Novák Éva
Creative methodology - Módszertani kurzus angol nyelvtanároknak Máltán
A Creative methodology tanfolyamra, azért esett a választásom, mert folyamatosan szükségünk van módszertani megújulásra, és én ennek a kurzusnak a leírásában találtam meg leginkább ezt a lehetőséget. Nagyon nagy izgalommal készültem az utazásra, hiszen soha nem jártam még Máltán, és nagyon érdekelt a mediterrán sziget kultúrája, hangulata és természeti kincsei.
A kurzus kezdete előtt egy teljes nap állt rendelkezésünkre, hogy ismerkedjünk a szigettel. Ezen a napon hajókirándulást tettünk Málta környékén, és lélegzetelállító látványban volt részünk kolléganőmmel, akivel együtt utaztunk. Az Alpha School of English szervezte a tanfolyamot, ahol nagyon kedves fogadtatásban volt részünk már az első napon is. Az iskola munkatársai minden támogatást megadtak, hogy megkönnyítsék számunkra a szigettel való ismerkedést. A kurzus vezetője, Maria, óriási tapasztalatával és szaktudásával segített bennünket és irányította a munkát. A tanfolyam öt napja alatt a csoportvezetővel és négy csoporttársammal megbeszéltük a különböző módszertani megközelítések és főleg a kreatív módszer jelentőségét, hogy mennyire jól lehet használni ezt a módszert a diákok figyelmének a felkeltésére és fenntartására. Megismerhettem sok mozgáson, zenén, szerepjátékokon, logikai játékokon és drámán alapuló nyelvi feladatot. Kipróbálhattam a feladatokat a csoporttársakkal együttműködve. Megterveztem és tanárként is kipróbáltam az általam összeállított kreatív feladatot. Málta nevezetességeiről készült fotókat felhasználva készítettem egy prezentációt, ami az általam vezetett játék alapjául szolgált. A mobilitás során fejlődtek a digitális képességeim, megismerkedtem új, interaktivitást lehetővé tevő alkalmazásokkal (pl. nearpod.com, menti.com ), fejlődtek a kreativitást ösztönző kompetenciáim, és megtanultam, hogy a különböző feladatokat milyen cél elérése érdekében érdemes használni. Mivel az órákon nagyon intenzív kommunikáció folyt angol nyelven, a nyelvi készségeim is fejlődhettek. A csoportvezetővel és a csoporttársakkal kialakult jó viszony hatására nyitottabb lettem más nemzetiségű emberek felé. Maria úgy mutatta meg nekünk Máltát, ahogy csak egy helyi tudja bemutatni a lakóhelyét. Málta természeti és kulturális értékeit részletesen megismertem. A szabadidőnket teljes mértékben kihasználtuk az ország nevezetességeinek a felkeresésére. Meglátogattuk a festői szépségű Valletta-t, Blue Grotto-t, Mdina-Rabbat-ot, a Dingli Sziklákat és hajóval elutaztunk Gozo szigetére. A hajóút során megcsodálhattuk a gyönyörű Kék Lagúna páratlan szépségét is.
A mobilitás során megismert módszereket nagyon jól fogom tudni használni a mindennapi munkám során mindkét szakom tanításában, hiszen az angol nyelv mellett földrajzot és komplex természettudományt is tanítok angol nyelven. A megismert módszerek kifejezetten alkalmasak arra, hogy kreatív módon ismerjenek meg a tanulók bizonyos szaktárgyi ismereteket idegen nyelven. A tanulók érdeklődésének a felkeltésére és fenntartására is hasznosak lesznek az új technikák, játékok és kompetenciák. Új lehetőségek nyílnak meg előttem a „gamification” területén is, ami fontos a jó osztályközösség kialakításához is. Iskolánk kiemelt célja, hogy előrelépést tegyünk az interdiszciplináris kísérletezés felé, és úgy vélem, hogy olyan készségeket sajátítottam el, amelyek segítenek ennek a megvalósításában.
Ez az egy hét nagyon sokat adott nekem szakmailag és lehetőséget teremtett, hogy mentálisan is feltöltődhessek egy fárasztó tanév végén. Hálás vagyok a lehetőségért!
Debrecen, 2023. 08.14.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal