Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

vasárnap, 19 július 2015 00:00

Módszertani továbbképzés Exeterben – 2014. szeptember 28-október 11.

A 2014/2015-ös tanév első félévében két hetet töltöttem kolléganőmmel Exeterben nyelvtanár továbbképzésen. Ezzel az utazással régi álmom valósult meg, mert régóta szerettem volna új módszertani ismeretekkel gazdagodni célnyelvi környezetben. Kolléganőmmel mindketten módszertani továbbképzésre jelentkeztünk, ő az általános iskolai korosztály, én pedig a középfokon tanuló korosztályhoz kapcsolódó kurzuson vettünk részt. Mivel egy 12 évfolyamos intézményben tanítunk, így minden egyes korcsoporthoz kaptunk új ötleteket.

Az IPC Exeter nyelviskola 1993 óta kínál tanár továbbképzési- és nyelvtanulási kurzusokat. Az iskola csapata minden téren együttműködő, segítőkész és kiváló hangulatú, eredményes iskolai és iskolán kívüli programokat szervezett nekünk.

A kurzus idején három csoportban 20 tanár fejlesztette ismereteit. Nemzetközi csapat voltunk: magyar, spanyol, török és cseh kollégák vettek részt a tanfolyamokon. A módszertani továbbképzések mellett a harmadik csoport olyan tanárokból állt, akik saját tantárgyukat tanították angol nyelven (CLIL - megj. tanartovabbkepzes.hu). A két hét alatt 8 napon keresztül az iskolában voltak a foglalkozások reggel 9 órától délután 4 óráig kávészünetekkel és ebédszünettel. A foglalkozásokon egyéni, páros, kiscsoportos és csoportos foglalkozásokon vettünk részt. A módszertani ötleteken túl nagy hangsúlyt fektettek a szókincsfejlesztésre, és ami nekem különösen tetszett, az élő angol nyelv használatára. Nagyon sok új kifejezést és szóhasználatot sajátítottam el a két hét során. A nyelvtanulásnak ez az a részre, amit nyelvkönyvekből nem lehet megtanulni, hanem a nyelvi környezet, a mindennapi élet hozzák magukkal.

Az iskolai programokon kívül országismereti és kulturális programokon is részt vettünk. Kirándultunk Cornwallba, a Dartmoori Nemzeti Parkba és Dartmouth-ba. Megismertük Exeter látnivalóit, az óvárost, a katedrálist, ellátogattunk a városi múzeumba, még a középkorban épült földalatti csatornarendszert is megtekintettük. Az iskola által szervezett programokon kívül 20 fős csapatunk is szervezett minden estére közös programokat. Voltunk moziban, pubban, ünnepeltünk születésnapokat és ismerkedtünk egymás kultúrájával, szokásaival. A mai napig kapcsolatban állunk egymással.

Az iskola kétféle szálláslehetőséget ajánlott fel a résztvevőknek. Lehetett házaknál megszállni, ahol a szállásadó étkezést biztosított. Mi önellátó szállást választottunk. Az iskolának két háza van, ahol több személy elhelyezésére van lehetőség. A város kertvárosi negyedében laktunk, tipikus angol sorházban, amelynek felszereltsége minden igényt kielégített.

A két hét elteltével új barátokkal és életre szóló élményekkel gazdagodva tértünk haza. Akinek lehetősége van, mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki Exeterben az IPC Exeter nyelviskolát. Az ’a warm welcome awaits’ nemcsak szlogen, hanem valóban meleg fogadtatás, és professzionális szolgáltatás várja az odalátogatókat. Ha egy tízes skálán értékelni kellene az iskolát, maximum pontot érdemelne.

További információk

  • Helyszín: International Project Centre (IPC) - Exeter, Nagy-Britannia

Új hozzászólás