon jó volt. A tanárnő interaktív táblán mutatott be különböző lehetőségeket a nyelvtanulás, a nyelvtanítás megkönnyítésére. Megmutatta a CLIL weboldalt, ahol nagyon jól használható segédanyagok vannak angolt tanító tanároknak. Ezen a honlapon korosztályok szerint rendezték a tanulást és tanítást segítő anyagokat, a kicsiknek képes és játékos feladatoktól kezdve a magasabb szintű nyelvtani tesztekig.
Az iskolában csak mosolygós embereket láttam. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. A tanárnőhöz, az irodában dolgozókhoz bármilyen kéréssel fordulhattam, mindig nagyon szívesen segítettek, tájékoztattak. Ez alatt a két hét alatt magabiztosabb lettem, bátran meg mertem szólalni bármilyen helyzetben.
A két hét alatt több buszos kirándulást szervezett számunkra az ETI csapata. Ezeken a túrákon megismerkedhettünk Málta nevezetességeivel. Az idegenvezetőnk, Mario, történelem szakos tanárként nagyon érdekesen és élvezetesen mutatta be Málta kultúráját, történelmét. Nagyon érthetően fejezte ki magát, lassan beszélve, hogy mindenki megértse.
Csodálatosan szép helyeken jártunk. Voltunk a természet által kialakított Azur Window-nál, a Blue Grottonál, elvittek minket Gozo szigetére, ahová komppal mentünk. Hazafelé megmártóztunk a sós tengerben. Egy esti kirándulás alkalmával megnéztük a Rabattal egybeépült Mdinát éjszakai fényben. Gyönyörű volt a látvány. Elbuszoztunk Marsaxlokk halászfaluba, ahonnan 80%-ban az ottani halászok látják el friss hallal a máltaiakat. Láttunk az egyiptomi piramisoknál is régebbi, 5000 éves ember alkotta megalitikus templomokat. Sétáltunk Valetta félszigetén, amely hatalmas erődrendszerrel van körülvéve. A pár utcából álló fővárosban több katedrális és nagyon szép templom van.
Nagyon örülök és hálás vagyok, hogy lehetőségem volt elmenni erre a nyelvi kurzusra, ahol más ország tanáraival köthettem barátságot, más kultúrába kóstolhattam bele, és az angol nyelvtudásom és szókincsem is gyarapodott.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal