Két hetet töltöttem júliusban Barcelonában az Europass Teacher Academy által szervezett tanártovábbképzésen, a Barcino School két, egymásra épülő tanfolyamán. Az első héten Team Building, a második héten pedig Happy School címen a pozitív pszichológia iskolai lehetőségeivel ismerkedtem meg. Az első napok kissé csalódást jelentettek a túlzott elméleti tananyag és a vártnál kisebb létszám miatt, mivel mindössze öten alkottuk a csoportot 2 magyar és 3 francia résztvevővel, ami a tervezett nemzetközi kapcsolatok alakítására sem túl ideális, de a hét közepére szervezett többi csoporttal közös városnézés és a különlegesen egyedi idegenvezetés a Gracia negyedben már azt az élményt nyújtotta, amiért ezt a helyszínt választottam.
A Happy School című tanfolyam Marta Mandolini vezetésével azonban messze felülmúlta várakozásaimat. Egy zseniális előadó, izgalmas témákkal és gyakorlati feladatokkal. A 12 főre duzzadó, már teljesen vegyes nemzetközi csapat rengeteg élményt, gondolatébresztő újdonságokat és remek ismeretségeket jelentett számomra. Kiderült, hogy az Európai Unió bármely részéről érkezve sok hasonló problémával küzdünk a hétköznapokban, de biztató, hogy ezekre a problémákra közösen sikerült jobbnál jobb megoldásokat kidolgoznunk. SWOT analysis, Marshmallow challange, Mindfulness, csak ízelítő azokból a számomra újdonságot jelentő izgalmas témáknak, amelyekkel megismerkedtünk.
Jó szívvel ajánlom ezt a képzést azoknak a kollégáknak, akik fontosnak érzik a lelki egészségvédelmet, stresszkezelést és látják a lehetőséget az együttműködésben, helyes kommunikációban, kreativitásfejlesztésben. Mindezt egy páratlanul különleges építészettel, művészeti élettel, természeti kincsekkel, változatos sportolási lehetőségekkel rendelkező nyüzsgő európai nagyvárosban sajátíthatják el, töltődhetnek fel és hangolódhatnak rá az új tanévre.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal