Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

vasárnap, 12 szeptember 2021 09:10

Két hét Corkban

Írta:

Úti beszámoló az ACET Active Centre of English Training által szervezett Refresher Course for Non-Native Teachers című kurzusról. 2021. augusztus, Cork, Írország.

 

A szállást az Airbnb-nél foglaltuk egy kollégámmal. A stúdióban minden szükséges dolog a rendelkezésünkre állt, bár a hely árulkodott arról, hogy Írországban nem könnyű megfelelő szállást találni: a szállásárak magasak. A szállásadónkkal több alkalommal is fel kellett venni a kapcsolatot különböző természetű észrevételeink miatt. Az ír nyár esős oldalát ismertük meg: tulajdonképpen minden nap volt csapadék, az ír meteorológiai szolgálat előrejelzésétől függetlenül. A szállás 15 perc kényelmes sétára esett az iskolától.

A fogadó intézményünk az Active Centre of English Training nevű iskola, mely az angol nyelv iránt érdeklődő diákoknak és felnőtteknek ugyanúgy kínál változatos kurzusokat, mint az Erasmus+ programban részt vevő, angolul már jól beszélő gyakorló tanároknak. Az intézmény egy jellegzetes és szépen karbantartott épületben működik. Általában nyaranta közel 400 résztvevőt fogadnak, de a világjárvány miatt az idén körülbelül ötvenen voltunk összesen. A csoportban hatan-heten voltunk, ez az idő múlásával változott. Volt, akinek egy hét után véget ért a képzése, és olyan diák is volt, aki csupán egyetlen napon csatlakozott hozzánk. A résztvevők között cseh, svájci és olasz csoporttagok is voltak.

A kurzusom a Refresher Course for Non-Native Teachers címet viselte. Nyelvi szintfelmérő nem előzte meg a továbbképzést, de az igényeinkről előzetesen tájékozódott a képző intézmény. Minden nap négy óra tantermi elfoglaltságunk volt. Ezek mellett négyszer két óra kulturális tevékenység is színesítette a programot. Jártunk ismerkedési céllal Cork belvárosában; Midletonban, ahol a világhírű Jameson Whiskey-t készítik; a helyi börtön múzeumában; valamint a Cork-hoz közeli Blarney település kastélyánál és kertjében.

Egyetlen tanárunk volt, aki körülbelül húsz éve dolgozik tanárként, és 15 éve a tanárképzésből is kiveszi a részét. Az óráinkon az alábbi témákat érintettük, a teljesség igénye nélkül:

A tanári karakter fejlődésének elmélete.

A mikrotanítás / mikrotanulás.

Podcastok.

CLIL. (Ekkor tanítottam is a csoportnak néhány percre.)

Idiómák, phrasal verb-ök; ír nyelvi fordulatok.

Angol nyelvű óravezetési fordulatok.

Diáknyelv: TikTok English.

Óravezetési ötletek.   Tanulói jellemvonások.

Bemelegítő és az órát lezáró gyakorlatok.

 

Az órákon gyakran előkerült az ír – északír kérdés, melynek különös aktualitást ad az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból. Írország és az Egyesült Királyság, valamint Cork és Dublin viszonya is rendszerint napirendre került.

Nagyon élveztem az órákon, hogy a tanáromtól folyamatosan elleshettem olyan nyelvi fordulatokat, amelyekkel majd a saját, idegen nyelven tartott szakóráimat is feldobhatom.

A kurzus mellett az első, és egyetlen teljes hétvégét kihasználva Galway városába utaztunk. Az egyik délután a közeli Cobh városát kerestük fel. Ennek a településnek Queenstown az angol neve, és a balszerencsés Titanic tengerjáró utolsó megállója volt ez, ahol még 123 utas csatlakozott a többiekhez. A kurzust követő szombaton Camille javaslatára Ballycottonba utaztam, ahol a tenger mellett és a dimbes-dombos ír tájon tettem egy szép sétát.

Nagyon tetszett Corkban, hogy bár Írország második legnagyobb városa, mégis élhető, gyalog nagyrészt bejárható. Sajnos azonban nem lehetett figyelmen kívül hagyni a nagy számban jelen lévő, szerencsétlen sorsú és nagy valószínűséggel drogfüggő embert sem. Mindazonáltal az ír emberek döntő többségét nagyon kedvesnek és segítőkésznek ismertem meg.

A két évvel ezelőtti, dublini képzéssel összevetve elmondható, hogy a munkanapjaink általában 1 óra után véget értek, azonban rendszerint kaptunk olvasnivalót házi feladatnak. Emellett email-ben is érkeztek további anyagok. Kicsit meglepő volt, hogy a járvány sújtotta időszakban milyen sok fénymásolatot kaptunk digitális anyagok helyett. Szerencsére azért maradt idő a város tágabb környezetének megismerésére. Most is elmondhatom, hogy ez a kéthetes lehetőség ismét nagyban hozzájárult ahhoz, hogy feltöltődve, gyarapodva és inspirációkkal gazdagodva álljak az új tanév elé.

Szeretném megköszönni a Tempus alapítványnak és a Szegedi Tankerületi Központnak, hogy támogatták a képzés megvalósulását. Hálás vagyok a Hungary-Expert Erasmus+ tanártovábbképzés pályázati tanácsadónak is, hogy adminisztrációs kötelezettségeimben mindig gyors segítségemre voltak.

 

További információk

  • Helyszín: Cork, Írország

Kapcsolódó elemek

Új hozzászólás