Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

hétfő, 16 július 2018 09:57

Módszertani hetek Exeterben

Írta:

2017. augusztus 13-tól 26-ig voltam Exeterben, az Erasmus+ KA1-es mobilitási pályázattal. (KA101-035189) A Creative Methodology for Teachers című kurzuson vettem részt.

A kurzuson tizenegy tanár vett részt, ketten nem angol tanárok, de angolul kell különböző tantárgyakat oktatniuk. A csoport lelkes pedagógusokból állt, és valamennyien hasonló szintű, jó nyelvtudással rendelkeztünk. Én voltam az egyetlen, aki általános iskolában tanít.

A kurzusnak voltak nyelvfejlesztő részei, melyen, saját kérésünkre, különösen a hétköznapi nyelvhasználatra helyeztük a hangsúlyt. A tanfolyam törzsét a módszertani rész képezte, külön tárgyalva az angol nyelvű írás-olvasás tanításának, illetve a beszéd, a kommunikáció fejlesztésének módszertanát. Az új módszereket egymáson próbáltuk ki, és minden feladattípus után megvitattuk, hogyan lehet az adott módszert továbbfejleszteni, illetve a megfelelő tanulói korcsoportokhoz idomítani. A kreatív módszertanon belül olyan tanulásszervezési módokkal ismerkedhettünk meg, amelyek a tanulók érdeklődéséből indulnak ki, serkentik a problémamegoldó készségüket, mert kihívást jelentő, nyitott, több megoldási lehetőséget is magukban rejtő feladatok elé állítják őket. Mind a négy fő nyelvi készség hatékony fejlesztéséhez kaptunk segítséget, amikor olyan tanítási technikákról tanultunk, amelyekben a fő szerep a tanulóké, tehát tulajdonképpen egymástól tanulnak, a tanár pedig ennek a folyamatnak csak az elindítója, ellenőrzője és segítője. Sok feladattípus a tanulók személyes élményeire épít, hogy a tanulók motivációját kihasználva ezzel is elősegítse a hatékony beépülést.

A kurzus hasznos és élvezetes volt, a tanárunk, Alison pedig, kora ellenére életvidám, igazi inspiráló személyiség. Alison egy kérésünknek sem mulasztott el eleget tenni, sok pozitív visszajelzést kaptunk tőle, és sokéves tapasztalataira alapozva hasznos tanácsokkal tudott ellátni bennünket.

Természetesen a szabadidős tevékenységek is inspiráló hatásúak voltak. Mivel először voltam Nagy-Britanniában, nagyon élveztem a született angolokkal való társalgást, a buszon, a kirándulások közben és a vendégül látó családnál is sokat tanultam. A fogadó hölgy igyekezett a kedvünkbe járni, a főzésnél figyelembe vette a vendégei igényeit, tanácsokat adott a szabad időnk eltöltésére, és kölcsönadta nekem a saját biciklijét, aminek különösen örültem, mert így még szabadabban fedezhettem fel a környéket. Hálás vagyok, hogy tapasztalatot szerezhettem a brit hétköznapi életről, az emberek szokásairól és nézeteiről, hiszen nyelvtanárként elengedhetetlen, hogy a célnyelv országának kulturális jellemzőivel is tisztában legyünk. A hazautazás napján néhány órát London belvárosában is sikerült eltölteni, így a jövőben ezeket az élményeket és az itt készített fényképeket is felhasználhatom majd az ország ismereti témájú tanórákon.

Iskolánk Erasmus+ projektjéről bővebben a következő linken olvashattok:

https://erasmus2017exeter.webnode.hu/

További információk

  • Helyszín: Exeter

Új hozzászólás