Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Ruzsenszkiné Kmetti Ildikó

kedd, 01 augusztus 2023 14:24

Matekos játék, játékos matek Rovinjban

Matekos játék, játékos matek - képességfejlesztő tevékenységek, játékok, feladatok alsós pedagógusok számára- beszámoló Rovinjból

Egy kedves kolléganőm invitálására vágott bele iskolánk, a Rádi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tantestületének hét tagja a pályázat elkészítésébe. Vonzó volt számunkra a képzések tárháza és természetesen a helyszín. Mindig nagy öröm más régiókból érkező kollégákkal tapasztalatot cserélni, hát még ha erre külföldi partnerekkel is lehetőség adódik! 

A hét napos kurzus első napja a szervezés jegyében telt. A regisztráció után megismertük az adott képzések előadóit, illetve rövid bemutatkozás után csoportunk résztvevőit. Ki honnan jött, milyen területen dolgozik, mi motiválta a tanfolyam kiválasztásakor. A csapat összekovácsolásának első lépéseként közös vacsorán vettünk részt egy helyi étteremben.

Aztán július 24-én, hétfőn, a katedra helyett újra a padban ülhettem. Az oktatás minden nap 8 óra 30 perctől 12 óra 45-ig tartott. És bátran állíthatom, minden percét élveztem.

Első mozzanatként egy József Attila idézet jelent meg a táblán:

      „…jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat! „

Tisztáztuk a játék, játékos és nem játék fogalmak közötti alapvető különbségeket, majd napról-napra gondosan felépített tematika alapján ismerkedtük a 6-10 éves gyermekek tevékenységgel és játékkal támogatott matematikai nevelésének módszereivel, lehetőségeivel. A kapott szisztémák alapján mindenki adaptálni tudta a saját otthoni környezetére, sőt a játékok nem voltak tantárgyspecifikusak, nyelvtan, olvasás, környezetismeret órán is átalakítva bármikor használhatóak.

Természetesen foglalkoztunk a korszerű matematika tanítás legfontosabb módszertani alapelveivel, miszerint az alapja mindennek a cselekvő tapasztalatszerzés, a gazdag eszközválaszték, a deduktivitás, a differenciálás, az életkori sajátosságok figyelembe vétele és nem utolsó sorban a játék, a játékosság biztosítása. Hiszen gyermekek lételeme a játék.. Ez teszi ki napjaik nagy részét, így fejlődnek a tanuláshoz szükséges készségek és képességek is. Úgy gondolom, hogy a játékos foglalkozásokkal több gyermeket tudunk bevonni cselekvő résztvevőként az oktatás folyamatába, így sokkal könnyeben rögzül a tananyag. Ezt használja ki a módszer.

A képzés során mindenből játékot faragtunk, játékosan közelítettünk meg komoly matematikai feladatokat, foglalkoztunk kombinatorikával, periodikussággal, valószínűséggel, amely fogalmak elrettentenek egy gyermeket, de a játékok segítségével észre sem veszik, hogy milyen komoly matematikai gondolkodásra tesznek szert.

Hiszen a sokféle tapasztalattal, és cselekvéssel kialakul a kép a fejben, ami hozzásegít a számfogalom kialakulásához, a műveletek végzéséhez, a logikai gondolkodást igénylő feladatok megoldásához. 
A képzés során szinte minden órán előkerültek a színes rudak és a logikai lapok igazolásul: minden témakör feldolgozásánál használhatjuk őket. A környezetünkben lévő tárgyak mindegyike alkalmas matematikai problémák generálására és megoldására.

Dobókockák, szívószálak, tojástartók, csipeszek, kupakok, gumik, szalagok, fogpiszkálók, legók, gyufaszálak, kövek, mind-mind a megértés eszközei lehetnek. Ki gondolta volna, hogy a pizzarendelés tulajdonképpen egy készlet készítésének alapját adhatja. vagy az, hogy a magyar kártya mennyi matematikai lehetőséget rejt magában. Igen, a  snapszer, a zsírozás valódi matematikai feladatot ad a kisgyermeknek anélkül, hogy feladatlapok fölött görnyedne. És pontosan ez a cél: úgy tanítani, hogy az lelkesedést, izgalmat váltson ki. Sőt, a közös tevékenységen keresztül erősödik az összetartozás érzése, szocializációs szerepe van, segíti a másság elfogadását, türelemre, kitartásra, másokkal való együttműködésre szoktat.

Néhány játék a teljesség igénye nélkül: babos játék, zsákos játékok, csörgető, (matematikai jelentőségén túl finomotorikát és észlelést-érzékelést fejlesztő játékok)

Tenzi, fordított barkóba, kapuőr, hol hagytam?, formás lépegető, közelítő játék,  majdnem játék, telitalálat játék,  adok vagy kapok, rontó játék,  malac, latolgató, postás, trópusi eső …. és még sorolhatnám hosszasan. Még szerencse, hogy leírtam a szabályaikat, mert bizony ha nem tettem volna, ennek a sok kincsnek egy része feledésbe merülhetne.

A legtöbb játékot mi is eljátszottuk, és nagyon jól szórakoztunk, felnőttekből is előhozta a gyermeki énjüket és a versenyszellemet.

Két oktatónk, Oravecz Márta és Horváth Ágnes, a szakma két kiválósága a mai napig szívügyének tekinti a Varga-módszer propagálását. Előadásaikon érezhettük, hogy szívvel-lélekkel a tanítás elkötelezettjei.

Megmutatták azt is, hogy nincs szükség drága tárgyi felszerelésekre,bátran gyűjtsünk mindent a környezetünkből, hisz fantasztikus szemléltetőeszköz készíthető majd belőle, ami által kézzelfoghatóbbá válnak matematikai összefüggések.

Szabadidőmben kolléganőmmel, aki IKT képzésen vett részt, felfedeztük a város strandjait, nevezetességeit, beültünk egy helyi haltál specialitásra egy hangulatos étterembe, róttuk a város sikátoros utcácskáit, hallgattuk az utcai zenészek koncertjét, meglátogattuk Porec és Balea városát.

Szombaton zárt a kurzus egy fantasztikus hajós kirándulással. A kikötőből induló hajó végigsiklott Rovinj partvonalán, majd a Lim fjord felé tartva delfin csapattal találkoztunk. Megnéztük a kalózok barlangját, sétáltunk Vrsar városában, s talán a legnagyobb élmény a hajóról való csobbanás jelentette a nyílt tengeren.

Varázslatos hét volt. Köszönet érte a koordinátornak, a JUTAKI Bt. összes munkatársának, különösen Véghné Juhász Krisztinának, aki már a pályázat időszakában óriási segítségünkre volt és Rovinjban is mindig mellettünk állt.

És természetesen a trénereknek, és a matekos csoport minden tagjának. Veletek volt teljes ez a hét.

Egy gondolat bennem maradt: van Kodály módszerünk az ének-zene oktatására, van Varga-módszer a matematika tanítására, Meixner-módszer az olvasásra. Külföldön használják, rajonganak érte, továbbképzések tömegét tartják szakembereink.  És nálunk? Magyarnak a magyar módszer miért nem elég jó?