More English for Teachers kurzus a csodálatos Délnyugat-Angliában
Exeter
Devon megye székhelye az Exe folyó partján. A városban néhol a római kort idéző városfal maradványaival találkozhatunk. A város mostani központját a romok köré építették, nagyon érdekes és feltűnő, amikor a teljesen modern épületek között felbukkannak a régmúltat idéző építmények. Az ottani lakosok semmiből nem szenvednek hiányt. Exeter látványosságai és fejlettsége megfelelő körülményeket biztosít egy rendezett életvitel folytatására. A közlekedés is nagyon tetszett, mert türelmesek és segítőkészek az emberek. Az emeletes buszok felső szintjén az utazás teljesen más szemszögből mutatja meg a várost. Olyan volt, mintha repülnék, fentről néztem az eseményeket!
International Project Center – IPC
Az első napon, amikor reggel megérkeztem a kurzusra, nagyon jó érzés fogott el és ez meg is maradt a második hét végéig. Rengeteg új embert ismertem meg a világ különböző pontjairól, egy nagyon kedves, összetartó, segítőkész, új dolgokra nyitott csoport lett a miénk. Heten voltunk (két magyar, két spanyol, egy olasz, egy osztrák, egy német kolléga), de nem voltunk gonoszok, sőt! A szünetekben beszélgettünk a többi csoport tagjaival is és összességében jó hangulat volt mindig körülöttünk. Elképesztően jó érzés látni azt, amikor mindenhonnan kedvesség és támogatás vesz körül, a tanárok felől éppen ugyanannyira, mint a csoporttársak felől. A tanórákon önfeledten beszélgettünk arról, ami az aktuális téma volt legyen az akár az oktatási rendszer vagy éppen a testbeszéd. Összesen négy hivatalos szervezett kirándulásunk volt a kurzuson belül: Exeter; Budleigh Salterton; Dunster, Minehead; Dartmoor. Gyönyörű volt a Bristoli csatorna északon, a La Manche csatorna délen, a Dartmoor-i Nemzeti Park pedig mesebeli tájakon visz keresztül.
Nagyon hasznos napokat töltöttem az IPC padjaiban, sokat megtudtam a különböző országok kultúráiról, tanulási és tanítási módszereikről és az emberekről, akik más anyanyelvűek, de az angolnak köszönhetően kiderült, hogy egy nyelvet beszélünk, bármelyik országban éljünk is.
Minden kollégának ajánlom, aki szeretné nyelvtudását fejleszteni és ezt az oktatásban is tudja hasznosítani.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal