Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

csütörtök, 04 december 2014 00:00

Intensive course – 2014. 08. 03-15.

A Kaplan International College egy nemzetközi nyelviskola, melynek kéthetes intenzív higher intermediate kurzusán vettem részt.
Mindennap volt két óránk egy glasgow-i nyelvtanárral, két óránk egy angol nyelvtanárral, illetve két fakultatív óránk, ahol én a Scottish culture kurzust választottam, amelyet egy edinburghi nyelvtanár tartott. Ezen kívül délutánonként egyórás önkéntes tanórán is részt vettem a K+ klubban, amelyet mindig másik tanár tartott.

A nyelvórákon a tanárok a nyelviskola jegyzetéből tanítottak és változatos munkaformákkal dolgoztattak minket. Folyamatosan használták a digitáblát és az interneten fellelhető tanítási segédanyagokat. Módszertanilag nagyon felkészültek voltak. Az egyik tanárom sokszor unplugged módon, a tankönyvi anyag helyett a diákok által behozott ad hoc témákon keresztül tanította a napi anyagot, előfordult az is, hogy az utcára mentünk és járókelőket kérdezgettünk a munkájukról.
A Scottish culture órákon felderítettük Edinburgh nevezetességeit, előadásokat néztünk-hallgattunk meg, múzeumokba mentünk, meglátogattuk az óvárost, énekelni tanultunk, ismerkedtünk a skót történelemmel, skót irodalmat olvastunk.
A K+ órákon minden nap másfajta tananyaggal foglalkoztunk (szövegértés, nyelvtan, zenehallgatás+szövegek értelmezése stb.).
Minden hét elején átszerveződtek a csoportok, az érkező új diákokhoz alkalmazkodva.

A nyelviskola minden délután és minden este, illetve a hétvégeken is szervezett kiegészítő, ún. social programokat, amelyeken mindig részt vettem. Voltunk a botanikus kertben és az Arthur’s seat nevű hegyen, esténként skót táncokat tanultunk, kabarét néztünk, koncertet hallgattunk vagy a nyelviskola partiján vettünk részt (summer party, pub night). A nyelvtanfolyammal egy időben zajló Fringe fesztivál és könyvfesztivál programjaiba is bekapcsolódtunk. A hét végére is kínált programokat az iskola, én egy buszos kiránduláson vettem részt, meglátogattuk a közeli kastélyokat és tavakat.

A nyelviskola social hub-jában minden nap a napi anyaghoz kapcsolódó online teszteket lehetett kitölteni, illetve itt lehetett elkészíteni a házi feladatokat és tanulni az új szavakat. Erre a direkt tanulásra persze a sok program miatt nem igazán jutott idő…
Ebben a nyelviskolában az volt a zseniális, hogy aki akart, az nagyon sokféle módon gazdagíthatta angol tudását. Kiemelném a változatos közösségi programokat, itt az ismerkedő diákok kénytelenek voltak az angolt használni. Olasz, japán, brazil és spanyol ismerőseimmel a mai napig kapcsolatban vagyok.

Egy skót családnál laktam, velük szinte csak a vacsoránál találkoztam. Ezzel együtt is a nap 14 órájában folyamatosan angolul kommunikáltam.
A skót emberek távolságtartóak, de nagyon kedvesek. Az infrastruktúra megnyugtatóan körülveszi a nyelvet nem annyira bíró turistát is, ebben a városban könnyű eligazodni a viszonyok között.
Mivel életemben először utaztam egyedül idegen nyelvterületre, nagyon izgultam indulás előtt. Utóbb ez nagyon is jó döntésnek bizonyult: felemelő érzés volt a nyelvi akadályok ellenére eligazodni egy idegen világban, és persze sokat fejlődtem angolból. És jó volt egyre növekvő lelkesedéssel megtapasztalni Edinburgh különleges atmoszféráját.

Talán a nyájas olvasónak is érdemes lenne egyszer elutazni oda, biztos vagyok benne, hogy ez a város nem csak engem ejtett rabul…

További információk

  • Helyszín: Nagy-Britannia, Edinburgh

Új hozzászólás