Július elején ötnapos továbbképzésen vettem részt az ACET írországi nyelviskolában. Ez a csoport kifejezetten pedagógusok számára indult, cseh és ukrán kollégákkal tanulhattam együtt. Az órák jó hangulatúak voltak, megismerkedhettünk egymással és az egyes országokban működő oktatási rendszerek sajátosságaival is. Egymás kultúrájáról is beszélgettünk, szóba került az ír történelem és művészet is, sőt, kérésünkre még írül is tanultunk pár mondatot. Az órákon a CLIL módszertanáról is tanultunk, ami az idegen nyelvi és az egyéb szaktárgyi tartalmak egyfajta integráltan oktatását jelenti. Ez nagyon szemléletformáló volt, mivel ez az oktatási forma nálunk nagyon kevéssé ismert.
A kurzus lehetőséget nyújtott az angol nyelvtudásunk fejlesztésére is, a beszélgetések során és a segédanyagok kapcsán szinte észrevétlenül bővült a szókincsünk és egyre magabiztosabban vettünk részt az órákon.
Az iskola szervezett kulturális programokat is, a városnézés és a Jameson lepárló is nagyon érdekes volt. Kaptunk egy kis füzetet további javaslatokkal, egyik este ez alapján választottuk ki a helyet, ahol autentikus ír zenét lehetett hallgatni élőben. Sajnos a városról készített képeim elvesztek, de szerencsére utolsó nap vettem pár képeslapot az ajándékboltban.
A vendéglátó családnál két másik diákkal együtt szálltam meg, esténként a vacsoránál érdekes beszélgetések alakultak ki.
Délutánonként bejártam a várost, illetve eljutottam néhány közeli látnivalóhoz. Ilyen volt a Blarney kastély, ahol az emberek a toronyból kihajolva megcsókolják a Blarney Követ az ékesszólás ajándékának reményében.
Mivel szeretek kertészkedni, nekem külön élmény volt a parkokban és a közterületeken látható növényzet.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal