Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

szombat, 02 november 2019 23:59

Re-imagining our Schools for our Children’s Future

A dublini Alpha College of English által, tanárok számára szervezett kéthetes továbbképzésen vettem részt Dublinban, Írországban, melynek témája az volt, hogy hogyan tegyük diákjaink és tanáraink számára is élhetőbbé, a modern kor kihívásainak megfelelőbbé iskoláinkat, azon belül is elsősorban a saját tanóráinkat. A továbbképzés során új szakmai, valamint módszertani tapasztalatokkal gazdagodtam, nagyban fejlődtek metodológiai, szociális- valamint digitális készségeim, pedagógiai tudatosságom, kreativitásom és kezdeményezőkészségem.

Motiváltabbá váltam abban, hogy folyamatosan reflektáljak tanórai praxisomra, s jobban szem előtt tartsam diákjaim szaktantárgyi igényeit, valamint teljesítőképességüket. A kurzus remek lehetőségeket kínált erre, hiszen közepes méretű csoportban, interkulturális környezetben, 9 különböző ország tanáraival cserélhettünk tapasztalatot, s gondolkodhattunk arról, mit is jelent a modern oktatás, milyen lépések vezetnek odáig, hogy modernnek vallhassuk magunkat, illetve, hogy hol tartunk most. Nyelvileg is erősen motiváló közegbe csöppentem, hiszen a kollégák nagy része angol szakos tanár volt.

A két hét alatt három különböző kurzusvezető foglalkozott velünk, mindegyikük személyében motivált, kompetens, s megszólítható kollégákra ismertünk, akiktől élmény volt tanulni. Érződött, hogy komoly energiákat fordítanak arra, hogy tudásuk aktuális, és hiteles maradjon. Tanórai keretek között legtöbbet a projekt alapú tanítás/tanulás, valamint a különböző, oktatást támogató digitális technológiák használatával foglalkoztunk. Saját bőrünkön tapasztaltuk ezeknek előnyeit és nehézségeit, hiszen a két hét végére, csoportokba rendeződve egy prezentációt kellett készítenünk egy előzetesen választott témából, s a felkészülés során bizony szükségünk volt a kurzuson megismert weblapok, valamint alkalmazások használatára.

A kurzust szervező Alpha College-ről a messzemenőkig csak pozitívan szólhatok, hiszen egy kiválóan szervezett, magasan képzett tanári karral rendelkező intézményről van szó, ahol érezhetően a diákok állnak a középpontban. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a tanórai kereteken túl, informális környezetben is tudást közvetítsenek, hiszen minden délután szocializációs programokat szerveztek hallgatóik számára, melyek variabilitása széles spektrumon mozgott.

Az engem vendégül látó házaspárral nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, élményszámba mentek a velük folytatott beszélgetések, szinte családias légkörben zajlottak együttléteink.

Aki az iránt érdeklődik, hogy hogyan tudná újragondolni tanári praxisát, s érdeklődik az elmúlt évek technológiai innovációiban rejlő pedagógiai lehetőségekre, azoknak meleg szívvel ajánlom mind a kurzust, mint pedig az Alphát!

Intézményem neve: Pannonhalmi Bencés Gimnázium (phbences.hu)

Az intézményünk projektre vonatkozó weboldala:

http://pherasmus19.simplesite.com/

 

Új hozzászólás