Benkéné Kovács Erzsébet
Továbbképzés, inspiráció, feltöltődés Rovinjban
Iskolánk Erasmus+ projektjének keretén belül a JUTAKI Bt. – Hungary Expert for Teachers & Students szakmai továbbképzésén vettem részt Rovinjban, Horvátországban 2022. július 10-16. között. A kurzus címe: Learner autonomy – developing independence in acquiring a language
Azért választottam ezt a továbbképzést, mert egyrészt szerettem volna elmélyíteni ismereteimet a kurzus témakörében, másrészt bővíteni kívántam módszertani eszköztáramat a nyelvoktatás terén.
A kurzus vasárnap délután kezdődött. Elsőként a szervező hasznos információkkal, gyakorlati tudnivalókkal látott el bennünket, majd a bemutatkozás, ismerkedés a képzési csoportokban folytatódott. A programot közös vacsora zárta.
A továbbképzésen egy magyar, két olasz és egy német kollégával vettem részt. Trénerünk, Ramóna felkészülten, a céloknak megfelelő módszerekkel, rugalmasan vezette a jó hangulatú órákat. Ezek során számos témakört érintettünk.
Megbeszéltük a tanulói autonómia elméleti hátterét, tisztáztuk, közösen megfogalmaztuk annak definícióját. A pszichológiai vonatkozások tekintetében kitértünk Gardner többszörös intelligencia elméletére, felvázoltuk az intelligencia formáit, a különböző tanulási módokat. Az elméleti részben kellő mélységben beszéltünk a támogató csoportdinamikáról, a tanulási stratégiákról és szokásokról, a tanulóközpontú oktatásról, a tanulói autonómia kiépítésének lehetőségeiről, a kooperatív technikák nyelvoktatásban való alkalmazásáról, a kevert tanulási modellekről és a projektmunkáról is.
Az elméleti áttekintést gyakorlati feladatok, tevékenykedések egészítették ki, amelyet önállóan, párban vagy csoportszinten hajtottunk végre. Hasznos, a hatékony nyelvoktatást és elsajátítást segítő tanulási forrásokkal, weboldalakkal, alkalmazásokkal is megismerkedtünk.
A témakörök megbeszélése önreflexióra, saját tanítási stílusunk, gyakorlatunk elemzésére, értékelésére is sarkallt. Képzőnk figyelembe vette csoportunk igényeit is, és biztosított időt a felmerülő kérdések, problémák megvitatására, megoldások keresésére. Emellett lehetőségünk nyílt tapasztalatcserére, vélemények kifejtésére, a jó gyakorlatok megosztására is.
A képzés közös hajókirándulással zárult. Ennek keretében elhajóztunk a Lim fjordba, rövid látogatást tettünk Vrsar városában, a hajóút során pedig gyönyörködtünk a végtelennek tűnő tenger, a kis szigetek, a vígan ugrándozó delfinek látványában. A közös utazás lehetőséget biztosított a tapasztalatok megbeszélésére, a heti munka értékelésére, valamint a kapcsolatépítésre is.
A szervezett program mellett volt alkalmam ellátogatni Pula városába, ahol megnéztem az ókori amfiteátrumot és az erődöt. Ezen kívül napi rendszereséggel hosszú sétákat tettem Rovinjban, amit Isztria legszebb városának tartanak. Ez a tengerparti, mediterrán hangulatot árasztó hely lenyűgözött látnivalóival, az óváros szűk sikátoraival, városi strandjaival, gyönyörű parkjával.
Nagyon örülök, hogy részt tudok venni ebben a projektben. A mobilitás sok szép, felejthetetlen élményt adott nekem. A gyönyörű környezet feltöltődést jelentett számomra, a kollégákkal való együtt munkálkodás, a közös gondolkodás motiválólag hatott rám. A képzés jól szervezett, nagyon tartalmas és inspiráló volt. Az elméleti háttér mellett a hatékony nyelvoktatást támogató, a tanulói autonómiát elősegítő módszereket, eszközöket, tanulási forrásokat, tevékenységeket ismertem meg, amelyeket be tudok építeni saját tanítási gyakorlatomba. A mobilitás során aktívan kellett alkalmaznom nyelvtudásom, a képzés anyaga pedig elősegítette szakmai nyelvi ismereteim bővítését is.
Classroom Management Solutions for Teachers: New Methodologies, Effective Motivation, Cooperation and Evaluation Strategies
Iskolánk Erasmus+ projektjének keretén belül az Europass Teacher Academy szakmai továbbképzésén vettem részt Firenzében 2021.07.18. - 07.24. között. A kurzus címe: Classroom Management Solutions for Teachers: New Methodologies, Effective Motivation, Cooperation and Evaluation Strategies
Azért ezt a képzést választottam, mert szerettem volna innovatív, korszerű tanulásszervezési eljárásokat, valamint hasznos online és offline eszközöket megismerni, amelyeket később alkalmazni is tudok saját pedagógiai munkámban.
Előzetes feladatként rövid prezentációt kellett készítenünk saját magunk és iskolánk bemutatására. Erre a kurzus első napján bemelegítő, ismerkedő játékokat követően került sor.
