Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Boglárka Ujj

hétfő, 03 augusztus 2026 10:32

A hang és a gesztus párbeszéde

Még tavaly, egy otthoni képzés során ismerkedtem meg Papp Gábor Papesszal, és dramatikus zenei módszerével. Kifejezetten ez ösztökélt, hogy iskolánk számára megírjak egy Erasmus+ pályázatot: mindenképp szerettem volna módszeréből többet elsajátítani, és ehhez el kellet jutnom Rovinjba!

Az utóbbi évek során kikristályosodott előttem, hogy a ma gyerekei által támasztott pedagógiai kihívásokra a választ a különbözó drámapedagógiai módszerekben találom meg. A különböző konfliktushelyzetek megoldádására a pszicho-, vagy szociodráma akciómódszerei, a tanulási tartalmak érdekesebbé tételének, a frontális oktatásból való elmozdulás, az együttműködés eléréséhez a drámajátékok jelentik számomra az utat a gyerekehez.

Ebben szerettem volna színesíteni a palettámat, illetve Papesz emberközpontú pedagógiáját szerettem volna még jobban magamba szívni.

A rovinj-i egy hét alatt ez sikerült is. Már az első napon kkderült, hogy a csoportunk tagjai általános iskolás korú gyerekekkel dolgoznak, míg Papesz a középiskola világából, onnan is dráma tagozatos suliból érkezett. Ez egyrészt jó feltöltődés volt számunkra, hisz a gyakorlatok alanyaiként "felnőtt feladatokat" kaptunk, tehát játékos énünk kellőléppen meg lett dolgoztatva. Másrészt jó kreativitási feladat volt a Papesztől tanultakat az általunk tanított korosztály számára átdolgozni.

A hét során nemcsak gyakorlati módszereket kaptunk arra, hogy hogyan kapcsoljuk össze a hangot és a gesztust, hanem fürödhettünk Papesz személyes figyelmében. A legnagyobb dolog, amit tanulhattam tőle, hogy minden akció (hisz a színház, akárcsak az élet, akciók sorából áll) tartalmaz valami szépet és jót, minden tett dícsérhető, a tanítványok értékelésében mindig lehet és kell valami pozitívumot találni. Papesznek ez ösztönös sajátossága, ami olyan megemelően, bátorítólag hat mindenkire, hogy  kihozza tanítványaiból a legjobb önmagukat. És bár ez szigorúan véve nem a módszere része, mégis ez az, ami számomra a leginkább megtanulható. És a mai gyerekekre, akik folyton rohanásban, megmérettetésekben, kritikák közt élnek, ez gyógyítólag hat.

Evvel a gyógyító közeggel megágyazva a dramatikus zene módszerének technikái , mint pl. a Hangok rendszere, a Hangbúra, az Angyalok városa, vagy a Hangdodzsem sokkal hatékonyabban érhetik el hatásukat a gyerekeknél.

Amit a gyakorlások során még mrgéltem, és továbbadni szándékozok a gyermekeknek, az a Csend, a Várakozás értéke, ami segít megteremteni a Ritmust. A csendes Gesztus és a hangos  Hang váltakozása által létrejövő Ritmus rengeteg felemelő, katartikus, vagy éppen humoros pillanatot tud szülni. Ilyenkor meg kell állni, és egy kis varázslattal megállítani az időt, kitágítani az értékes pillanatot.

Bár a nyár számomra a munkahelyváltást is hozta, új iskolámban is látom a lehetőségeket a módszer használatára. Az osztály, akiket átveszek, igen muzikálisak, így a tanult gyakorlatok jó terepei lesznek megismerkedésünknek a gyerekekkel, illetve az új kollégáimnak is szándékomban áll megmutatni ezt-azt az itt tanultakból.

És Papesz kedves személyes felénk fordulása, megemelő dícséretei, türelmes bátorítása is el fog kísérni az új életszakaszomban, mint egy finom pogácsa a tarisznyámban.

Köszönöm, Papesz, köszönöm az egész csoportnak, és köszönöm a Hungary Expertnek ezt az élménydús, csodás, feltöltő hetet!