Oxfordi élményeim

2018 nyarán egy roppant intenzív, inspiráló és hasznos két hetes időszakot tölthettem el Oxfordban az Erasmus+ programnak köszönhetően. A képzés előtti hétvégét londoni városnézéssel ütöttem el, így gyorsan ráhangolódhattam az angol nyelvre. (És az, hogy túléltem egy Ryanair-sztrájkkal terhelt repülőutazást és a két
napot egyedül Londonban, megfelelő önbizalmat adott a következőkre.) A brit fővárosban pedig olyan helyekre is eljutottam most, ahová egyébként (csoporttal közlekedve) eddig még nem.

Oxfordba vasárnap este érkeztem, nem túl későn, de ahhoz már elég későn, hogy a busz csak óránként járjon abba a közeli kertvárosba, ahol a szállásom volt. Így taxizni voltam kénytelen - mint utólag kiderült, a fekete, tipikus angol taxikat érdemes elkerülni, ha nem akarod a dupláját fizetni a valós tarifának. De a szálláson már csak jó meglepetések értek: a vendéglátó család rendkívül kedves volt, a szobám gyönyörű, Mandy, a szállásadónő „roast dinner”-rel (tipikusan vasárnap fogyasztott angol vacsora) várt. A házban körbevezettek, és ami különösen mély benyomást tett rám, hogy a szobámban várt egy vadiúj szennyeszsák, mivel a mosást is a háziak intézték. A kurzus mellett pedig egy további angol nyelvi képzést is kaptam azáltal, hogy a szállásadónő minden este egy-két órát beszélgetett velem. Nagyon tetszett még, hogy a két hét során végig igyekezett jellegzetes angol ételeket főzni, és mivel teljesen rákattantam a teaházi cream tea - fekete tea tejjel, scone (sütemény), megkenve clotted cream-mel (nagyon sűrű tejszín) és eperdzsemmel - fogyasztására, utolsó este még azt is elkészítette nekem.

Hétfőn reggel egy rövid eligazítással (amin az iskola vezetője beszélt, és örömmel konstatáltam, hogy mindent értek) megkezdődött a nyelvi képzés a Lake School of English-nél, a kurzus címe pedig English for Effective Communication volt. A képzés tematikája, a módszerek, a játékos feladatok és a tanárunk is (Sharlene Mataru, egy perui és kínai gyökerekkel, gyönyörű kiejtéssel és remek tanítási érzékkel rendelkező fiatal angol nő) kifogástalannak bizonyult. Mivel én nem vagyok angol nyelvtanár, a feladatokat, a módszertant nem tudtam egyből hasznosítani, de kellő adaptálás után nagyon sok mindent használok a mai napig a tantárgyam tanítása során. Sharlene egy nagyszerű könyvet is írt angol szólások témában, amit megvásároltam, és mivel azonnal használható, fénymásolható gyakorlatok vannak benne, a tanári kar azóta is szívesen alkalmazza.

A csoportunk is szerencsés összetételű volt, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Ugyan a kilenc fős csapatból öten magyarok voltunk, de megbeszéltük, hogy csak angol nyelven kommunikálunk, és tartottuk is magunkat ehhez. (Csak utolsó este „bűnöztünk” egy búcsú pub-ozás keretében.) Csapatunk szerves részét képezték még: egy japán nyelvtanárnő, egylibanoni nyelvtanár és egy lengyel tanárnő. Délutánonként és hétvégén rendszerint kisebb, 2-5 fős csoportokban róttuk a várost, és vettünk részt különféle kulturális és egyéb programokon, ezáltal is fejlesztve nyelvtudásunkat. A képző iskola is biztosított programokat, ezek egy része benne foglaltatott a kurzusdíjban, a hétvégi programok pedig fizetősek voltak.

A képzés második napján du. egy - iskolai idegenvezetőnknek köszönhetően igen szórakoztató és informatív - városnézésen vehettünk részt, a hét folyamán pedig még a Christ Church College-ot látogattuk meg közösen. Ezen kívül a két hét során számtalan inspiráló, érdekes, vagy egyszerűen csak tökéletes kikapcsolódást nyújtó programon vettem részt. Oxfordban visszajáró vendég és vásárló lettem Anglia legnagyobb (és biztosan a legszebb) könyvesboltjában, a Blackwell-ben. Ellátogattam az egyetem botanikus kertjébe, megtekintettem a Tolkien kiállítást a Bodleian Library-ben, és végigjártam a meglepően szép épületben helyet kapó és igen érdekes kiállítással bíró Natural History Museumot.

Jártam három College-ban is: a Christ Church-öt a Harry Potter forgatás (és talán a látványos ebédlő, és az egykor itt tanító Lewis Caroll) miatt lepi el a turisták hada, de ennek ellenére mindenképp megtekintésre érdemes. A Magdalen College gyönyörű, fehér rózsákkal befuttatott kerengőjével mintha Csipkerózsika meséjéből jött volna elő, a Balliol College-nak pedig szintén jó kis ebédlője és fantasztikusan szép kertje van. Hétvégén jártam a Cotswolds-ben is, ez egy Oxford melletti terület, amelyet gyakran a „tipikus angol vidék”-ként jellemeznek, benne mézszínű kőzetből épített házikókkal és töménytelen virággal.
Másnap Shakespeare születési helyét, Stratford-upon-Avont jártam be elejétől a végéig, az íróhoz köthető öt házból hármat végiglátogatva. A leghangulatosabb Anne Hathaway szülőháza volt, ami egy félórás sétára van a központtól, ezért jóval kevesebben látogatják. Már másodszor jártam a városkában, de ugyanolyan lenyűgöző volt, mint elsőre. Délután még egy hajózás is belefért az Avon-on.

Persze a számtalan pub végiglátogatása sem maradhatott ki (a teljesség igénye nélkül): The Head of the River a Temze partján, The Eagle and Child, ami az Inklings („Tintácskák”) írói csoport törzshelye volt (Tolkien, C. S. Lewis), a Red Lion, az egyik legnépszerűbb és legnagyobb, és a Turf - ez az a kocsma, ahol nem kapták rajta Bill Clintont füvezésen. Felmásztunk az egyetemi templom tornyába is, ahonnan csodás kilátás nyílik az egész városra és Oxford ikonikus épületére, a Radcliff Camerára. Egyik tanítási nap délutánján kisétáltam Port Meadow-ba is, ahol az oxfordiak pihenik ki az aznapi munkát. Ez egy nagy mező az Oxford Canal partján, ahol számtalan háziállat (ló, tehén) mászkál szabadon, és sokféle madarat látni (több, mint tíz madárfajt számoltam, a vadludaktól - akikkel együtt úsztak a helyiek - a szürke gémig volt ott minden), sokan csónakáznak, hajóznak, fürdenek, vagy csak sétálgatnak az állatok között.

Hazautazás előtti napon pedig a szépséges Blenheim kastélyt és parkját látogattuk meg az iskola szervezésében.

És mindezek mellett már egyszerűen az is nagyszerű élmény volt, hogy két hétig egy ilyen gyönyörű kisvárosban élhettem, mint Oxford.