Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Krisztina Szűcsi

2023. július 23-29. között Izlandon, Reykjavíkban vettem részt egy nagyon izgalmasnak ígérkező képzésen. A Creative minds towards an active citizenship and problem solving című oktatást minden nap 9-14 óra között tartotta egy Horvátországból érkezett, nagyon kedves, agilis fiatal előadó, tanárnő. A képzést a spanyolországi központú PMS Erasmus+ képzőintézmény szervezte. A kurzuson cseh, szlovák, olasz, német és magyar kollégákkal dolgoztunk, alkottunk. A résztvevők általános iskolákból, szakközép és szakiskolákból, gimnáziumokból érkeztek. Az volt a legnagyobb kihívás, hogy a sokféle háttér, sokféle szemléletmód, sokféle karakter milyen módon tud a feladatokban konszenzusra jutni.

A képzés során rengeteg kreatív technikával ismerkedtünk meg a társadalmilag érzékeny témák bevezetéséhez, az érzékenyítéshez. A cél az volt, hogy a társadalmi szempontból fontos területekhez a fiatalok milyen módon tudnak csatlakozni, megérteni, elfogadni azokat, s aktívan részt venni majd saját, iskolájuk, közösségük, városuk és országuk európai értékeknek megfelelő fejlesztésében. Nem csupán a jövőbeli fejlesztést célozva meg, de a mindennapokban történő aktív jelenlétet, az azt megelőző szemléletformálást.

Kreatív technikák közül nagyon izgalmas volt, hogy megtanultunk podcast-ot készíteni egy választott témában, videofilmet készíteni, megismerkedtünk a kreatív írás módszerével és technikájával elméletben és gyakorlatban is. Kaptunk ötleteket tanórákon használható applikációkhoz.  Egymás kiscsoportos helyzetgyakorlatait értékeltük megadott társadalmilag jelentős témákban. A szemléletváltás hatékony és kreatív módszerével dolgoztunk a különféle eszközökben (gyurma, festék, papír, pálcikák, post-it-ek…) rejlő lehetőségek felhasználásával, tudatosításával. Kicsik és nagyok is egyaránt használhatják majd ezeket a technikákat iskolai órákon, projektfeladatokban. A Hat kalap módszer a problémamegoldás új és kreatív arcát is megmutatta nekünk kiscsoportos feladat megbeszélés révén.

A kreatív problémamegoldó gondolkodás kialakulásához vezető hét szokással is dolgoztunk, mely a kíváncsiságtól elvezet minket és tanítványainkat is a divergens gondolkodáson át oda, hogy a felmerülő problémákat kreatívan, s rutinosan oldjuk meg mindennapjainkba, s tudjunk célokat felállítani s azok mentén, etikusan gondolkodni.

A kritikus s ugyanakkor innovatív gondolkodás jegyében telt a hét az „iskolapadban”. A közös feladatok révén a különféle országok problémáival, azok megoldási lehetőségeivel saját kultúránk és közösségeink fejlesztéséhez is sok-sok ötletet, iránymutatást kaptunk.

A nehéz ámde rendkívül fontos tananyag mellett az izlandi természet csodáival is megismerkedhettünk. Jártunk nemrég még működő vulkáni kiömlésnél, gejzírek között, tektonikus lemezek találkozásánál, csodálatos vulkáni tájakon, Izland egyik legismertebb termálvizes fürdőjében. Néha, mintha a Holdon utaztunk volna... Izland földjén járni olyan, mint egy megelevenedő természetfilmben sétálgatnánk. Mesés, ámulatba ejtő helyek! Úgy éreztem itt magam, mint Alice, aki Csodaországba pottyant.

Rengeteg emlékkel, élménnyel gazdagodtam, s nagyon fontos üzenetekkel tértünk haza. Milyen nagy felelősségünk van nekünk, pedagógusoknak, hogy aktív állampolgárok legyenek diákjaink! Nem csak a felelősségünk nagy, de lehetőségünk és kreatív eszközeink is vannak a tudatos problémamegoldás fejlesztése és a szociális érzékenyítés terén.