Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Nemes Judit

2015. augusztus 16-án délután érkeztem meg Cork városába. A rakparton tett le a távolsági busz, kis várakozás után idejött értem vendéglátóm, Sean O’Brian. Vele és feleségével laktam egy házban, Cork Douglas nevű negyedében, ami a belvárostól és az iskolától 20 percnyi busz utat jelent. Hétköznap reggelente és este a buszok nagyjából úgy közlekednek, mint a pesti buszok, hétvégén azonban nagyon megritkítják a járatokat.

A tanfolyam a belvárosban kapott helyet, a Finnbare székesegyház szomszédságában. Viszonylag sok csoportban folyt oktatás, a tanulók zömében fiatalok voltak, a világ minden tájáról.

A saját csoportom összetétele nem volt annyira vegyes, tekintve, hogy uniós projektről volt szó, a csoport tagjai is uniós országokból érkeztek. Az első héten 15 fővel indultunk, de hárman csak egy hétre érkeztek. A második hétre is ott maradó nagyon jól összeszokott, lelkes csoport vidám, de sűrű programokkal teli két hetet tudhat magáénak. A délelőttök zöme nyelvi képzéssel, frissítéssel telt: témáink között szerepelt kiejtés gyakorlat, nyelvtani ismétlés, irodalom és mitológia is. A munkaformák is vegyesek voltak, hol párban, hol csoportban, hol önállóan dolgoztunk. A csoportok összetétele is folyton változott. A második nap külső helyszínen dolgoztunk, a várost kellett felfedeznünk, információt gyűjtenünk és a harmadik napra prezentációt készítenünk. Nagyon jó tapasztalatokat szereztünk az emberekről, ilyen segítőkészséget még nem tapasztaltunk, mint az íreknél.

A délutánok a kultúra jegyében teltek. Ilyenkor keltünk útra és tekintettük meg a város nevezetességeit, rejtettebb kincseit. Vagy épp maradtunk az iskolában és hallgattuk meg a tanár úr élvezetes, szemléletes előadásait az ír történelemről, társadalmáról, gazdasági helyzetről, uniós kapcsolatokról. Igazán jó és élvezetes előadásaink voltak. Az első héten eljutottunk Cobh városába is, megtapasztalva az ír vonatok kiszámíthatóságát, valamint egész napos kiránduláson vettünk részt Kerry tartományban, megcsodálva az ország természeti kincseit, betekintést nyerve az ír hagyományokba és nyelvbe. A program nagyon jól szervezett volt, de nyilván sokkal több időt is el tudtunk volna tölteni itt.

A második hét is hasonló beosztással, délelőtt angol nyelvi feladatokkal, délután pedig kulturális programokkal telt. Hétfőn volt egy félnapos kirándulásunk Kinsale-be. Ez egy kis kikötő város a tengerparton, színes, vidám házakkal, sok-sok hajóval. Felkerestük a bormúzeumot, megtekintettük és bejártuk a kikötő zegzugos utcáit. A következő délutánok Írország és az EU helyzetéről, kapcsolatáról, jelenéről és múltjáról szóltak, de beszélgettünk az írek oktatási rendszeréről, pénzügyi helyzetéről, válságkezeléséről is.

A csoport önerőből is nagyon aktív volt, tettünk kirándulást Blarney-ba, Midletonba, újabb részleteket megismerve az írek történelméből. De vettünk részt ír tánc és zenei előadáson is, betekintést nyerve zenei kultúrájukba. Mindent összevetve nagyon tartalmas, izgalmas két hétben volt részem, nyelvileg hasznos dolgokat tanultam és megismertem az unió egy újabb nemzetét, történelmével, irodalmával és nem utolsó sorban lakosaival együtt. A pályázat elősegített új kollégák megismerésében, közösen próbáltunk megoldást találni olyan országhatárokon átívelő nevelési problémákra, amelyekkel nap, mint nap bármelyikünk találkozhat. De merítettünk erőt egymás sikereiből és tanultunk egymás módszereiről is. Nagyon lelkes, gyerekorientált csapat gyűlt össze, óvoda pedagógustól kezdve a fiatal felnőtteket tanító kollegáig, sokakban fogalmazódott meg a további kooperáció gondolata, közös projekt témákat keresve.

Tanáraink: Angela Keohane, aki nagyon jól osztotta be a csoportot a feladatok szerint. Micael O’Connor, akinek megnyerő személyisége a leadott anyagon túl is mindig szolgált valami meglepetéssel, valami plusz információval, és aki a spontán beszélgetések ideje alatt is nagyon tudatosan figyelt a csoporttagok nemzetiségére.

Házigazdáim: Sean és Rosarii O’Brain voltak. Kedves, gyakorlott házigazdák voltak, a ház nagyon szép, tiszta, rendezett volt. Az ellátás ugyan nem volt teljesen olyan, mint amit a szerződésben leírtak, de élelemvásárlásra mindig akadt időm. Ráadásul nem számítottam külön utazási költségre, de egyszerűbb és olcsóbb volt bérletet vennem, mint mindig a buszjegyet fizetni. Legközelebb talán szerencsésebb lesz önálló szállást találni.

Mindazonáltal köszönettel tartozom a projektkoordinátorunknak és a kollégáimnak is, akik segítettek a projekt megvalósításában.