Mindenkinek, aki szereti Angliát, inspirációt keres, szakmai műhelymunkában szeretne részt venni, meg akarja tapasztalni a több száz éves épületek varázsát ajánlom a Bell English által szervezett kurzusokat.
A Teaching Exam Classes egy két hetes, Homerton College-ban megrendezett tanfolyam volt, amire Erasmus + pályázaton nyertünk támogatást.
Napjainkat reggeltől-estig kitöltötték a szervezett programok és az esti ajánlatok. Csoportunk, mely a legkisebb volt az egyszerre megtartott 12 tanfolyamból, 6 fős volt, melyen 3 szlovák, 1 spanyol és 1 angol kolléga vett részt.
Az első este megkaptuk a menetrendet, ehhez képest tudtuk feliratkozni a fakultatív programokra. Általában 3x90 percben foglalkoztunk a választott témánkkal. Ezen módszeresen haladtunk végig a nyelvelsajátítás négy alapkészségén, -írás, olvasás, hallgatás és beszéd-, majd a piacon jelenleg található 5-6 nagyobb nemzetközi nyelvvizsgát hasonlítottuk össze különböző szempontok alapján.
A második hét megkoronázása az volt, hogy saját ütemtervet készítettünk, egy általunk választott vizsgához, amit megvitattunk egymással, elősegítve egymás fejlődését, új szempontok figyelembe vételét. A tanfolyamot Chris Edgoose, a vizsgafelkészítés terén nagy gyakorlattal rendelkező nyelvtanár vezetette.
A délutáni blokkban gyarkolati előadások, plenáris ülések voltak a nyelvtanításról és kulturális előadások színesítették a délutánjainkat. A választható workshopok közül, melyet a Teacher Campus tanárai tartottak, én a Contemporary English-en fejlesztettem a szókincsemet és a Teaching Dogme műhelymunkán abba kóstoltam bele, hogy milyen könyvek és tanmenet nélkül, csak tanterembe belépve, a jelen pillanatból kiindulva tartani egy órát.
Nagyon élveztem az esti programok közül a pub-quiz-t, közös városnézést és a Cam folyón zajló csónakázást, Ely katedrális megtekintését is, az Oxford University Press könyvesboltjában tett nyitvatartási időn túli látogatáson és helyi kocsmalátogatáson kívül. Hálásak lehetünk a szombatra, az iskola által szervezett és finanszírozott buszjáratért, ami Londonba vitt bennünket.
A szervezők profi munkát végeztek, szervezett, követhető és hasznos volt az itt eltöltött két hét.
Köszönöm a lehetőséget!
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal