Erasmus+ mobilitáson Angliában, 2016 nyarán

a Bell Teacher Campus Contemporary English kurzusán

Útinapló

Cambridge, 2016. július 31. - augusztus 13.

2016. július 31. /vasárnap/

Találkozás a kollégákkal hajnalban a Liszt Ferenc repülőtéren. A reggel 6 órai járat London Luton repterére még mindig népszerű a magyarok körében: hatalmas a tömeg a bejelentkezésnél. Az elhúzódó biztonsági ellenőrzés a mi javunkat szolgálja, ám a gép késve indul.  A két és fél órás repülőút ellenére fél 8-kor már Angliában vagyunk – greenwichi idő szerint! Ragyogó napsütésben várunk a távolsági autóbuszunkra, amelynek – milyen meglepetés – magyar a sofőrje.

Érkezés Cambridge-be, búcsú a kolléganőktől, akik továbbutaznak Norwichba. Szerencsére nem egyedül kell taxit keresnem: Andrea nevű magyar kollégánkkal a buszon ismerkedtünk meg. A hatalmas bőröndjeinkkel jól mutatunk a forgalmas belvárosban, de szerencsénk van: leintek egy taxit. Később kiderül, ez nem szokás ebben a városban, de valahogy el kell jutnunk a Hills Roadra.

’Welcome to Homerton College”, fogad minket a tábla és két kedves középkorú portás, akik később a kedvenceimmé válnak a környék dialektusával és igazi angol udvariasságukkal együtt.  A szobák elfoglalásáig van időnk megcsodálni a campust, amely az elkövetkezendő két hétben az otthonunk lesz. Rögtön elvarázsolnak a fák, a virágok, a gyönyörű gyep a viktoriánus épületekkel és a mérhetetlen nyugalom, amit árasztanak.

„Welcome to Bell Teacher Campus”, üdvözli a résztvevőket Jim Scrivener, a nyári kurzusainkat szervező Bell nyelviskola vezetője. Az ismerkedési est, amely a gyalog majdnem félórányira lévő anyaiskolában van, megadja a tanárképző turnus alaphangulatát. Már útközben van időnk ismerkedni, amit később kötetlen hangulatban, fehér asztal mellett folytatunk. Megtudjuk, hogy majdnem százan vagyunk, több mint húsz országból! A legtöbben persze európaiak, de vannak itt kínaiak, dél-amerikaiak, afrikaiak és egy japán fiú is. Az asztalunknál találkozom először két leendő csoporttársammal, és egy kedves tanárnővel, aki Szudánból jött.

2016. augusztus 1. /hétfő/

Első nap az iskolában! Már ismerősként üdvözölhetjük egymást a hatalmas dining hall- ban (az ebédlő szó nem adja vissza a monumentalitását ennek a neogótikus teremnek), ahol ezentúl a reggeli és esti étkezéseinket fogyasztjuk majd el a végtelen hosszúnak tűnő asztalok mellett. A kollégiumi hagyományoknak megfelelően ezekre nézve magasodik a főasztal, ahol a tanárok foglalnak helyet. A mi oktatóink azonban elvegyülnek közöttünk, ezzel is jelezve, kollégák vagyunk itt mindannyian. Ami összeköt minket, az az angol nyelv.

Hamarosan jön a képzésnyitó összejövetel (welcome assembly), amit ismét egy másik épületben, a nagy előadóteremben tartanak. Olyan jó ismét visszaülni az iskolapadba! Régi egyetemi emlékek rohannak meg… szemináriumok, előadások, az aud max… Nos, itt pontosan ez vár ránk: megtudjuk, ki, hol fogja tartani a kurzusainkat; milyen plenáris előadásokat látogathatunk; az ún. Cultural talks témái nagyon izgalmasak, ahogy a szabadon választható workshopok is. Órarend, mappa, campus térkép, kollégiumi házirend, és a mindenki által várt wi-fi jelszó – minden szükséges információt megkapunk.

A „Contemporary English” csoport órái a Mary Allan Building második emeletén, a 218-as teremben kezdődnek. Ez a továbbképző turnus könyvtára is egyben, így csupa könyv és könyvespolc vesz körül minket. Tizenketten várjuk az oktatónkat, valamennyien nők. Mint kiderül, tanárunk is az. Lis Harrison, aki nagy név a szakmában és a Bell iskolában, kezdettől fogva partnerként kezel bennünket a kortárs angol nyelv (újra) felfedezésére indított kurzus során. Már az ismerkedés alatt tanulunk, ahogy később is: minden feladat, tevékenység tartalmaz valamilyen hasznos szót, kifejezést.

Nyolc ország képviselői ülik körül a három asztalt, ahol a kiscsoportos feladatokat végezzük, hogy utána megosszuk a közösen létrehozott megoldásainkat az „osztállyal”. Az én csoportom két Monikából áll, egyikük spanyol, a másik szlovák, a legtöbb párfeladatot pedig Olgával csinálom, aki Kazahsztánból érkezett. A főleg fiatalokból álló csapatban vannak még spanyolok és lengyelek is. Holland, szlovén és egy velem közel egykorú bolgár osztálytársam is van. Már első nap olvasunk aktuális újság cikkeket és tanítjuk egymást az azokban megjelenő, az elmúlt évtizedek szociális és kulturális változásait tükröző szavakra, szófordulatokra.

Nagyon jól esnek ezek a tartalmas, intenzív órák, ahogy a kávé és ebédszünet is, amit akár a gyepen ülve is elkölthetünk: a Homerton College az egyetlen Cambridge-ben, amelyik megengedi diákjainak, hogy a fűre lépjenek! Alig várom, hogy a többivel is elkezdjem az ismerkedést, ezért még vacsora előtt néhányan bemegyünk a városba. Oda vagy gyalog megy az ember, vagy busszal. Felejthetetlen az első séta az ódon épületek között, ahogy kijutunk a King’s Parade-ra és megpillantjuk a King’s College épületegyüttesét a világhírű kápolnával együtt.

Visszaérve a vacsorára jól esik, hogy többféle meleg ételből válogathatunk, a friss gyümölcstálat pedig ki nem hagynám. Folyik a beszélgetés a spanyol lányokkal és Andres-szel, aki Urugvayból érkezett.  Este ott a kollégium bárja, ahol megint másokkal beszélgethetünk. De előtte még megkapjuk a tájékoztatást a hétvégi kirándulásokról: én mindegyikre jelentkezem!

2016. augusztus 2. /kedd/

A mai napon megkapjuk az első házi feladatot: péntekre fel kell készülnünk egy szabadon választott cikk feldolgozásával és a benne szereplő speciális kifejezéseket meg is kell tudnunk tanítani a csoporttársaknak. Lis rengeteg, különböző témakörökről szóló, nagyon érdekes aktuális cikket hoz, nehéz választani. De el lehet vinni többet is, így egész héten sokat olvasok. Az egyik kedvenc szókincstanítási módszerem következik: a mai brit nyelvben gyakran használt kifejezésekhez kell hamis definíciókat gyártanunk és a valódival együtt szavazásra bocsátani a csoportban. A mienket hamar kitalálják, pedig szerintem elég meggyőzően adtam elő a félrevezetőt. Lehet, hogy nagyobb pókerarccal kellett volna? A „nap szava” részben viszont sikerül olyan (amerikai angol) kifejezést tanítanom a csoportnak, amelyet még a tanárnőnk sem ismer.

A kurzus fontos részét képezi a kulturális utalásokkal való foglalkozás. A britek életének fontos terei a pubok. Tanárunk prezentációja bevezet minket nemcsak ezeknek a közösségi tereknek a tradícióiba, de hasznos kifejezéseket is tanulunk, amiket hamarosan élesben is kipróbálhatunk, hiszen ma van a cambridge-i idegenvezetős városnézés.                                                                              

Mire a meeting pointra érkezünk, már a fél városon átgyalogoltunk. Nagyon jó a vezetőnk, egy olyan tanárnő, aki maga is az egyik college-ba járt: annak a néhánynak az egyikébe, amelyik csak nőket vesz fel a tagjai közé. És ez különleges, mert évszázadokig csak férfiak járhattak a cambridge-i egyetemre Nekem különösen tetszik a történelmi háttér, amit az egyes kollégiumok előtt elmond. De hát itt minden történelem. Még az Eagle Pub is, ahova betérünk, mert ez kihagyhatatlan. Nemcsak hogy Shakespeare játszott vándorszínészként annak idején, az udvarán, de ide tért be két, immár világhírű, tudós is 1953 egyik februári napján, hogy boldog-boldogtalannal megosszák a nagy hírt: megtalálták az élet titkát! Akkor kevesen hittek nekik, ma már viszont DNS fantázianevű sört is csapolnak itt… De a 2. világháború, illetve a szövetséges légierő angol és amerikai pilótái is rajta hagyták a kézjegyüket, szó szerint, az alacsony mennyezeten.

Séta haza; már ismerjük az utat, így rövidebbnek tűnik.

2016. augusztus 3. /szerda/

A mai nap is mikro tanítással kezdődik; érdekes, mennyire kifogyhatatlan az angol szókincs, ha új jelenségekhez kell új lexikát „gyártani”. Összefoglaljuk, milyen különböző szóképzési módokon történhet mindez. A délután pedig a kiejtés változásainak tanulmányozásával telik, interaktív módon. Segítenek ebben minket filmfelvételek és még Jamie Oliver is – bár nem személyesen, csak felvételről. Azért a receptet is elviszem magammal.

A workshopok közül az íráskészség fejlesztésével foglalkozót választottam. Igazi műhelymunka, már az elejétől fogva hosszabb-rövidebb üzeneteket, leveleket váltunk egymással. Itt a többi kurzus résztvevője keveredik egy csoportba; örömmel üdvözöljük egymást a szudáni Zeinabbal. De megismerkedem a kínai lányokkal és Teresával Spanyolországból is. Aztán ismét: irány a város! Nem tudok mind a 31 kollégiumba bemenni, de azon vagyok. Magyar kolléganőmmel még zárás előtt, sikerül bejutnunk a Queens’ College-ba. Ez lesz az egyik kedvencem. A lemenő nap fénye, az ódon épületek, a Cam folyó a puntokkal és a Mathematical Bridge - Cambridge örökre elvarázsol.

2016. augusztus 4. /csütörtök/

Reggel Erasmus+ Mobility tájékoztató, éppen a mi termünkben, ami zsúfolásig megtelik. Mint kiderül, sokan először hallanak erről. Szerencsére minket a projektvezető kolléganőnk, Szabados Erika még otthon tájékozatott mindenről, így már kész dokumentumokkal érkeztem ide. Azért nekem is lesz dolgom, néhány változtatást kell tennem, amihez jó tanácsot otthonról Véghné Juhász Krisztinától kapok. Jó ez a Viber alkalmazás. Az irodában az ezzel foglalkozó Gregor nagyon segítőkész, de a határidőket be kell tartani. Legalább segíthetünk egymásnak mi, magyarok. Összesen hatan lehetünk különböző kurzusokon: három fővárosi, egy makói, egy ürömi és egy dunaújvárosi tanár képviseli az országot.

Nekünk nem kell rohannunk az óránkra, maradunk itt és kapunk időt a holnapi prezentációra való felkészüléshez is. A kortárs nyelvhasználatban előforduló vonzatos igék ma a téma. Sok az új, vagy eddig másként használt kifejezés. Lis megnyugtat minket, hogy azért hozott ilyen sokat, mert a csoport nyelvi felkészültsége lehetővé teszi a nagy mennyiségű szókincs feldolgozását naponta. Szerencsére a mai délután a gyakorlásé is, sokat nevetünk a rajzzal vagy testbeszéddel eljátszott kifejezéseken. Büszke vagyok magunkra. S akkor még nem is tudom, hogy ma még egy ennél nagyobb dicsőség is vár rám!

A világért sem hagynám ki az estére meghirdetett pub kvízt. Kicsit késve érkezünk a kollégiumi bárba, mert a dokumentumokon dolgoztunk, így véletlenszerűen öten alakítjuk meg a Fabulous Five fantázia nevű nemzetközi csapatot, két olasz, két magyar és egy spanyol lány részvételével. Nagyon jó a hangulat, amihez a kvíz mester, Jim stílusos műsorvezetése is hozzájárul. Sok a forduló, jól gazdálkodunk a jokerrel, de hát mások is.  Csak néhány ponton múlik, és legnagyobb meglepetésünkre megnyerjük a versenyt! Nincs ennél jobb érzés, mindenki minket ünnepel. Mehetünk ki, hogy átvegyük a hagyományosan „fantasztikus” díjakat: bögre, konyharuha, hűtő mágnes… Érdekes kérdések, becsületes feladatmegoldás és pontozás, jó társaság és csapatmunka: ezek az összetevői egy hagyományos brit estének. Otthon is kéne egy-két ilyen hangulatos alkalom; a diákjaimmal mindenesetre kipróbálom. Természetesen sör nélkül :)

2016. augusztus 5. /péntek/

Ma a prezentációkkal kezdünk, sok az érdekes, különböző téma, amit a cikkek felvetnek. Én végül a 16 évesek iskola választásáról szólót dolgoztam ki. Annyira más, mint a magyar iskolarendszer, hogy érdekes autentikus szövegben, esettanulmányokkal megvilágítva, olvasni, majd előadni erről a többieknek. Valódi eszmecsere alakul ki a különböző témafelvetések után, nagyon sokat beszélgetünk minderről a csoporttársaimmal és a trénerünkkel. A mai nap kicsit rövidebb, mert campus fotó készül (amiről ugyan lemaradunk, éppen a fent említett diskurzus miatt). S amikor a szokásos heti feedback kérdőíven kívül a tanárunk egy másik lapon felvázolja, mi mindenről lehetne még a jövő héten szót ejteni a kortárs angol nyelvvel kapcsolatban, rájövünk, hogy egy egész szemeszterre is szívesen beiratkoznánk hozzá.

Most azonban sietve távozunk, mert itt a busz, ami a péntek délutáni kirándulásra visz. Vajon szégyen-e bevallani, hogy Ely gótikus katedrálisát eddig képről sem nagyon ismertem? Vagy, hogy a Fens nevű tájegységet csak, mint a Wash-nak, ennek a szárazföldre mélyen benyúló, sekély vizű öbölnek a folytatásaként láttam a térképen? Lehet, hogy éppen ezért is nyűgöz le a Ship of the Fens-nek nevezett, több évszázadon át épült, lélegzetelállítóan az égre törő templomnak a látványa kívül-belül. Az Ouse folyó parti hangulatos séta után a napra a koronát egy hagyományos (pont!) ötórai tea elfogyasztása teszi fel, háttérben a középkori utcarészlettel és a katedrálissal. Méltó befejezése egy élményekkel teli, sok munkával eltöltött hétnek.

2016. augusztus 6. /szombat/

Irány London! Szabadon választott kirándulás, de így is csak egy emeletes távolsági buszban férnek el a jelentkezők. Szerencsére elkerüljük a hétvégén (is) oly jellemző közlekedési dugókat és 10 órakor már a London Eye-nál vagyunk. A vezetőkkel maradnak azok, akik beneveztek a közös programokra, a többieknek, így nekünk is, szabadfoglalkozás. Nem kell térkép már ahhoz, hogy eltaláljunk a kedvenc helyeinkre és egy nagy sétát tegyünk a Big Bentől a St. James’ Parkon át a Buckingham Palotáig. Séta a Mallon és a Pall Mallon majd egy kis vásárlás a Piccadilly Circus-nél.

Már meg sem lepődünk azon, hogy a nagy sport ruházati üzletben nemcsak a biztonsági őr, de minden pénztárosnő is lengyel, vagy a több emeletes ajándékbolt összes – bizonyára brit állampolgárságú - személyzete pakisztáni származású. Már a kurzusunkon is olvastunk arról, hogy a nálunk éjjel-nappalinak nevezett kisboltokat hagyományosan ők üzemeltetik. Ebéd a nyüzsgő Leicester Square-en. Természetesen fish’n’chips, mi más. Persze, a minket kiszolgáló hölgy ázsiai származású, a kisegítő lány pedig, mint kiderül, magyar. Van még időnk betérni a National Gallery-be is, ami nagyon jól esik, az utóbbi napok rohamtempója után. Nincs londoni látogatás Trafalgar Square nélkül, csak olyan fotót képtelenség csinálni, amin egyedül lehetnénk az oroszlánokkal vagy a szökőkutakkal.

Ezen a szombaton ugyanis annyi ember van London belvárosában, amennyit eddig nemigen láttam. Az Oxford Streetre nem is terveztünk elmenni, a Trafalgar téren heringekként zsúfolódunk, a London Eye környékén pedig szabad zöld területet is alig lehet találni a városi piknikezőktől. Kis túlzással, embereknél már csak építési területből és darukból van több: érdemes lesz egyszer visszatérni és megnézni, milyen új, hipermodern épületekkel gazdagodik a városkép. „Nelson admirális úr, fényképed elviszem…”

2016. augusztus 7. /vasárnap/

Izgalmas napnak ígérkezik ez is, hiszen Sandringhambe megyünk, a királyi család egyik kedvelt vidéki rezidenciájába. A számomra csak fényképekről és filmekből ismert királyi birtok nem okoz csalódást. Lenyűgöző a park, a kertek és az épület látszólagos egyszerűsége, mégis eleganciája. Mivel a királynő és férje ilyenkor Skóciában nyaral, a földszinten bemehetünk azokba a helyiségekbe, ahol a karácsonyt szokták, szűk családi körben, ünnepelni. Mint minden otthonban, itt is sok a családi portré, fotó, csakhogy ezek királyokat és királynékat, hercegeket és trónörökösöket ábrázolnak. Mégis érezhető egyfajta meghittség; ehhez hozzájárulnak a teremőrök anekdotái is, amelyeket kérdezés nélkül szívesen megosztanak velünk. A birtokon lévő múzeum gazdag gyűjteménye és a család által használt kis templom együttesen nyújt betekintést a Windsorok múltjába és jelenébe.

Nem is lehetne nagyobb a kontraszt, mint ezt követően elmenni a tengerhez és elvegyülni a hagyományos brit vidéki promenád forgatagában. A néhány kilométerre lévő, zsúfolt hunstantoni plázson aztán vigyázhatunk, hogy a fish’n’chipsünket (mi mást?) el ne vigye a szél, vagy, hogy a szemünkbe sütő erős nap ellenére megpróbáljuk meglátni a tenger valódi szélét, amely valahol ott van a messze benyúló apályos, sáros partszakasz mögött. Az abban „homokvárat” építeni akaró gyerekeket és szüleiket ez látszólag cseppet sem zavarja. Azért hosszú séta után megtaláljuk a sziklás részt is, ami a kezünkbe nyomott prospektusokon volt. Good-bye, Little Britain.

Élményekkel teli hétvégénken még az időjárás is kegyes hozzánk: ragyogó napsütés és meleg búcsúztat minket Angliában eltöltött első hetünk végén. A naplementék különösen szépek a Homerton College zöld gyepe fölött.

2016. augusztus 8. /hétfő/

Ma hosszú napunk van, sok órával, de vacsora után megyünk csónakázni! Már alig várom.

Az első óra még a hétvégéről szól, hiszen házi feladatként kaptuk, hogy hozzunk valamit a csoportnak a kirándulásokról. Jó ötlet ez a saját angol óráinkhoz, ahogy a többi mai feladat is: keresztrejtvények, karikatúrák, versek felhasználása. Nemcsak szókincsbővítésről szól mindez, hanem az olvasási és íráskészség fejlesztéséről is. Bárcsak az összes osztályunk olyan motivált lenne a kivitelezésben, mint a mi csoportunk!  Ma különösen jó a hangulat, mert sok szatirikus cikket olvasunk a Saturday Telegraph Magazine társadalmi sztereotípiákat kipellengérező rovatából. De lehet, hogy azért is, mert rengeteg, a hétköznapi életből vett kulturális érdekességet és vonatkozást oszt meg velünk a tanárunk. Vacsora előtt még egy rövid sétát teszek a közeli térre, ahol a – persze pakisztáni származású – boltos már ismerősként üdvözöl.

