Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

kedd, 27 október 2015 00:00

Kreatív tanítás a középiskolában

A tanártovábbképzéses pályázat elnyerésének nagyon örültünk. Kerületi kolléganőtől hallottam a Hungary Expert Erasmus+ tanártovábbképzés pályázati tanácsadó honlapról, és iskolánkból is a legtöbb kolléga ennek a honlapnak a széles kurzuskínálatából választotta úti célját, ezért köszönjük mindezt Véghné Juhász Krisztinának.

Én is innen választottam ki az oxfordi Lake School of English egyik módszertani tanfolyamát. A Kreatív tanítás a középiskolában című kurzus minden tekintetben kiváló volt. Nyár lévén az Oxford Business Schoolban voltak a tanórák, elegáns és hangulatos környezetben. A 9 és 16 óra közötti órákon a nyelvtanítás és nyelvtanulás különböző területein kaptunk igen hasznos anyagokat tanárunktól, Lucy Holmestól, aki lelkesen adta nekünk az újabb és újabb feladatokat, és igen jó hangulatot teremtett. Érdekes volt a kevert tanulás szekció, ahol az IKT eszközök nyelvtanulás során történő felhasználhatósága volt a téma. Lényeges volt a friss kulturális információkkal való ismerkedés is.

Nagyon fontos eleme volt a tanárképző kurzusnak egy középiskola meglátogatása. Körbevezettek minket az iskolán, majd kérdezhettünk a tanároktól. Július eleje lévén már nem a megszokott tanrendben tanultak a diákok, hanem a különböző sportfoglalkozásokon vettek részt.

A Lake School of English egyik tanára által vezetett városnéző túrán ismertük meg Oxfordot, az angol kultúra valamint a nyelvtanítás egyik központját. Igen érdekes és szórakoztató előadását az egyetem egyik college-ának bemutatásakor is élveztük. Természetesen az iskola által szokásosan szervezett pub látogatás sem maradt ki, ahol tanárok és diákok kötetlenül beszélgethettünk.

Ugyancsak fontos volt számomra a nemzetközi csoportban a tanárkollégák megismerése és tapasztalatszerzés a külföldi iskolákkal kapcsolatban.

Egy fiatal családnál laktam, ahol a pár és épp első iskolás évét befejező kisfiuk is igen kedvesen fogadtak.

Egészében csak ajánlani tudom a Lake School of English tanártovábbképző kurzusát és az Erasmus+ pályázat lehetőségeit.

További információk

  • Helyszín: Lake School of English - Oxford, Nagy-Britannia

Új hozzászólás