A kiégés összes tünetével küzdve nagy örömmel és várakozással töltött el, hogy Korponay-Szabó Péter kollégám koordinálásának köszönhetően iskolánk számos tanára részt vehet idén az Erasmus+ mobilitásain.

Tudatosan és szándékosan választottam úgy időpontot és helyszínt, hogy a „rehabilitációm” minden feltétele adott legyen. Firenzében, szeretetett városomban egy héten át ajándékként éltem meg, hogy mediterrán országból érkezett a tanártársaim többsége, így a hatnapos tanfolyam alatt nem csak a szakmai kérdésekben gyógyultam a mediterrán gondolkodásmód által, de a gyakran közösen eltöltött szabadidőnkben is a délies mentalitás által töltekezhettem. Mivel jól ismerem a várost, a műemléklátogatás kényszere sem nyomasztott, egyszerűen csak együtt lélegeztem a történelmi falakkal.

A tanfolyamom a „4K: kreativitás, kommunikáció, együttműködés (kollaboráció), kritikus gondolkodás” címet kapta, és az Europass vezető trénere, egy amerikai-olasz tanárnő, Susan Gagliano folyamatosan aktualizálta, ránk szabta, hozzánk alakította a témákat, feladatokat. Nem egyetlen projekt kivitelezése állt hetünk középpontjában, hanem az elméleti tudáshoz kapcsolódó osztozás, ötletelés, megoldáskeresés. A tanári jólléthez (wellbeing) vissza-visszatérve kerestük az utakat – világos volt mind a tizenhárom kolléga számára, hogy a 4K ismerete nem egy módszertan, hanem egy lehetséges útja-módja annak, ahogyan a tanteremben a diákok között vagyunk, vagyis ez a négy kulcskompetencia a személyiségünk részévé válva tud leginkább a szakmódszertanunkban is megjelenni. Éppen ezért az origó, a kiindulópont a tanár jólléte (mentális, spirituális és fizikai értelemben egyaránt). A tanárok többsége kiégett, a kurzuson részt vevők is…: a hat napot tehát egy nagyon erős közös nevezőről tudtuk elkezdeni, és már az első napon összerázódva, lélekben egymáshoz kapcsolódva kezdhettük el az együttgondolkodást. Elmélet, gyakorlati feladat és osztozás látszólag ismert hármasa itt és most igazán pezsdítő volt a hat országból érkező tanárok közötti beszélgetésekben.

„Teach to the unknow!” – vajon a múltra vagy a jövőre készítem-e fel a szaktárgyamban a diákokat? Nekem – történelemtanárként – ez különösen fontos kérdés. „Ne ötletet adj, hanem teremts lehetőséget az ötletre!” „Hogyan öli meg a kreativitást az iskola?” „Hogyan használjam tanárként a minimális szabadságomat a 4K fejlesztésére, megélésére, tanítására?” „Hogyan működik a pozitív pszichológia és a maslow-i szükségpiramis abban a folyamatban, ahol a tanárnak inkább erőforrásnak, semmint a tudás forrásának kellene lennie, és ő a motivátor?” A tanári jelenlétet jártuk körül a jóllétet szemléltető kerettel, a seligman-i „perma-modellel” is. A 4K minden egyes elemét kiveséztük négy napra osztva, és igazán mély felismerésekre is jutottunk. Sokszor folytak a könnyek, sokat jegyzeteltünk.

Firenze épített öröksége csodás hátteret biztosított a minőségi eszmecserékhez, amelyekhez – a mediterrán élet alapjaként – szinte mindig finom ételek és borok társultak. Minden délután jártuk a várost, szombaton Pisába, Siénába és San Gimignanóba kirándultunk, voltunk együtt borkóstolón a Chianti-régióban – de mindenütt ott voltak a szakmai kérdések, amelyeket nem győztünk megbeszélni. Igazán ragaszkodó közösségünk elköteleződött a job shadowing mellett.

Firenze a reneszánsz városa. A reneszánsz szó újjászületést jelent. A firenzei vasútállomáson, immár távozóban, megfogalmazódott bennem, hogy kaptam az élettől egy újabb lehetőséget. Köszönöm!