A képzésen 2 lengyel és 4 spanyol kolléganővel vettem részt.
Trénerünk, Layla nagyon felkészülten, rugalmasan vezette az órákat, amelyek során többféle témakört érintettünk. Ezek közé tartozott a tanulóközpontú tanulás, az intelligencia, képességek, kreativitás, a 4C, a motiváció, a feladat- és projekt-alapú oktatás, a kollaboráció, a kifordított osztályterem, valamint újszerű értékelési módok.
A témákhoz kapcsolódóan megbeszéltük az elméleti hátteret, amelyet számos segédanyag, videó is segített. A beszélgetések lehetőséget biztosítottak a tudásmegosztásra is, hiszen a résztvevők ismertethették jó gyakorlataikat, tapasztalataikat.
Az elméleti részt gyakorlati feladatok követték, amelyeket egyéni, pár- vagy csoportmunkában hajtottunk végre.
Töltöttünk ki kérdőívet, amelyben felmértük és értékeltük saját tanítási gyakorlatunkat, és meghatároztuk fejlődési lehetőségeinket, céljainkat.
Ugyancsak önértékelési kérdőív segítségével megnéztük, hogy mely típusú intelligenciaterületen érünk el magasabb pontszámot, majd ez alapján értékeltük erősségeinket, tanulási stílusainkat.
A csapatépítés és együttműködés modellezéséhez végrehajtottuk a „Mályvacukor és spagetti” kihívást, amikor is megadott számú pillecukor és spagetti segítségével kellett minél magasabb tornyot építenünk párokban.
Játékos formában dolgoztuk fel a kreativitás témakörét, valamint megterveztük álmaink iskoláját is.
A hagyományos módszerek mellett hasznos weboldalakat, alkalmazásokat is megismertünk.
A weboldalak egy része kész anyagokat tartalmaz, amelyeket be tudunk építeni tanítási gyakorlatunkba, más felületek segítségével pedig saját tartalmat, feladatokat tudunk létrehozni.
A kifordított osztályterem témakörében az Edpuzzle platform használatával videóhoz kapcsolódó feladatot hoztunk létre, amelyeket aztán közösen meg is oldottunk.
Párban projekttervet kellett készítenünk, amelyet a Canva alkalmazáson keresztül mutattuk meg csoporttársainknak.
Az értékelés témakörében elsőként párokban dolgoztunk. Kaptunk egy játékos feladatokat tartalmazó feladatlapot, amelyet a belvárosban sétálva kellett megoldanunk. A rendelkezésre álló idő leteltével az iskolába visszatérve értékelőtáblázat segítségével értékeltük munkánkat és teljesítményünket. Ezt követően online alkalmazásokat is megismertünk, amelyek használatával mi magunk is létrehozhatunk értékelőtáblázatokat.
A képzés során az elméleti és gyakorlati rész nagyon jól kiegészítette egymást, az órák oldott, vidám hangulatban teltek. Képzőnk nyitott volt, figyelembe vette igényeinket, illetve előmozdította, segítette a kollégákkal való tapasztalatcserét is.
A tanulás mellett jutott idő kikapcsolódásra is. Szerda délelőtt szervezett városnézésen vehettünk részt, amelyen képzett idegenvezető mutatta meg Firenze főbb nevezetességeit, ismertetve a város történelmét is. Ezen kívül egyedül is tettem kisebb-nagyobb sétákat a városban. Mindezek segítségével megnézhettem e lenyűgöző, igazi történelmi hangulatot árasztó város látványosságait, mint pl. a Dómot és a Keresztelőkápolnát, a Palazzo Vecchiót, a Ponte Vecchiot vagy Dante (feltételezett) házát. A Dóm-múzeumban, illetve a Santa Croce templomban megismerhettem a város történelmét is, a Galilei Múzeum pedig csupa érdekességet tartogatott. Megtapasztalhattam a Mercato Centrale hangulatát, illetve a Piazzale Michelangelo tér kilátóhelyéről a város gyönyörű látványát.
A kurzus lezárásaként egy egynapos buszos kirándulásra mentünk, amelynek keretében ellátogattunk Pisába, San Gimignanoba és Sienába. A nap során megcsodálhattuk a toszkán táj szépségeit, és bepillantást nyertünk a városok, épületek középkorba visszanyúló történelmébe is.
Nagyon örülök, hogy részt tudok venni ebben a projektben. A mobilitás nagyon sok szép, felejthetetlen élményt jelentett számomra, beleértve az egyedül való utazás izgalmasságát is. A képzést hasznosként értékelem, olyan ismeretekkel tudtam bővíteni tudásomat, amelyeket később be tudok építeni saját tanítási gyakorlatomba is. Ezen túlmenően lehetőségem volt más országbeli kollégákkal való együtt munkálkodásra, illetve oktatási rendszerük, sajátosságaik, jó gyakorlataik megismerésére is. A mobilitás során aktívan kellett alkalmaznom nyelvtudásom, a képzés anyaga pedig elősegítette szakmai nyelvi ismereteim bővítését is.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal