Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

vasárnap, 23 október 2016 14:15

CLIL for Primary Teachers - Exeter

2016. június 24-én, szombaton késő délután repültem Bristolba, majd busszal folytattam az utat Exeterbe. A Ryanair csak szombaton és szerdán indít járatokat a két város között, de a leggyorsabb út mégis ez volt. A vendéglátóm – Dave és Denis- kedvesen vállalták, hogy egy nappal több időt töltsek náluk. Hálából én főztem vasárnap ebédre egy finom magyaros gulyáslevest. Vasárnap este érkezett a francia kolléganő, akivel remek volt az összhang, mint két iker, mindenhová együtt mentünk.

Az iskola hétfőn 9 órakor kezdődött, az első alkalommal vendéglátónk elvitt minket autóval, majd gyalog jártunk 30 perces sétával reggelente s buszoztunk a hazafelé úton.

Én egy két kurzust is tartalmazó csoportba kerültem: 9.00-12.30 között a Better English for Teacher csoportban fejlesztettem nyelvtudásomat ANGIE MC TIERNAN vezetésével, 3 francia, 5 lengyel, 1 német és egy másik magyar kolléga társaságában Az egy órás ebédszünet után 13.30-16.00 között a CLIL for Primary Teachers kurzuson tanultunk 3 lengyel kolléganővel közösen ESTHER THOMAS irányításával.

A kurzus 2 egész napos és két délutáni kirándulást is tartalmazott. Hétfő délután megismerkedtünk Exeter nevezetességeivel – a gyönyörű katedrálist belülről is megnéztük.  Szerda délután Sidmouth-ba, a hangulatos kis kikötővárosba és környékére buszoztunk el, szombaton Cornwall megyébe látogattunk az iskola külön buszával, a festői szépségű Boscastle-be és Arthur király „születési helyére” Tintagel-be, Fakultatív programként vasárnap Bath-ba utaztunk, ahol élveztük a teljesen eltérő hangulatú város történelmi belvárosának épületeit. Következő szerdán megnéztük Dartmouth-t, ahol Agatha Christie született s alkotott. Pénteken pedig Topsham-be gyalogoltunk el többen is. Ezeken a kirándulásokon a sok érdekes információt tartalmazó idegenvezetés után mindig kínálkozott lehetőség szabad társalgásra, a kulturák találkozására. Nyelvi felkészültségünk nagyon eltérő volt, de a nehézséget áthidalni segített a közös cél: a nyelvi és szakmai fejlődés.

A délelőtti kurzusokon is – Angie vezetésével -  nagyon sokat tanultam, hiszen tanítói szemmel figyeltem az órák felépítését: a tanárnő csak a nyelvtan elmagyarázására használt frontális oktatást, 4-5 percet, az idő nagy részében párban és kiscsoportban dolgoztunk. Feladatainkat fénymásolatban kaptuk meg: többször kellett egy hosszabb párbeszéd mondatait sorrendbe rakni, szerepek szerint megtanulni, majd a többiek előtt előadni. pl: Hogyan rendelünk az étteremben, intézzük dolgunkat a postán, közértben, bankban. Mivel a foci vb idején voltunk kint, a játékban használt szavakat, kifejezéseket is megtanultuk és egy riporteres játék keretében gyakoroltuk.

Tanárnőnk nagyon felkészült volt, átgondolt, jól megtervezett órákkal gyarapította a szókincsünket s adott lehetőséget sokféle helyzetben a gyakorlásra. A feladatok sokszínűek voltak, érdekesek s megint csak beigazolódott, hogy játszani mindannyian szeretünk.

CLIL csoportomban Esther a fiatalabb generáció újfajta tudását mutatta be több feladatban is. Gyakran használtuk az interaktív táblát sőt, olyan feladatunk is volt, melyhez a mobiltelefonunkra is szükségünk volt. A táblán megjelenő képhez több betűzést is felkínált a program, a mobilon kellet kiválasztani az általunk jónak ítélt megoldást s az interaktív tábla azonnal jelezte a helyes válaszokat s az eredményünket is. Teljesen más megközelítésbe helyezte az okostelefonok használatát számomra s bebizonyította, hogy helyesen használva fontos oktatási eszköz is lehet.

A délutáni órákon is izgalmas, gyerekekkel is játszható feladatokat kaptunk, melyekből sokat profitáltunk. A tanárnő megmutatta, hogy tudunk számítógépes programokkal magunk is szókártyákat, dominókat gyártani, amit többféle módon fel tudunk a későbbiekben is használni.

A második csütörtökön instrukciókat kaptunk az egyéni tanítási feladatunkhoz, melyben egy 20 perces részt kellett bemutatni s az egész órát megtervezni. A technikai hátteret is maximálisan biztosították: a lerajzolt szó- és képkártyáinkat a szünet végére laminálva és a többieknek is sokszorosítva visszakaptuk, a papírok és színes filcek magától értetődően elérhetőek voltak. Esthertől írásos értékelést kaptunk a bemutatott órarészletről, tele dicsérő mondatokkal, ami igazán önbizalom erősítő volt.

Épülésemre szolgált a sokféle kirándulás, hiszen Anglia egy régiójának történelmébe pillanthattam bele - az idegenvezetőnk, Roger felkészülését dicsérendő - mély alapossággal.

Szakmai fejlődésemben ismét mérföldkő volt az idei továbbképzés: a kint szerzett ismeretek biztosan beépülnek majd tanítói gyakorlatomba s magabiztosabban fogok nyúlni a számítástechnika adta lehetőségekhez is.

A szakmai megújuláson túl értékes kapcsolati tőkét is nyertem, biztosan levelezni fogok több kollégával is.

Az idei nyár továbbképzése is meghatározó és felejthetetlen volt, igazolódott, hogy fejlődni szükséges és lehetséges, hiszen a szeptemberben érkező diákjaink mind nyitottan és tettre készen jönnek iskolába. Fontos, hogy technikai kíváncsiságukkal lépést tartva mi is rendre megújítsuk tanítói képességeinket.

Nagyon köszönöm Förster Anitának a sok segítséget!

További információk

  • Helyszín: International Projects Centre - Exeter - Egyesült Királyság

Új hozzászólás