Interkulturális készségek tréning

A képzésre 2018 augusztus 6-17 (10 tréningnap) között került sor York városában az Egyesült Királyságban, és egy életreszóló élményt nyújtott, arra ösztökélve engem, hogy az ott megszerzett ismereteket minél szélesebb körben továbbadjam. A pályázati folyamat során is sokat tanultam arról, mennyi adatra és pontos információra van szükség ahhoz, hogy a pályázatot egyáltalán be tudjuk nyújtani, a koordinátor kollégám felkészültsége és lelkesedése nélkül sokkal nehezebb lett volna. Amikor megtudtuk, hogy sikeres lett a pályázatunk nagyon boldog voltam, ugyanakkor máris neki kellett állni az út szervezésének. Tudtam, hogy minél később veszem meg a repülőjegyet, annál drágább lesz, de nagyon sokat kellett keresgélni, hogy mi az olcsóbb. York városa egy gyöngyszem Angliában, de az odavezető út elég göröngyös, ugyanis nincs repülőtere, közvetlen járat vagy Manchesterbe, vagy Leedsbe vagy Londonba van, onnan vonattal lehet a várost megközelíteni. Összesítve az utazási költségeket, a legolcsóbbnak egy manchesteri repülőút és onnan egy vonatozást tűnt, és mivel az interneten mindent le lehet foglalni, mind a repülőjegyet, mind a vonatjegyet meg is vásároltam (előre vásárlás olcsóbb).
A kiutazás kisebb bonyodalmakkal (Ryan Air sztrájk, késés) de végül sikeresen megoldódott, a fogadó család nagy szeretettel várt. A vonatállomásról kis városbemutatással jutottunk el hozzájuk, egy gyönyörűen berendezett kis szoba várt, internet eléréssel, TV-vel, teljes kényelemmel. Előre izgultam az angol konyha hírhedt finomságai miatt, de semmi okom nem volt panaszra, a háziasszonyom nagyon finom vacsorákat főzött, reggelire pedig magam válogathattam a sok finomságból, ami a hűtőben volt.

Hétfőn reggel a háziasszonyom még kocsival bevitt a képzőközpontba, de másnap már buszbérlettel buszra szálltam, gyalog elég bonyolult és hosszú út lett volna. A képzőközpont munkatársai rendkívül kedvesek és szolgálatkészek voltak, bármilyen kérdéssel fordulhattunk hozzájuk. Minden reggel finom kekszek és innivalók vártak ránk, mindenki a maga kedvencét (kávé, tea) készíthette el. A csoport összetétele a két hét során alig változott, az első héten hatan voltunk, a második héten már csak négyen maradtunk (amit én személy szerint nagyon sajnálok, mert rendkívül kedves, értelmes emberekkel ismerkedtünk össze). A csoportban volt egy német hölgy, két olasz hölgy, egy lengyel hölgy és egy magyar hölgy rajtam kívül, a második hétre az egyik olasz hölgy és a lengyel hölgy távozott. Természetesen a kapcsolat megmaradt, a mai napig írunk egymásnak.
A trénerünk egy idősebb úriember volt, William Roche. Annyi történettel, személyes tapasztalattal gazdagította a tananyagot, hogy nem bírtam csodálkozni, hogy emlékszik ilyen jól a nevekre, helyekre, dátumokra. Az első pár nap az alapozásról szólt, a csapatnak össze kellett szokni, hogy olyan témákat is el tudjunk mondani egymásnak, amit egyébként nem nagyon osztanánk meg idegenekkel. Mind a trénerünk, mind a képző intézmény profi módon segítette elő azt, hogy a hat egymás számára idegen emberből pár nap alatt egy összetartó és egymást elfogadó, támogató és segítő csoport legyen. Csak bizalmi légkörben tudtak a csoport tagjai őszintén megnyílni egymás előtt, és saját tapasztalataikat elmesélni más kultúrák kapcsán. Nagyon érdekes volt például az olasz hölgyeket hallgatni a roma származású diákjaikkal kapcsolatos problémájukról, sok esetben mintha csak a saját tanár kollégáim tapasztalatait hallottam volna vissza. A trénerünk rendkívül okosan irányította a beszélgetéseinket, sőt olyan vendégeket hívott a csoportba, akik rendkívül autentikusan tudtak az adott népcsoportról beszélni. Első héten például egy olyan angol hölgy látogatott meg minket, aki a Yorkban és York környékén élő roma közösségeket látogatja naponta, próbál segítséget nyújtani nekik és kapcsot biztosítani a közösség és az önkormányzat emberei között.

Amikor a német hölgy mesélt a saját iskolájáról (középiskola Németország délnyugati részén), kiderült, hogy mennyire fel tudja fújni a média a migráns kérdést, hiszen nagyon sok muszlim bevándorló él azon a környéken és mégsincsenek komoly problémák. Természetesen vannak súrlódások a kultúrák között, egy ilyen praktikus esetet mesélt el a német hölgy a testnevelés órák kapcsán, hiszen a muszlim nők nem vetkőzhetnek le idegenek előtt. Az egész csoport együtt gondolkozott azon, hogy ezt hogyan lehetne megoldani úgy, hogy mindkét fél számára elfogadható megoldás legyen. A trénerünk még egy muszlim tanárt is meghívott a második héten, aki a muszlimról beszélt nekünk és rengeteg izgalmas kérdésre válaszolt. Még arra is lehetőséget biztosított, hogy meglátogassunk egy mecsetet, amikor éppen imádkoznak. A mecset is és az ott látottak is igen tanulságosak voltak.

Összességében azt tudom elmondani, hogy nagyon sok tapasztalatot szereztem és nagyon sokat tanultam a képzés során. Ugyan elfáradtam a folyamatos angol kommunikációban, mégis feltöltődve és tervekkel jöttem haza, amiből már egy pár dolgot meg is valósítottam, hiszen a IATEFL konferencián Budapesten volt lehetőségem egy
szemináriumot tartani, és az Erasmus+ programban tapasztaltakat és tanultakat továbbadni, illetve október folyamán az iskolában tanító kollégáknak is tartottam egy szemináriumot ugyanebben a témában. További terveim között szerepel egyrészt ennek a tudásnak a folyamatos és ismételt továbbadása másoknak, illetve a yorki képzőintézménnyel további partnerkapcsolatok kialakítása.