Aztán jöhet a „punting”! Ezek az alacsony fekvésű, jellegzetes lapos csónakok az egyik jelképei Cambridge-nek. Egész nap borús volt az idő, szemerkélt az eső, de mire lemenne a nap, ki is süt. Ideális a lassú, hangulatos csónakázásra a kollégiumok „hátában”, a Backs-en. A fiatalember, aki a hagyományos hosszú rúddal kormányozza csónakunkat, egyúttal idegenvezető is. Mint egy időutazás, vissza a múltba: a képet nem zavarják járművek, még modern ruhában járó gyalogosok sem. Az út egy részén másik csónakkal sem találkozunk, csak a college-ok épületei, pázsitjai, kertjei úsznak el mellettünk – egyedülálló élmény!  Az itteni egyetemi lét esszenciái ezek – ahogy a csónakázáshoz tartozó pezsgő és eper is, ami nekünk is jár. A napot német és cseh iskolatársakkal fejezzük be az egyik folyóra néző pubban.

2016. augusztus 9. /kedd/

Ma az egyik legérdekesebbnek ígérkező téma egyúttal a legfontosabbak közé is tartozik. Milyen eufémizmusokat használnak a britek; mi számít politikailag korrekt szóhasználatnak és mi nem; hogyan ne sértsünk meg etnikai csoportokat és társadalmi rétegeket? A multikulturális Nagy-Britanniában ezek alapvető dolgok. Sokat tanulhatnak belőle majd a tanítványaink, nemcsak új szavakat, hanem toleranciát és egy esetleges nemzetközi tanulási vagy munkakörnyezetben való eligazodást. Mi mindenestre egyre közelebb kerülünk egymáshoz ebben a nemzetközi csoportban és körvonalazódik egy későbbi kapcsolattartás lehetősége is a spanyol és lengyel kolléganőkkel és iskoláikkal.

Ma workshop is van és cultural talk is. Ez utóbbinál a legnehezebb a választás, mert egy időben van sok érdekes téma. A két legnépszerűbb előadás egyike a Brexitről szól, a másik a brit humorról – én, sokakkal együtt, ez utóbbit választom. Nem bánjuk meg, sokat tanulunk és nevetünk. Persze, amint lehet, kikérdezzük a többieket a másik előadásról is. Folyamatosan osztjuk meg egymással minden tapasztalatunkat, legyen szó órai vagy városi élményekről.

A második héten már vannak információink a műhelyfoglalkozásokról is, így a szóbeli készségek fejlesztéséről szólót inkább lecserélem a Poetry in the classroom izgalmas címűre. Nem csalódom, nagyon érdekes, kreatív dolgokat csinálunk. Egészen felvillanyozódom, mindig is szerettem az angol költészetet. Egy kortárs költő verse egészen katartikus élményt nyújt.

Ahogy a látogatásom a King’s College Chapelbe is. Az angol gótika eme remekműve maga a testet öltött középkori történelem és művészet. Lélegzetelállító mennyezete alatt éppen hangolják az orgonát – nem tudok szabadulni az élmény hatása alól. Pedig vár még a Trinity College is. A Wren Könyvtárba sajnos már nem fogok tudni bejutni az órarendem és a hétvégi kirándulások miatt. Újabb indok, ami miatt még vissza kell jönnöm Cambridge-be.

Ma van a Cambridge University Press hagyományos könyvesbolti fogadása. Itt a Bell kurzusok résztvevői jelentős kedvezménnyel vásárolhatnak könyveket. Sajnos, köt a poggyászom súlyhatára, így is sok anyaggal gazdagodtam már eddig. Megnézem, mi az, amit itthonról majd megrendelek. Pedig a tanáraink között több szerző is van; aki nem fapados légitársasággal érkezett, még dedikált köteteket is vihet haza!

2016. augusztus 10. /szerda/

Ma a grammatika változásaival foglalkozunk. Már eddig is sok izgalmas téma volt, de az, mi elfogadható nyelvtanilag a mai angol nyelvben s mi nem, ismét élénk eszmecserét indít el a csoportban.  Lis sajtótermékek, televíziós műsorok és a hétköznapok nyelvhasználatával szembesít minket, amikből kitűnik, sok szabály átalakult, megengedőbbé vált 21. század elejére. Ismét kiderül számomra, amit mindig is vallottam: a nyelv egy élő, örökké változó közeg, mindenre van kivétel és ellenpélda, csak tudni kell milyen stílusban, írott vagy beszélt regiszterben, médiumban nem szabad, lehet, vagy éppen kell használni valamit. A binominálisok gazdag tárházával is tovább ismerkedünk.

