2026 április 27. és május 2. között az olaszországi Firenze csodaszép városában tölthettem egy hetet tanulással, szakmai megújulással, valamint az olasz történelem és kultúra közelebbi megismerésével. Egy angol nyelvű kurzuson vettem részt, mely magyarul a „Kreatív stratégiák nyelvtanároknak” címet viselte. Az öt különböző-horvát, spanyol, görög, belga, magyar- nemzetiségű tanárokból álló csapat, és olasz trénerünk már az első alkalommal egy hullámhosszra került, összekötött bennünket a közös érdeklődés és a szakmánk szeretete. Nagyon sokat tanultunk egymástól és a kurzusvezetőnktől, és valóban öröm volt a munka ebben az egy hétben a külföldi kollégákkal. A hét során számos elméleti és gyakorlati ismeretre tehettünk szert: mindent, amit megtanultunk, ki is próbáltunk a gyakorlatban, hogy láthassuk az újonnan szerzett ismereteink felhasználását a tanulóink szemszögéből is. A teljesség igénye nélkül ismertetnék néhányat a kinn szerzett ismereteim közül. Megismerkedtünk például a PERMA modellel, a pozitív pszichológia 5 pillérével, és összefüggéseket kerestünk a modell alkalmazása és a nyelvtanulás sikeressége között. Kipróbálhattunk számos, a nyelvtanítást és-tanulást segítő digitális és AI eszközt és applikációt (Padlet, Canva, Gamma, Diffit, Notebook lm, Mizou, TwinPics, Goose chase, stb.) amelyekkel mind a tanítás, mind a tanulás színesebbé és hatékonyabbá tehető. Szó esett még a 21. századi készségekről, amelyekre diákjainknak a jövőben szükségük lesz a munkaerőpiacon, így fejlesztésük minden tanár közös felelőssége. Számos „jégtörő” és csapatépítő játék megismerésére és kipróbálására is lehetőségünk nyílt, ahogyan arra is jutott idő, hogy a különböző országokból érkező nyelvtanárok megoszthassák egymással jó gyakorlataikat, és meséljenek a saját iskolarendszerükről. A hab a tortán Firenze és a környék kulturális örökségének megismerése volt, amelyre délutánonként, a tanfolyam végeztével adódott lehetőségünk.
s 27. és május 2. között az olaszországi Firenze csodaszép városában tölthettem egy hetet tanulással, szakmai megújulással, valamint az olasz történelem és kultúra közelebbi megismerésével. Egy angol nyelvű kurzuson vettem részt, mely magyarul a „Kreatív stratégiák nyelvtanároknak” címet viselte. Az öt különböző-horvát, spanyol, görög, belga, magyar- nemzetiségű tanárokból álló csapat, és olasz trénerünk már az első alkalommal egy hullámhosszra került, összekötött bennünket a közös érdeklődés és a szakmánk szeretete. Nagyon sokat tanultunk egymástól és a kurzusvezetőnktől, és valóban öröm volt a munka ebben az egy hétben a külföldi kollégákkal. A hét során számos elméleti és gyakorlati ismeretre tehettünk szert: mindent, amit megtanultunk, ki is próbáltunk a gyakorlatban, hogy láthassuk az újonnan szerzett ismereteink felhasználását a tanulóink szemszögéből is. A teljesség igénye nélkül ismertetnék néhányat a kinn szerzett ismereteim közül. Megismerkedtünk például a PERMA modellel, a pozitív pszichológia 5 pillérével, és összefüggéseket kerestünk a modell alkalmazása és a nyelvtanulás sikeressége között. Kipróbálhattunk számos, a nyelvtanítást és-tanulást segítő digitális és AI eszközt és applikációt (Padlet, Canva, Gamma, Diffit, Notebook lm, Mizou, TwinPics, Goose chase, stb.) amelyekkel mind a tanítás, mind a tanulás színesebbé és hatékonyabbá tehető. Szó esett még a 21. századi készségekről, amelyekre diákjainknak a jövőben szükségük lesz a munkaerőpiacon, így fejlesztésük minden tanár közös felelőssége. Számos „jégtörő” és csapatépítő játék megismerésére és kipróbálására is lehetőségünk nyílt, ahogyan arra is jutott idő, hogy a különböző országokból érkező nyelvtanárok megoszthassák egymással jó gyakorlataikat, és meséljenek a saját iskolarendszerükről. A hab a tortán Firenze és a környék kulturális örökségének megismerése volt, amelyre délutánonként, a tanfolyam végeztével adódott lehetőségünk.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal