Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

hétfő, 26 szeptember 2016 19:13

Oxford - tehát angol módszertan

Írta:

Német nemzetiségi iskolában tanítok, ahol az idei tanév igen rendhagyó lesz, mert most indul először olyan első osztály, amely angol nyelvvel ismerkedik meg először és a német nyelv majd csak négy év múlva kerül az órarendbe. Ennek az első osztálynak én lehetek az angol nyelvtanítója. Ez nagy kihívást jelent, hiszen  minden irányból magasak az elvárások   (iskolavezetőség, szülők, gyerekek). Ez határozta meg a tanfolyamom kiválasztását. A kurzusom címe "Creative Teaching in the Primary Classroom" , amely tehát pontosan ezen korosztály oktatására készített fel. A helyszín a történelmi Oxford városa volt, ahol 2016. augusztus 1-13-ig jártam a Lake School of English tartalmas kurzusára.

Tanárom Catherine Weller, nagy tapasztalattal rendelkezett az alsós korosztály tanításában, feladatainak száma végtelennek tűnt. A tanárnő összegyűjtötte a csoporton belül, hogy ki, milyen témakörben várja a segítséget, választ a kérdéseire. Ezek után követte az előre megadott tematikát, de úgy, hogy a tananyagba becsempészte a nekünk adandó válaszokat. Így még hatékonyabbnak éreztük a tanfolyamot. Kitért mind a négy nyelvi alapkészség fejlesztésére - beszéd, olvasás, írás és hallott beszédértés. Külön fejezetet kapott a helyes kiejtés gyakorlása, gyakoroltatásának módja. Az órák a bemelegítő feladat után problémafelvetéssel folytatódtak. Általában gondolattérképet készítettünk, illetve párban, kis csoportban beszéltük meg a témakörrel kapcsolatos gondolatainkat. Az elmélet után gyakorlatra váltottunk. A problémák megoldására már jöttek is a feladatok. Azokat a gyakorlatokat végeztük el, oldottuk meg, amelyeket majd itthon fogunk feladni a tanulóinknak. Tehát mi már "átestünk" a gyakorlatokon, megtapasztaltuk, milyenek lehetnek majd a gyerekek érzései, mennyire hasznosíthatóak a tanóráinkon. Folyamatos jegyzetelésre nem volt idő, de emiatt nem aggódtunk miután megtudtuk, hogy minden anyagot feltölt az iskola a Google Drive-ra és azon keresztül mindnyájuk számára elérhető lesz.

Az órák anyagához tartozott a IKT eszközök használata az órán, amikor a tanárunk által javasolt weboldalakon kívül mi is ajánlottunk jól alkalmazható webes felületeket. Szó volt az angol nyelv változásáról, legújabb szavairól, az angol oktatási rendszerről.

A tananyag, a rendkívül gyakorlat centrikus órafelépítés minden szempontból kiváló volt.

A csoport összetétele azonban másképp is alakulhatott volna. 16 fős csoportunkat egy szlovák, három spanyol és tizenegy lengyel  kolléga alkotta. A lengyel pedagógusok közül  nyolc tanár ugyanabból az iskolából jött. Nem mindegyikük tanított angolt és nyelvi szintjük is igen különböző volt. Kevesebb lehetőséget kaptunk így más országok oktatását megismerni, kapcsolatokat kiépíteni.

Sokat segít az idegen nyelv valós, kommunikációs használatában, ha az ember családnál kér szállást. Én egy kedves, idősebb hölgynél laktam, akivel vacsora előtt és után nagyon jókat beszélgettünk. Ezek voltak a plusz társalgási óráim!

A kurzus alatt két alkalommal vitte a csoportot városnézésre az iskola idegenvezetője. Természetesen a többi délután sem telhetett el anélkül, hogy ne nézzünk be egy "college"-ba, múzeumba vagy teázóba. Hétvégre is szervezett az iskola fakultatív programokat. A kirándulás az Isle of Wright szigetre fantasztikus volt, tiszteletünkre az időjárás is végig meleg, napsütéses volt. Régi álmom volt, hogy ellátogassak Hampton Court-ba és megnézzem VIII Henrik palotáját. Már otthon megterveztem az utat, hiszen csak átszállással lehet elérni. A rövidebb pénteki oktatás után sikerült eljutnom Cotswolds két lenyűgöző kis településére is. Az hangulatos falvak az igazi középkori Angliát idézték meg. A két hetet egy Stratford-upon-Avon-be tett kirándulás zárta, melynek során Warwick várát is megtekintettük.

Összegezve azt tudom mondani, hogy felfrissülve, új tanórai feladatokkal felvértezve, kulturális ismeretekkel gazdagodva tértem haza. Szeretnék minél többet megosztani ebből kollégáimmal - interaktív módon, workshop-szerűen, illetve óralátogatások alkalmával. Több szemléltető eszközt is vettem, amelyeket dekorálásra, szemléltetésre szánok (brit zászló, piros busz, fekete taxi), valamint játékokat, amelyek a tanítást segítik majd (színek, számok, helyhatározók tanítását szolgáló kirakók, "sight word" ök gyakorlását segítő, illetve Londont bemutató gyerekkönyv).

Remélem, lesz még alkalmam ilyen hasznos továbbképzésen való részvételre.

További információk

  • Helyszín: Lake School of English - Oxford - Egyesült Királyság

Új hozzászólás