2026. július 19–25. között lehetőségem nyílt részt venni Rovinjban a „Zsiráf vagy sakál? – Az erőszakmentes kommunikáció alapjai a nevelésben” című nemzetközi képzésen, amelyet Szilágyi Anikó (Pancsa) vezetett. Már az érkezés napján érezhető volt a nyitott, elfogadó légkör, amely végigkísérte az egész hetet. A regisztrációt követően megismerkedtünk a helyszínnel, majd a tréner bemutatta a képzés céljait és felépítését. A résztvevők egyenként bemutatkoztak, megosztották, mely intézményből érkeztek, és milyen elvárásokkal vágtak neki a hétnek. Az esti közös vacsora jó alkalmat adott arra, hogy kötetlenebb formában is megismerjük egymást.

A 12 fős nemzetközi csoportban magyar és szlovák pedagógusok dolgoztak együtt. A közös programok során nemcsak új ismereteket szereztünk, hanem megoszthattuk egymással saját tapasztalatainkat, módszereinket és jó gyakorlatainkat is. A nemzetközi környezet elősegítette a kulturális és szakmai sokszínűség megtapasztalását, hozzájárult az interkulturális érzékenység erősödéséhez, valamint új szakmai kapcsolatok kialakításához, amelyek a jövőbeni együttműködések alapját is jelenthetik.

A második napon játékos ismerkedő feladatokkal kezdtük a munkát, majd közösen kialakítottuk a csoportszabályokat. Ezt követően megismerkedtünk az Erőszakmentes Kommunikáció alapjaival, valamint annak szemléletével. Számomra különösen érdekes volt felismerni, hogy a mindennapi kommunikációnkban milyen gyakran jelennek meg ítélkezések, minősítések vagy feltételezések, és hogy ezek helyett mennyivel eredményesebb a megfigyelésekre, érzésekre és szükségletekre épülő kommunikáció. A nap során számos játékot is kipróbáltunk, amelyek jól alkalmazhatók gyermekközösségekben.

A harmadik nap a megfigyelés gyakorlásáról szólt. Megismerkedtünk a megfigyeléskártyákkal, és különböző feladatokon keresztül gyakoroltuk, hogyan lehet a tényeket elkülöníteni a véleményektől. Beszéltünk arról is, hogyan lehet az Erőszakmentes Kommunikáció módszerét az óvodában és az iskolában életkori sajátosságokhoz igazítva alkalmazni. Nagyon hasznosnak találtam, hogy minden feladatot saját pedagógiai tapasztalatainkkal is összekapcsolhattunk.

A negyedik napon az érzések kerültek a középpontba. Az érzéskártyák segítségével megtanultuk pontosabban felismerni és megnevezni saját érzéseinket, valamint azt is, hogyan segíthetjük ebben a gyermekeket. Több olyan játékot is kipróbáltunk, amelyek fejlesztik az érzelmi intelligenciát, az empátiát és az önkifejezést. A tréner folyamatosan bátorított bennünket arra, hogy saját élményeinken keresztül tapasztaljuk meg a módszer működését.

Az ötödik napon az erőforráskártyákkal dolgoztunk. Megismertük, hogyan lehet a gyermekek figyelmét saját erősségeikre, képességeikre és belső erőforrásaikra irányítani. Ezen a napon különösen sok gyakorlati feladatot végeztünk a kérések megfogalmazásával kapcsolatban. Megtanultuk, hogyan lehet világos, őszinte és együttműködésre ösztönző kéréseket megfogalmazni úgy, hogy azok ne követelésként hangozzanak el.

A hatodik napon a hét során tanultakat foglaltuk össze. Szerepjátékok és különböző élethelyzetek segítségével gyakoroltuk az Erőszakmentes Kommunikáció négy lépésének alkalmazását. Jó volt megtapasztalni, hogy a módszer nemcsak konfliktushelyzetekben használható, hanem a mindennapi pedagógiai munkában is hozzájárul a bizalom, az együttműködés és az elfogadó légkör kialakításához.

A zárónapon minden résztvevő bemutatta, hogyan szeretné saját intézményében hasznosítani a képzésen tanultakat. Ezt követően közösen értékeltük a hetet, majd átvettük tanúsítványainkat. A képzést egy közös kulturális program, egy hajókirándulás zárta, amely tovább erősítette a résztvevők közötti kapcsolatokat.

A képzés számomra nemcsak új szakmai ismereteket adott, hanem szemléletformáló élményt is jelentett. Olyan új módszereket ismertem meg, amelyek jól támogatják a 21. századi kompetenciák fejlesztését, különösen az együttműködést, az önismeretet, a kommunikációt és az érzelmi intelligencia fejlődését. Megerősödött bennem a befogadás, az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség fontossága, valamint számos olyan gyakorlati ötletet kaptam, amelyeket szeretnék beépíteni a mindennapi óvodai munkámba. Bízom benne, hogy a megszerzett tudást kollégáimmal is megosztva intézményünk nevelőmunkáját is gazdagíthatom, és a gyermekek számára még támogatóbb, elfogadóbb közösséget alakíthatunk ki.

Nagy Angéla