Lassan teleírom a harmadik jegyzetfüzetemet is. Persze, van, aki rögtön a táblagépébe ír be mindent, de ő nem digitális bevándorló, mint az én korosztályom. Így is sokat tanulok, a tudásmegosztás jól működik a csapatban: lesz sok link és weboldal, amit fel tudok majd használni a tanítás során. Az egyik legnépszerűbb napjainkban az edmodo.com, amelyre egyik spanyol csoporttársunk segítségével, valamennyien regisztrálhatunk. Egy cikk is szól erről az oktatási célú közösségi hálózatról a Modern English Teacher szakmai folyóirat tiszteletpéldányában, amit nemrég megkaptunk. Ugyanis a főszerkesztője az egyik kurzusunk tanára. Ilyen ez a Bell iskola!

A plenáris előadás a többnyelvű (multilingual) angol tanárról szól. Kiderül: mi valamennyien azok vagyunk! A nyelvtanítás eme legújabb megközelítési módja szerint a nem anyanyelvi tanárok több tekintetben hatékonyabban tudják a célnyelvet tanítani, mint az anyanyelvi oktatók. Büszkeséggel tölt el, hogy a témával kapcsolatos szakirodalmi idézetek között több is Medgyes Pétertől, egykori tanárunktól származik.

Egy ideje minden szabad időmet a városban töltöm. Még mindig sok nevezetesség vár felfedezésre. Vannak már kedvenc utcáim, mint pl. a Free School Lane, ahova szinte minden nap elzarándokolok. Sikerül lejutnom a folyóhoz is a Trinity Hall campusán keresztül. Keménykalapot viselő fehér inges őrök zavarják le a gyepről a japán turistát: a fűre lépni tilos. Csak a Shakespeare in the park szabadtéri színházi előadások idején tesznek kivételt, ahol egyenesen ajánlott a földre ülni. Erre nem jelentkeztem, mert tartottam az időjárástól. A csoporttársak, akik végül elmentek az „Ahogy tetszik”-re, nem bánták meg.

2016. augusztus 11. /csütörtök/

Minden reggel más tart nálunk mikro tanítást. A mai az utolsó, mert holnap lesz a legrövidebb tanítási napunk. Kimeríthetetlen az angol nyelv szókincse: ismét új vagy „újrahasznosított” kifejezéseket tanulunk a sajtónyelvből. Fókuszban a „legforróbb” témák, elsősorban a Brexit, és közéleti szereplők, mint Boris Johnson vagy David Cameron. A brit sajtó ironikus, sokszor szatirikus megközelítési módja nagyon tetszik. Rendszeresen elolvasom a portán található Cambridge News-t is, egészen tájékozott lettem a régió aktuális eseményeivel, problémáival kapcsolatban. Például azt is itt olvastam, hogy új dining hall-t terveznek építeni a Homerton College-ban. Vajon mi lesz néhány év múlva a mi imádott ebédlőnkkel?!

A mai Cultural talk a brit szokásokról szól: mit illik és mit nem a hétköznapi kommunikációban. Jó összefoglalása az eddig is ismert dolgoknak, az anyagokat majd fel lehet használni órán. Azért az előadó itt-ott lehetne udvariasabb, amikor a saját külföldi élményeiről mesél.

A campuson készülődik valami. Alig érek haza szokásos „college portyámról” a meghirdetett grillezésre, amikor kiderül, hogy a szervezők, ők sem bízva az időjárásban, lemondták. Van helyette hamburger vacsorára. Hosszú idő után ez az első vacsora, amelyik nem ízlik. Csak nem lettem ennyire brit?

Az est fénypontja a Bell’s Got Talent! show műsor, amelyben az önként jelentkező hallgatók mellett fellép Jim és Chaz, két nagy tudású és népszerű tanárunk is. A kínai lány elképesztő énektudása mellett szerintem az ő könnyed verselésük és együttzenélésük a leghangulatosabb. A közeledő búcsúzás hangulata lengi be a campus körüli esti sétát.                                                                                           

2016. augusztus 12. /péntek/

„Utolsó óra, utolsó nap, nem fog a kréta nem fog az agy”, ehhez hasonló hangulatban vagyunk. Persze összefoglaljuk az eddig tanultakat, megosztjuk egymással a majd felhasználható módszereket, de már minden a lezárásról szól. A tanárok kiosztják a bizonyítványokat és a komputerteremben kitöltjük az online feedback sheet-et is. Sok jó pontot adok az iskolának, a helyszínnek, és nem utolsó sorban a trénerünknek, Lis Harrisonnak. A csoport kis meglepetés ajándékkal búcsúzik tőle és még egyszer megbeszéljük későbbi kapcsolattartásunk módjait.

