A Budapesti Dr. Mező Ferenc Általános Iskola gyógypedagógiai asszisztenseként most először vehettem részt Erasmus +külföldi angol nyelvi továbbképzésen, ahol az oktatást segítő személyzet is részt vehetett. Maltán jártam a Fluency & Language Development for Educational Staff kurzuson. A kurzus Július 18-től – Július 29 – ig. tartott. Az óráink reggel 9-től – 14:30- ig. voltak! A kurzus alatt három csoportban voltam és három előadót és 21 tanuló társat ismerhettem meg. Mind a három előadó nagyon segítőkész volt magyaráztak, képeket mutogattak ennek köszönhetően megértettem őket!
Az első héten két csoportba voltam! Az órákon vettük az a b c - ét és annak helyes kiejtését, számokat, szituációs feladatokat, határozatlan névelőt, birtokos mellékneveket, negatív és pozitív kijelentéseket! Két nap délután szervezett programra Rabatba, Mdinába és Valletába a fővárosba vittek bennünket! Hétvégén kirándulás hajóval Gozóra ott megnéztük a Citadellát, a várost és egy szép öbölbe mentünk fürödni, voltunk Valletában szentmisén voltam utána Masallokkba mentünk a halpiacra! A második héten új csoportba osztottak be, új előadót kaptam! Tanulást a gyümölcsök és a zöldségekkel kezdtünk azokat írtuk a képek alá és gyakoroltuk a kiejtésüket! Majd ismételtük az a b c - ét és annak helyes kiejtését, számokat, szituációs feladatokat, határozatlan névelőt, birtokos mellékneveket, negatív és pozitív kijelentéseket! A digitális táblán látott téma feladatokat kellett hallgatni majd a hozzá tartozó feladatlapokat kitölteni!
Malta gyönyörű ott jelen van a múlt a régi hatalmas épületeikkel, az érintetlen tájak, barlangok, amelyeket a természet formált és tiszteletre tanít! Számomra nagyon meglepő volt, hogy még a mai világban is ennyire vallásosak! Nagyon vallásos ország elmondható, hogy minden szentet megünnepelnek még ma is. A múlt hagyományának folytatása, tisztelete köti össze őket a jelennel és a jövővel, mert rengeteg fiatal van jelen ezeken az ünnepeken. A jelenhez hozzá tartozik rengeteg külföldi, fiatal! Az egyre több, újabb, magas korszerű épület az a helyi lehetőségeknek és körülmények megfelelően új, korszerű technológiával épülnek! Malta nagyon különleges a természet formálta öbleivel és a gyönyörű szigeteivel!
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal