Az Erasmus+ programnak köszönhetően olyan lehetőségben volt részem, amely nagy hatással volt a szakmai fejlődésemre. Részt vehettem egy pedagógus-továbbképzésen Horvátország egyik legszebb városában, a festői Rovinjban. Már jártam Rovinjban, emlékeztem a hangulatos utcákra, színes házakra, a kikötőre, a mindenfelé felbukkanó kristálytiszta strandokra, ami minden nap varázslatossá tette az ott-tartózkodást. Tudatosan választottam ezt a helyszínt és most sem csalódtam.
A képzés témája röviden a gamifikáció és a mesterséges intelligencia alkalmazása a tanításban, színvonal emelésének érdekében. Már a kurzus első napján világossá vált, hogy olyan tudást fogok hazavinni, amelyet a mindennapi pedagógiai munkámban is jól tudok majd hasznosítani. A tanfolyam során számos olyan digitális alkalmazást ismertünk meg, amelyek a mesterséges intelligencia segítségével teszik érdekesebbé és élményszerűbbé a tanulást. Kipróbáltuk többek között a Kahootot, a Blooketet, a Wordwallt, a Canvát és természetesen a ChatGPT-t is. Röviden, a teljesség igénye nélkül felsorolom, hogy az alkalmazásokat, melyeket érintettünk, hogy látszódjon mitől ijedtem meg olyan nagyon az elején. Mentimeter, AI for Education, Gimkit, Gamma, GPTZero, Whiteboard.fi, Mailwaves, Magic School, Quizalize stb. Nagyon inspiráló volt látni, hogy ezek az eszközök mennyi kreatív lehetőséget kínálnak a tanórák színesítésére.
A kurzus végén minden résztvevő kiválasztotta a számára legszimpatikusabb alkalmazást, majd ennek segítségével elkészítette egy tanórai részletét. Megmutattuk, hogyan használnánk az adott alkalmazást a saját tantárgyunk tanításában. Milyen játékos feladatokat készítenénk, milyen kvízkérdéseket állítanánk össze a mesterséges intelligencia segítségével.
Érdekes volt megismerni a különböző országokból érkező kollégák ötleteit, hozzászólásait. Rengeteg inspirációt kaptam tőlük.
Külön szeretném kiemelni a kurzus vezetőjét, aki fantasztikus szakember és kiváló pedagógus volt. Végtelen türelemmel, figyelemmel és lelkesedéssel vezette a foglalkozásokat. Bármilyen kérdésünk volt, készségesen segített, és mindenkit arra biztatott, hogy merjünk kérdezni, kipróbálni új dolgokat és osszuk meg a tapasztalatainkat. Rövid idő alatt egy összetartó nemzetközi közösség alakult ki, ahol nemcsak tanultunk egymástól, hanem barátságok is szövődtek.
A képzés egyik legfontosabb üzenete számomra az volt, hogy a mesterséges intelligencia nem helyettesíti a tanárt. Sokkal inkább egy olyan eszköz, amely kreatívvá teszi a munkánkat, új ötleteket ad, időt takarít meg, de az emberi odafigyelést, a pedagógiai érzékenységet nem tudja pótolni. Megtanultuk, azt is, hogy az AI által készített tartalmakat mindig kritikusan és felelősségteljesen kell kezelni.
Technika és tervezés szakos tanárként ezek az új lehetőségeket megmutatták, hogy az elméleti részeket melyeket a diákok nehezebben fogadnak be, hogyan lehet a digitális alkalmazások segítségével szemléletesebbé, érdekesebbé és könnyebben érthetővé tenni. Számos ötletet kaptam arra, hogy hogyan építsem be a tanultakat a tanóráimba, hogy tanulóim még motiváltabbak és aktívabbak legyenek.
A szakmai programok mellett a szervezők a szabadidőnkről is gondoskodtak. Lehetőségünk volt delfinnézésre, tengeri kajakozásra, hajókirándulásra a hangulatos Vrsar városába, ebédre a Limm fjordnál, közös városnézésekre és kellemes vacsorákra, ahol többféle helyi étel közül választhattunk.
Nagy segítséget jelentett számomra a küldő szervezet támogatása is. Segítettek a szállás szervezésében. A szállásadó biztosított számomra kerékpárt is, így minden nehézség nélkül fel tudtam fedezni a környéket, a legjobb strandokat, éttermeket.
Hazatérve nemcsak új szakmai ismereteket, hanem rengeteg élményt, inspirációt és új emberi kapcsolatokat is hoztam magammal. Az Erasmus+ mobilitás program megerősített abban, hogy pedagógusként folyamatosan tanulnunk kell, nyitottnak kell lennünk az új módszerekre és technológiákra, hiszen mindaz, amit Rovinjban tanultam és megtapasztaltam, hosszú távon gazdagítani fogja a tanításomat és biztos vagyok benne, hogy diákjaim is profitálni fognak belőle.
Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a nagyszerű programnak, nemcsak szakmailag fejlődtem, hanem emberileg is gazdagabb lettem. Biztos vagyok benne, hogy a Rovinjban szerzett élmények és tudás még hosszú évek múlva is elkísérnek majd, és újabb lendületet adnak pedagógusi munkámhoz.
Köszönöm Erasmus, köszönöm Education Expert for you d.o.o.!
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal