A kéthetes módszertani továbbképzést az Edinburgh School of English nevű nyelviskola szervezte középiskolai angoltanárok részére. Tizenhárom tanár vett részt rajta, Németországból, Svájcból, Hollandiából, Csehországból és Ausztriából, Magyarországról én voltam az egyetlen. A nemzetközi csoport nyitottan, egymást inspirálóan tudott együtt dolgozni, remélhetőleg hosszabb távú munkakapcsolatok is alakulnak majd a közös együttlétből.
Az első héten főként a négy alapkészség (beszéd, írás, olvasott és hallott szövegértés) módszertani megközelítéseivel foglalkoztunk. Jól ismert, hagyományos technikák mellett a legaktuálisabb, olykor legvitatottabb irányzatok is szóba kerültek, pl. a dogma alapelvei, legfontosabb eszközei. A képzés során jó arányban váltották egymást az elméleti megközelítések és gyakorlati alkalmazásaik. A második héten több időt szántunk arra, hogy a továbbképzésen szóba került feladatokról saját, akár negatív, akár pozitív tapasztalatokat is megoszthassunk, amely minden alkalommal rendkívül hasznosnak bizonyult.
Több órát szántunk különböző internetes felületek, IKT eszközök használatának módszertani frissítésére. Az újonnan megismert anyagok felhasználásával kis csoportokban mini órákat terveztünk, melyeket egymásnak be is mutattunk, majd megvitattunk, a lehetséges adaptációkat is figyelembe véve. Számomra az ilyen típusú feladatok kifejezetten inspirálóak voltak. Sokat foglalkoztunk még az órák alapfelépítésével, pl. egy óra indításával, illetve lezárásával, és ezek lehetséges variációival. Sok új feladatot megismerhettünk, melyek közül leginkább a kreatívabb, a diákok bevonására építő bemelegítő feladatokat találtam érdekesnek és széles körben, több nyelvi szinten használhatónak.
A két hét során három, különböző háttérrel és tapasztalattal rendelkező trénerünk volt, akik különböző megközelítéseket voltak képesek továbbadni. Egyikük Indonéziában végzett több éven keresztül önkéntes, mentori munkát, minimális technikai feltételek mellett. Előadásából és az azt követő beszélgetésekből rengeteg nagyon hasznos, egyszerű feladatot tanulhattunk. Végül betekintést nyerhettünk a nyelviskola hétköznapi életébe, a diákokkal folyó munkába is, hallhattunk saját módszereikről, az általuk használt beszédközpontú feladatokról.
Az órák mellett rendszeresen részt vehettünk kulturális eseményeken, az éppen zajló zenei fesztiválon, irodalmi túrákon, illetve eljuthattunk a gyönyörű Skye szigetére a hétvégére szervezett kirándulás során.
A fogadó családdal való napi együttlét, a közös étkezések és esti beszélgetések szintén felejthetetlen élmények maradnak.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal