Régi álom Berlin. Sosem voltam még. Én azon erasmusosok közé tartozom, akiknek a kurzus témáján túl fontos a helyszín. Mondják, Európa fővárosa, ahogy Londonról is persze – természetesen nem politikai értelemben, bár nyilván meghatározó, mit mond „Berlin”. Hanem kulturálisan. Itt minden van, mindenre van pénz és lehetőség, szabadon áramlanak a gondolatok.

Wim Wenders filmjével készültem, amit még egyetemista koromban láttam. Angyal a város fölött, angyalok az emberek között, Colombo, 1987, a rendszerváltás hajnalán, mielőtt még falling the wall. Akik érzik, látják, kit mi aggaszt, nyomaszt. Látszik, ami ma már nincs, a Fal. Most értettem meg, hogy többes szám, a falak, párhuzamosan. Meg köztük a sáv, a halálzóna, a gereblyézett föld, a nyulak, a szögesdrót. Mintha épp ezen a helyen, a Postdamer Platztól tíz percre a Potsdamer Strassén lakom. Ahol egykor semmi se volt, pusztaság, sár és hó. Ma világhírű építészek európai léptékű felhőkarcolói magasodnak, és itt kezdődik a török negyed is, „Isztambul”. Belesimulva élnek a többiek közé.

Ez volt a városból legnagyobb hatással rám. Elzarándokoltam a Bernauer Stasséra, az emlékhelyre. A fogadóépületben megnéztem a filmeket, milyen volt a dokumentumok alapján, hogyan jött el a fordulat. Újraélem magamban a rendszerváltást, látom 1961. augusztus 15-én, a szögesdróton átugró katonát, ő Conrad Schumann, 19 évesen. Vajon én ugrottam volna? Mi lett a családtagjaival, a barátaival? És még sok igazi hőssel találkozom, valaki búvárként, valaki alagutakon át szökik át, hogy aztán visszamenjen és sok más menekülő közt idős édesanyját is átjuttassa a föld alatt. Sokan meg kiugranak – tiltakozásképpen – a határvonalon álló, fallá váló házak ablakából, keletről nyugatra. Aztán ahogy egymásra találnak a keleti és nyugati rokonok, nyílik a magyarországi határ az NDK-soknak, omlik a fal, óriási eufória. Sírok, Conrad Schumann vagyok.

Erasmusos idegenvezetőnk, amikor a Brandenburgi kapuhoz érünk, mutatja a fotót: a préri közepén kanyarog a fal, kikerüli a kaput, ami így elzárva mindkét oldal felől. Őrület: Németország szimbóluma bezárva, és mindkét oldalon úgy értelmezik, itt ér véget a szabadság. Milyen lehetett a hazugságot hallgatni. A kapu mellett ma, a város legértékesebb telkein nagyvonalú építkezés látványa: a holokauszt-emlékhely 3D-s labirintusa, az amerikai, a francia és bizony a magyar nagykövetség. A Monarchia is mint egykori rivális nagyhatalom.

Project Based Learning volt a kurzusom címe. Latin tengerben egyetlen finnugorként voltam jelen: hat spanyol (közülük három valójában katalán), három olasz, két portugál és én. Szaktárgyi és nyelvi szempontból vegyesen. Voltak angoltanárok és tanítók, néhány természettudományos kolléga, fizika melletti másik szakom, a matematika kuriózum. Villoghattam is vele. Egyikük ugyanazt az órarendtervező, szlovák asc órarend nevű programot használja, mint amit örömmel pillant meg a laptopon. Nagyon vidám társaság.

Maga a kurzus kis csalódást okoz, pedig nagy várakozás van bennünk. Vannak köztünk fiatalabbak és tapasztaltabbak egyaránt, de ugyanazt kérdezzük. Mondhatni megnyugtató volt látnom, hogy ők is, nyugaton, ugyanott tapogatóznak, ahol én. Hogyan indítsunk egy projektet, mi a célja, kinek szól, hány éveseknek, hány állomása van, milyen hosszú, hogyan kell timingolni, melyik tantárgyból lehet, van-e olyan, amiből nem lehet? Építünk spagettiből, spárgából minél magasabb tornyot, vándorolunk csoporttagként csoportról csoportra, hogy adott kérdéshez új szempontokat adjunk, átvesszük a projekttervezés kilenc lépését. Mégis mintha nehezen mélyülne, nem tudnánk aprópénzre váltani. Nem látnánk rá.

Pedig úgy kezdtem, hogy felmentem a Reichstag kupolájába. Előre kell regisztrálni, ingyen van, időre kell érkezni, átvilágítanak. Bámulatos nagyvonalúság, első nap levesz a lábamról. Audio guide-ot is kap mindenki. Spirálban kell felmenni az üvegkupola alatt. Ha azt mondja a hang, hogy állj meg, és nézz a messzeségbe, kicsit balra a toronytól ez meg az, meg a Filharmónia épülete és a zászló színei, piros-arany (!)-fekete, amik ezt meg azt jelentik, akkor megteszem. Meg a Spree fölé épített vadonatúj pályaudvar, és a Bundestag lyukas épületszárnyai. Szépen rálátok a városra, milyen Berlin fölülről. Az álom valóra vált.

Az intézmény képes beszámoló blogja az ERASMUS+2018-ról az alábbi linken található.

http://erasmus18.simplesite.com/440262219