Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Gál Krisztina

 

A Bajai III. Béla Gimnázium Erasmus+ programra beadott pályázata 2020-ban is pozitív elbírálásban részesült, így egyike lehettem annak az öt pályázó tanárnak, akik részt vehettek saját szakterületükkel kapcsolatos külföldi továbbképzésen. A covid-helyzetből adódóan az eredetileg tervezettnél  fél évvel később tudtam bekapcsolódni két egymást követő héten,  2021. november 15-26-ig  a Europass Teacher Academy által szervezett továbbképzésekbe. Mindkét továbbképzés Firenzében volt.

A tanári pálya sok szépséget és felemelő élményt nyújt azoknak, akik élethivatásuknak tekintik a pedagógus létet. Az érem másik oldalán viszont megtalálhatók a nehézségek is, amelyekkel a pedagógusnak meg kell tudni birkózni. Ezek széles skálán mozognak, az esetleges pszichikai túlterheléstől kezdve (kutatások szerint a segítő szakmákban az 5. évtől jelentkezhetnek a kiégés jelei) a tanár saját szakját érintő problémákig. Ez alatt azt értem, hogy a pedagógusnak tudnia kell követni a világ változásait, reagálni rájuk, hiszen a tanári pályára közvetlen hatással vannak a társadalmi, gazdasági és technológiai változások.. Ezt úgy érheti el, ha folyamatosan képezi magát, érdeklődik a szakmai csoportok iránt, részt vesz konferenciákon, továbbképzéseken, szakmai cikkeket olvas. Hadd említsek egy érdekességet az angol szakommal kapcsolatban! Évente  több száz új szó épül be a nyelvbe, a közbeszédben és a tudományban is egyre-másra új témák kerülnek középpontba. Tehát az angol’ lifelong learning’, azaz élethosszig való tanulás  a mi pályánkon is alapvető.

Céljaim között mindig szerepel, hogy minél hatékonyabban tudjam a tudást átadni tanítványaimnak és személyes példamutatással is ösztönözni őket a folyamatos tanulásra, és hogy fönt tudják tartani érdeklődésüket a világ történéseivel kapcsolatban.

A továbbképzések kiválasztása előtt föl kell ismernem, hogy mely tanítási képességemet kellene fejlesztenem, melyek az erősségeim és a gyengébb oldalam. Tanári hatékonyságom három alapfeltétele, hogy magas szinten ismerjem az általam közvetíteni kívánt tudásanyagot, legyen szakmai tapasztalatom és legyen igényem a fejlődésre.

A Europass Teacher Academy által meghirdetett ’Effective Teaching through Public Speaking and Storytelling’ című továbbképzést azért választottam, mert a tanárnak egy kicsit színésznek is kell lennie, hogy élvezetesen adja elő a tananyagot, és az esetleg szárazabb nyelvtant is szívesen tanulják a diákok. Másrészt minden évben megrendezik Budapesten a Public Speaking nemzetközi versenyt, amelyre hatékonyabban tudom felkészíteni tanítványaimat a továbbképzésen elsajátított tudás birtokában.

A kurzuson trénerünk Stefano Scotti volt, aki nagy tapasztalattal rendelkezik ebben a témában, hiszen Európa több országában tart színész- és tanártovábbképzéseket. A hangulat családias volt, mivel heten vettünk részt: három lengyel, két spanyol és egy szlovén kollégával tanulhattam együtt.

A továbbképzésre előzetes feladatként prezentációt kellett készítenünk saját iskolánkról. Beszéltem az iskola jelenéről, oktatási rendszerünkről, kulturális és tanulmányi programjainkról, a tanulmányokban, sportban és művészetekben elért eredményeinkről és terveinkről. A többi kollégámtól eltérően, kiegészítettem a prezentációmat 265 éves iskolánk diákjainak és épületének történetével, a háborúkban és- azidőben egyházi gimnáziumként - a kommunista- szocialista években átélt viszontagságokkal. Büszkén megemlékeztem iskolánk számos hírneves diákjáról is.

A kurzuson sok érdekes témát érintettünk. A képzés célja az volt, hogy fejlesszük magunkat, hogy előadásmódunk megragadó legyen , ezáltal segítsük diákjainkat saját hangjukat megtalálni – szó szerint és átvitt értelemben is. Elsőként az ember anatómiáját tanulmányoztuk, mely szervek és hogyan vesznek részt a hangképzésben. Megtanultuk, hogy hogy tudjuk hangszálainkat egészségesen tartani, és hogy tud egész testtartásunk hozzájárulni a tiszta, jól érthető beszédképzéshez. Ahhoz, hogy közönségünkhöz eljuttassuk a megfelelő üzenetet fontos megtanulnunk a beszédünk közben megfelelően lélegezni, fontos a hangszín, a ritmus, a beszéd sebessége.

