Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Simonné Nánási Renáta

vasárnap, 03 szeptember 2023 16:40

Tanári jóllét (Well-being)

A szélsőséges időjárási viszonyoknak köszönhetően ázva-fázva, kissé kalandosan érkeztünk meg Rovinjba. A több mint 14 órás út után azonban a városka hangulata mindenért kárpótolt bennünket. Szállásunk a csodálatos óvárosi részen volt, jobbat nem is kívánhattunk volna magunknak.

A továbbképzést megelőző napon lehetőségünk nyílt megismerkedni Szász Ramónával, a kurzus vezetőjével, illetve egy közös vacsora alkalmával azokkal, akik szintén erre a kurzusra jelentkeztek.

Délelőttönként a képzésen elméleti és gyakorlati feladatok váltották egymást. Az önismereti feladatok segítségével egy kicsit közelebb kerültünk a saját belső énünkhöz is. Megtanultuk, hogy hogyan húzhatjuk meg a saját határainkat, hogy mondjunk nemet bizonyos helyzetekben.Hatékony eszközöket és stratégiákat kaptunk arra,  miként lehet megküzdeni a diákok és a szülők elvárásaival szemben.Megismertük, elsajátítottuk és különböző szituációs helyzetekben ki is próbáltuk az asszertív kommunikációs technikát. Bár a kurzusra Magyarország különböző pontjairól érkeztünk, jó kis csapattá kovácsolódtunk, a délelőtti órák nagyon jó hangulatban teltek. Ezt koronázta meg a szombati nap, amikor a kis csapatunkkal kihajóztunk a tengerre, érintve útközben a Lim-fjord hosszan tekergő, vadregényes öblét. Ezt követően kikötöttünk Vrsar szigetén is. Az út nagyon jó hangulatban telt, köszönhetően Samanthának, a hajóskapitány feleségének is, aki a finom ebéd felszolgálása közben is gondoskodott a jó hangulatról.

Mindezek mellett délutánonként jutott idő Rovinj szépségeinek a felfedezésére. A varázslatos szűk kis sikátorok, a monumentális Szent Eufrémia Székesegyház, a csodás tenger, a gyönyörű tengerparti naplemente, az éttermekből áradó illatkavalkád, a szépséges virágok mind- mind olyan élményekkel töltötték fel a lelkünket, melyet még sokáig magunkkal viszünk a hétköznapok során is.

Köszönöm a lehetőséget, hogy részese lehettem ennek a projektnek, szakmailag fejlődhettem és egyedülálló élményekkel gazdagodtam.