Azután irány a nagy előadóterem, ahol kiderül, nemcsak tőlünk búcsúzik a Bell csapata, hanem egymástól is, mert a mienk az idei nyár utolsó turnusa. Ennek megfelelően felfokozott a hangulat, Jim Scrivener elemében van, mindenkinek mindent megköszön, kiosztja a fotóverseny díjait, majd egy slide show következik az elmúlt két hét közös pillanatait felidéző fényképekből. A végén még az Auld Lang Syne-t is elénekeljük, kart karba öltve, közösen. Farewell, Bell Teacher Campus.

Még egy délután a városban; még el kell menni a kedvenc helyekre, bekukkantani a kedvenc gyepekre, elbúcsúzni a folyótól és a hatalmas gesztenyefától a King’s College Chapel mellett. Jól esik az is, hogy erre a napra tették a látogatást a cambridge-i egyetem világhírű botanikus kertjében. Gyönyörű és megnyugtató.

Hogy aztán este a búcsú partin annál hangosabban szóljon a zene és folyjon a beszélgetés. Tele a Buttery Bar. A csoporttársak összetartanak, készülnek az utolsó fotók.  De igyekszem minél több ismerőstől is elbúcsúzni: a vidám bolgár kolléganőktől, az olasz csapattagoktól, a spanyol lányoktól és a messziről jött szudáni tanárnőtől. Farewell, Homerton College.

2016. augusztus 13. /szombat/

Még utoljára kinyílik előttünk a Harry Potter door, a mindenki által kedvelt önműködő tölgyfa ajtó, hogy beengedjen az ebédlőbe, ahol az egykori igazgatók portréi alatt elfogyasztjuk utolsó angol reggelinket.

Nem volt könnyű mindent bepakolni és elosztani a súlyt a bőrönd és a kézipoggyász között, de sikerült. A Homertonban még erre is gondolnak: a porta melletti mérlegen mindenki lemérheti a bőröndjét.  A szobákból való kijelentkezés után is maradhatunk a campuson, lehet még sétálni, nézelődni. Előző nap a vacsoránál egy bolgár kolléganővel sikerült megbeszélni a közös taxi rendelést is, így nyugodtan várom az indulást.

A buszmegállóban találkozom az iskolai kolléganőimmel, akik hasonlóan jól érezték magukat Norwichban. Kiderül, hogy elfelejtettem érvényesíteni a retúrjegyemet a déli transzfer buszra, de szerencsém van. Kevés az utas és a fiatal, többek szerint lengyel származású, sofőr előbb-utóbb csak berakja a poggyászomat a csomagtartóba. Indulás Lutonba. Útközben még egy pillantás a Hills Roadra, ahol az elmúlt két hetet töltöttem. Good-bye, Cambridge.

Hosszú a várakozás a reptéren, de legalább van időnk az élménybeszámolókra a dunaújvárosi projekt társakkal. Most nem én eszem a fish’n’chipset, inkább egy háromszög szendvicset, bár nem olyan jó, mint a college bárjában volt. Máris elkezdtem volna nosztalgiázni? Ürömi kolléganőnkkel még megbeszéljük a továbbiakat, aztán rohanás – egyik kaputól a másikig. A késő esti gép, szokás szerint, még késik is, így hajnali 2 körül tudunk csak találkozni a minket türelmesen váró családtagokkal a Liszt Ferenc repülőtéren.

S ezzel véget is ér a nagy utazás. Folytatása következik: a beszámolók elkészítése, a disszemináció, kapcsolattartás a csoporttársakkal s a képzés során összegyűjtött rengeteg anyag feldolgozása és beépítése a tanítás napi gyakorlatába.

Dunaújváros, 2016. augusztusa                                                Kapásné Gavlik Zsuzsanna

Iskolánk, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Erasmus+ honlapja ezen a linken érhető el.