Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Molnár Gyula

hétfő, 31 július 2023 15:02

Szabadszavas beszámoló

Molnár Gyula

 

PBl Projekt Alapú Tanulás megvalósulása a tanteremben

2023 július 16-22. között a horvátországi Rovinjban a nemzetközi Erasmus+ program keretében több tanároknak szóló módszertani továbbképzés indult német, angol és magyar nyelven. Közel négyszáz tanár jelent meg Európa több országából. Jómagam 13 kollégámmal együtt Carrick Orsolya PLB kurzusán vettem részt.

A kurzuson résztvevő kollégákkal gyakorlatilag lefedtük a közoktatást, hiszen alsós tanítóktól, felsős tanárokon át a középiskolai tanárig képviseltettük magunkat, sőt Gábor egy Waldorf iskolából érkezett illetve egy szlovákiai nemzetiségi iskolából is volt egy kolléganő. A 0. napon az ismerkedő kör – ahol röviden bemutatkoztunk és elmondtuk mit várunk, remélünk a kurzustól egy nagyon jó alapot képezett, amire bátran lehetett később építeni. Jómagam kissé szkeptikus voltam a témával kapcsolatban. Nem igazán láttam rá a teljes témára illetve kétségeim voltak a PBL-el kapcsolatban. Nevezetesen: Nehezen tudtam elképzelni, hogy a középiskolában a nagy létszámú osztályok, a feszített tempó és az igencsak fontos kimeneti mérés (érettségi) miatt ez mennyire megvalósítható. Mint kiderült ezzel az aggodalmammal nem voltam egyedül. Ugyanakkor, mint ezt jeleztem a többiek felé, teljesen nyitottan és meggyőzhetően álltam hozzá a kérdéshez, mert tisztában vagyok azzal, hogy tévedhetek és, hogy nem nekem van igazam.

Szerencsére a jó indítás és az utána következő „csapatépítő vacsora” nemcsak az alapokat teremtette meg, hanem a kapcsolatépítésben is kulcsszerepet játszott. Ez a kapcsolat szerencsére nemcsak a kurzus idejére korlátozódott. Az elején ismerkedés céljával megindult chat csoport azóta is működik és osztunk meg egymással gondolatot, tippeket.

Maga a kurzus rendkívül pozitív érzéseket hagyott bennem. Az öt nap alatt megismerkedünk a PLB alapjaival és működésével. Mindezt úgy, hogy az első napon kicsit szárazabb – frontális – módon megismerkedtünk a főbb fogalmakkal, majd mindezt kezdeti önszerveződő csoportmunka formájában mélyítettük el. Itt a csoportmunka még döcögősebb volt (legalábbis én annak éreztem), de ezzel nem volt baj, hiszen az igazi munka a második naptól kezdődött. Ekkor ugyanis új csoportokat alakítottunk tanított diákok korosztálya szerint és egy általunk kitalált projekt segítségével sajátítottuk, illetve mélyítettük el ismereteinket. Ez nagyon módon tetszett, mert így a projektmunka mindkét – tanári és diák – oldalát is megismerhettük. Ezt rendkívül fontosnak találtam, mert az első komolyabb akadály, amit le kell gyűrnünk az az, hogy a diák érdeklődését felkeltsük és ne nyűgnek, ne kötelezően letudható feladatnak lássa a projektet, hanem egy izgalmas kreatív feladatnak, ahol kiteljesedhet. Ez a feladat, amin három napon keresztül dolgoztunk remekül összehozta a csoportot. Béla – aki a csoportunkban a legfiatalabb és legtapasztaltabb – különösen inspiráló volt számomra. Ő már számos projektfeladott dolgozott ki a diákjainak, úgyhogy ő lett a kis csoportunk nemhivatalos vezetője.

Az utolsó napon a mesterséges intelligenciáról volt szó. Megismerkedtünk a chatGTP-vel és komoly vita alakul ki körünkben erről az új lehetőségről. Végül arra jutottunk, hogy a chatGTP ötletadóként segítséget nyújthat nekünk és a diákoknak. De ügyelnünk és vigyáznunk kell arra, hogy ne éljenek a diákok vissza vele.

            Összességében a kurzusról elmondhatom, hogy a PLB engem meggyőzött. A fejemben a korábbi rendezetlenség rendezettséggé vált. A PLB egyes elemeit már korábban is használtam, úgyhogy az itt tanultakat a következő tanévtől már biztosan alkalmazhatom és alkalmazni is fogom. Ugyanakkor abban még most sem vagyok biztos, hogy teljes 35 fős osztály esetében is ugyanolyan jól tudnám működtetni, mint kisebb csoportokban. Viszont emelésen és szakkörön kitűnő lehetőségeket adhat.

Végezetül a képzésnek helyet adó intézmény egy horvát-olasz két tanítási nyelvű gimnázium és szakközépiskola volt, ahol a tantermek jól felszereltek (minden teremben projektor, légkondícionáló, viszonylag stabil internetkapcsolat). Rengeteg segítséget kaptunk a papírmunkához, amelyet előzetesen el kellett végeznünk. A képzést szervező intézmény ügyvezető igazgatója végig a helyszínen tartózkodott, készséggel válaszolt minden felmerülő kérdésre, az esetleges problémákat orvosolta, az egész folyamatot precízen koordinálta. Hálás vagyok, hogy ezen a kurzuson részt tudtam venni.