 Következő lépésként megvizsgáltuk, hogy érzelmeink milyen módon hatnak beszédalkotási tevékenységünkre. Diákjaink szóbeli teljesítményét gyakran korlátozza a visszautasítástól való félelem, a szorongás, az alacsony önértékelés. A tanfolyamon megtanult módszerekkel elérhetjük, hogy tanítványaink nagyobb önbizalommal, szabadabb lelkülettel kezdjenek bele egy feleletbe, prezentáció előadásába vagy bármilyen, nagy közönség előtti szereplésbe.

 Ezután avval a problémával foglalkoztunk, hogy a túlterheltség gyakran gátolja diákjainknál a találékonyságot, problémamegoldó képességet.  Ha megtanítjuk őket, hogy egy prezentációban hatásosan adják elő a közönségnek a témájuk alaptételeit és megfelelő, logikus érvekkel támasszák alá mondanivalójukat, sokat segíthetünk nekik abban, hogy felnőtt életük folyamán is sikeresebbek legyenek.

A továbbképzés nagymértékben gyakorlati jellegű volt, pl. a teremben nem volt szék, mivel mozgásos-interaktív, kreativitást igénylő feladatokat oldottunk meg.

Firenzei tartózkodásom második hetében a ’The 4Cs:Creativity,Critical Thinking,  Communication and Collaboration’ című kurzuson vettem részt. A kreativitás, a kritikus gondolkodás, a jó kommunikáció és az együttműködés  képessége elválaszthatatlan egymástól és- a közhiedelemmel ellentétben- tanítható, megtanulható, és alkalmazható a tanórán. A kommunikációs és a csapatban való együttműködés képessége alapvető fontosságú ahhoz, hogy a gyors iramban változó 21. századi kihívásokhoz tudjon az egyén alkalmazkodni. Ezek az alapkészségek segítik azt, hogy a tanulók elsajátítsák a következő négy készséget, a kíváncsiságot (curiosity), a magabiztosságot (confidence) , az egymással való törödést (caring) és a közös munkára való képességet (cooperation).

Miért választottam ezt a képzést?

A tanári munka nagyon sok kihívással jár, és számomra is fontos, hogy a 4C készségekben fejlődni tudjak. Néhány mindennapi szituáció, amikor képesnek kell lennem hatékonyan reagálni: segíteni a különböző tanulási igényű tanulókat, váratlan helyzeteket kezelni, kommunikálni kollégákkal, diákokkal és szülőkkel, új tanítási stratégiákat és technikákat kell alkalmaznom, vagy az óra menetébe változtatásokat beiktatnom.

A kurzus folyamán foglalkoztunk a különböző kommunikációs formákkal: szóbeli, írott, a digitális, művészi és zenei kifejezésformákkal. Ezekhez szervesen kapcsolódtak az érzelmi intelligenciát fejlesztő gyakorlatok. Majd rátértünk a kreativitás fejlesztésére, sok gyakorlati feladatot oldottunk meg.

 A továbbképzés tematikájának összegzésekor szót ejtettünk arról is, hogy milyen buktatói lehetnek a 4 készség tanításának. Lehetnek külső tényezők, pl. a csoport nagysága, de belső adottságok is, pl. milyen befogadók a tanulók az újdonságra, vagy milyen erős a csoportkohézió.

A továbbképzés eredményeként tapasztalatból és elméleti szinten is tisztább képet kaptam a kreatív folyamatokról. A média vizsgálatán keresztül vettünk példákat a kritikus gondolkodás tanításához. Szélesítettük metodikai módszereink tárházát a csoportmunka tanítását illetően. És – nem utolsó sorban –nemzetközi környezetben dolgozhattunk spanyol, horvát, norvég, olasz, ciprusi  és német kollégákkal.

A Europass Teacher Academy szervezésében résztvehettünk vezetett firenzei sétán, ahol sok érdekességet tudhattam meg a város történetéről. Hétvégén egynapos kirándulásra mentünk. Pisa, San Gimignano és Siena csodálatos városait jártuk végig. Hétközben a társaimmal töltöttem sok időt. Elmentünk Firenze híres múzeumaiba és a dómba.

A két hét során egy olasz családnál laktam, akik beszéltek angolul, így sokmindent megtudtam tőlük Olaszország mai helyzetéről, az Európai Unióban betöltött szerepéről, az ország nemzetközi kapcsolatairól és az ott élők mindennapi gondjairól és örömeiről.

Mindig nagy élmény számomra, ha idegennyelven beszélhetek, nemzetközi csapatban tanulhatok. Spanyol és lengyel kollégáimmal tartom a kapcsolatot, megosztunk egymással tanítási tapasztalatokat és érdekes feladatokat. Mivel van köztük testnevelés szakos is, nem csak angol órán használható feladatokat kapok tőlük, hanem osztályfőnöki órán vagy osztálykiránduláson alkalmazható ötleteket is.

„ A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.”  - mondta Szent Ágoston. Ezt én is így gondolom, hogy személyiségem fejlesztése, két idegennyelv tanáraként szakmai tudásom gyarapítása fontos mind a magam, mind a diákjaim számára, akiket személyiségemmel és szakmai tudásommal is nevelek.