Van egy ország itt, Európában, amely úgy kötődik a hagyományaihoz, a kultúrájához, a mitológiájához, a nyelvéhez, mint talán egyik másik európai ország sem. Van egy ország itt, Európában, ahol szívesen fogadják a vendéget, értik, és megértik azt a kultúrát, ahonnan jött, befogadják, ha felveszi az életritmusukat és minden pint sör után a csapos kezet fog vele. Ez az ország, amely egyszerre nacionalista és multikulturális, Írország.

            Az Erasmus+ mobilitási program keretében két csodálatos hetet tölthettem Dublinban és környékén egy tanfolyam keretében. Természetesen nem hagyhattam ki az ország méltán híres természeti csodáját sem, a nyugati parton fekvő Moheri sziklákat.

            Az ember ide hazaérkezik. Olyan barátságos légkör fogadja, mintha világ életében ide tartozott volna. Ez az érzés folyamatosan erősödött bennem az ottlétem alatt: reggelente John, a sofőr barátságos hangja köszöntött a buszon; az iskolában valamelyik kedvenc tanárunk várt bennünket (Mick, akinek az édesapja nyomdász volt, vagy Katie, aki csak „lovely people”-nek hívott bennünket); a vendéglátó családhoz „hazamentem” délutánonként;  esténként betértünk a törzshelyünkre…  és amikor elhagytam az országot, akkor tényleg ezt éreztem: „én ide tartozom”.

            Sok időt töltöttünk tanulással. Különböző internetes applikációkat ismerhettünk meg, melyek segítségével színesebbé tehetjük az óráinkat. Megtanultuk profi módon használni / kihasználni a Google Drive-ban rejlő lehetőségeket, videót, képregényt, animációs kisfilmet készítettünk. Közben egymást is megismertük, megtudtuk ki hogyan, milyen körülmények között tanít. Különösen érdekes volt Leona, aki a Dél-Afrikai Köztársaságból érkezett, és az ottani nehézségekről mesélt.

            Délután és hétvégén a város és a környék nevezetességeit mutatták meg nekünk a tanáraink: jártunk a Guinness Sörgyárban, ahol magunk csapolhattunk a sörünket, a Trinity College híres könyvtárában, a Nemzeti Múzeumban, a Glendalough nemzeti parkban, a Boyne-folyó völgyében, Howthban, egy kis halászfaluban.

            Amikor itthon az ismerősök feltették a kérdést: „Na, milyen volt Írország?”, én csak annyit tudtam mondani: „Jó, nagyon jó”. Mert hogy lehetne összefoglalni egy mondatban azt a sok érzést, amit odakint megtapasztaltam? Hogyan lehetne elmesélni, hogy Moher miért olyan szép még akkor is, ha rossz az idő, és tombol a szél? Hogyan lehetne átadni azt az élményt, amit a Trinity College monumentális könyvtára nyújt? És hogyan lehetne azt mondani, hogy visszahúz a szívem?

            A világ tele van gyönyörű helyekkel, amelyek arra várnak, hogy felfedezzük őket. Én azon leszek, hogy közülük minél többet személyesen is megcsodálhassak.

            Köszönöm a Tempus Közalapítványnak és a www.tanartovabbkepzes.hu munkatársainak (Förster Anitának és Véghné Juhász Krisztinának), hogy ehhez az élményhez hozzásegítettek!