Dén Dóra
Málta nyelvtanfolyam
Tanulmányúti beszámoló
Képzés helye: Málta
Intézmény: Easy School of Language
Továbbképzés címe: English Language Development for Teachers and Other Staff Working in Education
Haladó középfokú B2 nyelvtanfolyamon vettem részt, a képzés 10 napos volt. A nyelviskola Málta fővárosában Valettában helyezkedett el. A 3-szor másfél óra tanítás, reggel 9-14 óráig tartott. Két tanárunk volt és 4 résztvevő. Egy lengyel, egy cseh és egy magyar lány voltak a tanulótársaim. Az első két tanórán ketten voltunk a cseh lánnyal a harmadik órán négyen együtt a másik tanárnál.
A ráhangoló feladatok érdekesek voltak számomra. Keresztrejtvény fejtéssel a szókincsünket növelhettük, az egyik fél a vízszintes szavakat látta , a másik a függőleges szavakat. Körülírással, rávezetéssel kellet kitalálni a megfejtéseket. Félig elmondott szövegekből kellett kitalálni a teljes történeteket. Majd, ezen történetek feldolgozása közben megbeszéltük a nyelvtani szabályokat is. Most értettem meg a különböző igeidők közötti különbséget. Szemléletesen magyarázták, rajzolták a múlt idők egymásutániságát. Vettük a segédigéket, hogyan, mikor milyen formában kell használni. Sok példával tanultunk az igekötőkről, határozószókról. Összehasonlítgattuk a saját anyanyelvünk szerkezetét, felépítését az angollal illetve egymáséval. Könnyít a nyelvtanuláson, ha az anyanyelvünkön megértjük a másik nyelv működését. Ahhoz, hogy elég választékosan tudjunk beszélni, sok rokonértelmű szót vettünk, illetve a melléknevek, határozók árnyaltabb értelmét magyarázták el. Az egyik tanárunk nagyon érthetően, lassabban beszélt, ő mindent többször magyarázott el. A másik tanárt nagyobb kihívás volt megérteni, de ha visszakérdeztünk mindig segítőkész volt ő is. Magnóról sok szöveget hallgattunk, különböző nemzetiségű, ezáltal különböző akcentussal beszélő emberekkel. A szöveg meghallgatása után kérdésekkel, feladatokkal ellenőrizték, hogy mennyire értettük meg a történetet. A kiejtést is sokat gyakoroltuk. Az utolsó órákon a beszélgetésen volt a hangsúly. Főleg párbeszédekkel, vitákkal beszéltettek minket. Egy 18-as listából ki kellett választanunk 10 embert, akit egy lakatlan szigetre vinnénk. Mindenkiről volt egy részletes leírás, az alapján kellet döntenünk, ki lehet a leghasznosabb az emberiség megmentése érdekében. El kellett magyarázni az érveinket, vitába szállni a másikkal. Mivel a téma érdekes volt véget nem érő szócsaták születtek. Észrevétlenül beszéltünk vitáztunk, érveltünk és sokat viccelődtünk is. A környezetvédelemről rendelkezéseket, törvényeket kellett alkotnunk. Polgármesterként környezetbarátabbá kellett tennünk a településünket.
Beszéltünk a máltaiak történelméről, kultúrájáról. Bemutattuk hazánkat, az iskolánkat, összehasonlítottuk egymáséval.
Kaptunk minden nap házifeladatot. Az aznapi nyelvtani feladatok gyakorlására, videót szövegértési faladatokra, gyakorlatokat igekötők, határozók gyakorlására.
Az órák után a tanulótársaimmal fedeztük fel Máltát, így a nyelv gyakorlás egész nap tartott. Máltai Köztársaság egy szigetország a Földközi –tengeren, egyik legkisebb törpeállam. Az elhelyezkedése miatt az évszázadok során sok nagyhatalom is harcolt a szigetek feletti uralomért. Így Málta történelme szorosan összefonódott a földközi-tengeri népek történetével. A világ legrégebbi templomai, bronzkori kőfejtői, sírok találhatók a szigeteken. A keresztény, arab , lovagkori és brit befolyás pedig ma is érződik a máltaiakon.
Megnéztük Hagar Quim templomegyüttes romjait, mely építése kr.e. 3600 körülre tehető , 1647-ben tárták fel és hihetetlen állapotban megőrizték. Gozó szigetén bejártuk a Citadellát , ezt az erődítményt valószínűleg a bronzkorban építették. Ez volt a szigeten az első építmény ebből nőhetett ki a Rabat városa és később a többi település is Gozón. A fantasztikus erődök, templomok mellett Málta gyönyörű természeti csodákban bővelkedik. A híres Azúr ablak már sajnos összeomlott, de a Blue Grottónak nevezett sziklás, barlangokat a tengerben meg tudtuk nézni. A legtöbb öblöt, strandot végigjártuk. Áthajóztunk a legkisebb szigetre is Caminóra, ahol csodálatos türkíz színe van a tengernek.
A nyelvtanulás szempontjából rendkívül hasznos, élményekben gazdag két hetet töltöttem Máltán.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal