Takácsné Balogh Edit
Játék-Kaleidoszkóp: kicsik és nagyok játékai
2023. július 16-22. között az Erasmus+ támogatásával egyhetes továbbképzésen vehettem részt a horvátországi Rovinjban. Mivel szeretek játszani és szakköri keretben a gyerekeknek is tartok logikafoglalkozásokat, izgatottan vártam a képzést. A helyszínül szolgáló iskola nagyszerű körülményeket biztosított tágas és klimatizált tantermével. Meglátva a rengeteg játékot, igazi Kánaánban éreztem magam.
A trénerünk, Móricz Márk lelkes vezetésével megismerkedhettünk a játékos archetípusokkal, a játékok szerepével, csoportosításával, módjaival. Áttekintettük a játékkultúra történetét, fejlődését és a modern társasjátékokat. Sok segítséget kaptunk abban, hogyan igazodjunk el a társasjátékok között, hogyan válasszunk a gyerekek életkorához, személyiségéhez, helyszínhez megfelelő játékot. Az elmélet mellett természetesen rengeteget játszottunk. A foglalkozásokon mindig remek hangulat uralkodott miközben újabb és újabb közösségi és társasjátékokat ismertünk meg. Igyekeztem a lehető legtöbbet kipróbálni, de néha magával ragadott egy-egy addig ismeretlen játék és sajnáltam, hogy vége a foglalkozásnak.
A csoporttagok között is remek együttműködés alakult ki, változó csoportösszetételben, egymást is tanítva gyakoroltunk. Szeretném a tanultakat a kollégáimmal és a tanítványaimmal is mielőbb kipróbálni.
Délutánonként megismertük a helyi nevezetességeket, barangoltunk Rovinj festői kis utcáin, strandoltunk és nem maradhatott ki a tengerparti vacsora sem. Nagyszerűek voltak a szervezett programok is: az ismerkedő vacsora, a naplementés delfintúra és a hajókirándulás az utolsó napon.
Sok-sok élménnyel és szakmai ismerettel gazdagodtam a tanfolyam során. Köszönöm a szervezők a munkáját és remélem lesz még lehetőségem részt venni hasonló képzésen.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal