Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Elemek megjelenítése címkék szerint: Asszertív kommunikáció

csütörtök, 30 július 2026 13:08

Asszertív kommunikáció - Rovinj

Az Erasmus+ mobilitási program keretében lehetőségem nyílt részt venni egy egyhetes, asszertív kommunikációt fejlesztő nemzetközi továbbképzésen a horvátországi Rovinj városában. A képzés során különböző országokból érkező pedagógusokkal és bár meglepődtem egy kicsit, de iskolatitkárokkal és tankerületi dolgozókkal dolgozhattam együtt, ami nemcsak szakmailag, hanem emberileg is rendkívül értékes tapasztalatot jelentett. 

A képzés elsődleges célja, az volt, hogy megerősítsen azokban a kommunikációs helyzetekben, amelyekben eddig bizonytalanul éreztem magam. Ez nálam konkrétan a szülőkkel való kommunikációt jelenti. Nagyon sokat tanultam magamról is. Határozott vagyok, erős személyiség, megfelelő önbizalommal ellátva, ugyanakkor a szülők felé az empátiámat nem minden esetben tudtam kimutatni. A képzés során a kislétszámú csoport miatt erre is különböző technikákat tanulhattam meg, hiszen elegendő figyelmet kapott minden résztvevő és személyes visszajelzésekre is lehetőséget kaptunk. 

A mobilitási időszak alatt interaktív előadásokon, csoportmunkákban, szerepjátékokban és gyakorlati feladatokban vettem részt. A képzés középpontjában az asszertív kommunikáció állt, azonban ezen keresztül számos olyan területet is érintettünk, amelyek a vezetői munkában és a mindennapi pedagógiai gyakorlatban egyaránt kiemelkedő jelentőségűek. A feladatok során különböző kommunikációs helyzeteket elemeztünk, konfliktuskezelési technikákat sajátítottunk el, valamint olyan módszereket ismertünk meg, amelyek segítik a hatékony együttműködést és a kölcsönös tiszteleten alapuló kommunikáció kialakítását.

A képzés legfontosabb eredménye számomra az volt, hogy tudatosabban tudom alkalmazni az asszertív kommunikáció eszközeit vezetői feladataim ellátása során. Megerősítést kaptam abban, hogy a határozott, ugyanakkor empatikus kommunikáció hosszú távon erősíti a bizalmat, javítja a munkahelyi légkört és elősegíti a konfliktusok konstruktív megoldását. Fejlődött az aktív figyelmem, a visszajelzések adásának és fogadásának módja, valamint az a képességem, hogy nehéz helyzetekben is higgadtan, a másik fél tiszteletben tartásával képviseljem az intézmény érdekeit.

Különösen hasznosnak találtam azokat a gyakorlati szituációkat, amelyek a vezetői kommunikációra épültek. Ezek során lehetőségem volt saját kommunikációs stílusom elemzésére, erősségeim felismerésére, valamint olyan fejlesztési területek azonosítására, amelyek tudatos gyakorlással tovább erősíthetők. Megtanultam olyan technikákat is, amelyek segítségével a kritikát építő jelleggel lehet megfogalmazni, illetve amelyek támogatják a munkatársak motiválását és az együttműködés fenntartását. A képzés során megtanultam, hogyan kezeljem a kritikus helyzeteket, és hogyan képviseljem a szakmai álláspontomat úgy, hogy közben a párbeszéd építő jellegű maradjon. Az elsajátított technikáknak köszönhetően magabiztosabban tudom kifejezni a véleményemet, és hatékonyabban tudok együttműködni még a nehezebb személyiségű partnerekkel is.

A szakmai program egyik legnagyobb értékét a nemzetközi együttműködés jelentette. A különböző oktatási rendszerekből érkező résztvevőkkel folytatott beszélgetések során betekintést nyerhettem más ország jó gyakorlataiba, vezetői szemléletébe és intézményi működésébe. Megerősödött bennem az a felismerés, hogy bár az oktatás kihívásai országonként eltérhetnek, a pedagógusok és intézményvezetők előtt álló legfontosabb feladatok sok tekintetben közösek. A tapasztalatcsere inspiráló volt, számos olyan ötletet és módszert ismertem meg, amelyeket saját intézményemben is szeretnék alkalmazni. 

A mobilitás során fejlődtek idegen nyelvi kommunikációs készségeim is. Bár a képzést nem angol nyelven hallgattam, a délutáni szabadidős programok alkalmával lehetőségem nyílt angol nyelvi szókincsem bővítéséhez. 

A továbbképzés nemcsak szakmai fejlődésemet segítette elő, hanem személyes megerősítést is adott. Új nézőpontokat ismertem meg, nyitottabbá váltam más kultúrák és szemléletmódok iránt, valamint megerősödött bennem az élethosszig tartó tanulás jelentőségébe vetett hit. A megszerzett tudást szeretném megosztani intézményem pedagógusaival, és beépíteni a vezetői munkámba, valamint a tantestület szakmai fejlődését támogató folyamatokba.

A megszerzett tudást a mindennapi munkám során azonnal tudom hasznosítani. Olyan gyakorlati módszereket ismertem meg, amelyek segítségével eredményesebben tudom kezelni a váratlan konfliktushelyzeteket, legyen szó szülői fogadóóráról, tantestületi értekezletről vagy vezetői megbeszélésről. Úgy érzem, hogy ezek a technikák nemcsak a kommunikációmat tették tudatosabbá és hatékonyabbá, hanem abban is segítenek, hogy a feszült helyzetekben megőrizzem a nyugalmamat és a lelki egyensúlyomat.

Összességében a mobilitási program rendkívül pozitív élményt jelentett számomra. A képzés magas szakmai színvonalon valósult meg, a szervezés kiváló volt, a nemzetközi résztvevői közösség pedig inspiráló légkört teremtett. Úgy érzem, hogy a megszerzett ismeretek és tapasztalatok hosszú távon is hozzájárulnak intézményvezetői munkám eredményesebb ellátásához, valamint intézményünk szakmai fejlődéséhez. A program megerősített abban, hogy az Erasmus+ mobilitások valódi hozzáadott értéket képviselnek a pedagógusok és intézményvezetők szakmai fejlődésében, ezért a jövőben is szívesen vennék részt hasonló nemzetközi képzéseken.

 

Kategória: Egyéb nyelvterület

Varázslatos hetet tölthettem el a festői Rovinjban az ERASMUS program keretében. A hetet egyértelműen az aktív pihenés jegyében éltem meg, mert a délelőtti kurzusprogramok kiemelkedően jó hangulatban, és nagyon tartalmasan teltek. Többször vettem már részt ERASMUS programokon, szakmai látogatáson, diákokat kísérő tanárként, valamint tanfolyamokon, de ez volt a legjobb közösség mind közül. Szerencsés csillagzat alatt válogatódott össze a résztvevők közössége. Jó emberek, nyitottan, vidáman, jól értve egymás humorát, kreatívan, egymást segítve töltöttük a délelőttöket. Kovács Gabriella, a tanfolyam vezetője olyan természetességgel formált minket közösséggé, hogy szinte az első óráktól kezdve együtt egymásért dolgoztunk.

Képet kaptunk az asszertív kommunikáció fontosságáról, önismereti fejlődésen mentünk keresztül, felépítettük asszertív eszköztárunkat, konfliktus helyzeteket oldottunk meg, fejlődött az együttműködési képességünk, megtanultuk és kipróbáltuk, hogy milyen az asszertív tanár a gyakorlatban. És mindeközben rengeteget játszottunk, különböző csoportokban beszélgettünk, rajzoltunk, birtokba vettük a természetet, feltaláltuk a spanyolviaszt,  és csak nevettünk, nevettünk, nevettünk….

Kategória: Egyéb nyelvterület
csütörtök, 18 szeptember 2025 07:08

Rovinj, nyár és tanulás

Asszertivitás,  hogyan képviseljük véleményünket és érdekeinket harc és konfliktus nélkül

Erasmus+ továbbképzés, Rovinj

2025. augusztus 3-9.

       Nagyon szerencsés vagyok, hogy augusztusban részt vehettem az Erasmus-programban. A helyszín Rovinjban, egy gyönyörű, a középkorból fennmaradt városmaggal rendelkező isztriai városban volt. Az első nap ismerkedéssel, közös vacsorával és városnézéssel telt. Az idegenvezetőnk, egy energikus és nagyon szimpatikus hölgy is az óvárosban élt gyermekként, és nagy szeretettel mutatta be. Elmondta, hogy –történelmi okoknál fogva- az Isztriai-félszigeten nagyszámú olasz nemzetiség él. Már emiatt is nagyon jó helyszínnek tartom egy nemzetközi programhoz, hiszen példamutató a nemzetek egymás mellett élése. Minden hivatalos felirat kétnyelvű, minden intézményre kiteszik mindkét zászlót az uniós mellé. Már rögtön az elején megkapott, hogy az Isztriai-félsziget iskoláiban az olasz tannyelvű osztályok kötelező nyelvként tanulják a horvátot, és ez természetesen fordítva is működik: a horvát tannyelvű osztályok pedig az olaszt. Ez ma elképzelhetetlen a határon túli magyarok esetében. Az Erasmus-programoknak ezért is van jelentősége: segíti Európa nemzeteit egymás kultúrájának jobb megértésében és egymás elfogadásában. Ez számomra nagyon fontos. Mindig is hittem abban, hogy a környező népeknek meg kell ismerniük egymást ahhoz, hogy a történelemi viszályokon túlléphessünk. Nagy kihívás, de az ilyen gesztusok sokat jelentenek. Ha a fiatal generációk iskolai oktatása egymás tiszteletén alapszik, sokat érhetünk el. Szerintem ez a modell követendő példa kellene legyen. Csodálatos, hogy Isztrián az emberek értik és beszélik egymás nyelvét, közöttük nincs szükség közvetítő nyelvre.

        A továbbképzés során rengeteget tanultam a hatékony és tiszteletteljes kommunikációról. A tanfolyam elején felmértük erősségeinket és gyengeségeinket, hogy milyen lehetőségeink vannak, és milyen kihívásokkal nézünk szembe.

       Megismerkedtünk a kommunikáció típusaival, jellemzőivel és az asszertív kommunikáció előnyeivel. Az asszertív kommunikáció mindennapi gyakorlatunkba való beépüléséhez különböző módszereket is begyakoroltunk. Ezeknek a későbbiekben biztosan hasznát vehetjük a tanárok és diákok, a tanárok  és szülők illetve a tanárok egymás közti kommunikációja vagy esetleges konfliktusai során. Ha hatékonyabban tudjuk érdekeinket képviselni, az pozitívan fog hatni a mindennapi életünkre is. 

       Az oktatás magas színvonalú tréning volt, dolgozhattunk egyénileg, párban vagy csoportban. Gondosan összeválogatott feladatok segítették a tananyag megértését és elmélyülését. Oktatónk (Kovács Gabriella) nagyon magas szakmai tudása, rutinja, energikus és vidám személyisége élménnyé emelte a továbbképzést. Többet nyújtott egy magas színvonalú tanfolyamnál, gyorsan kialakult közte és a csoporttagok között egy hatékony együttműködés és baráti kapcsolat. Nehéz volt elválni, a csoportunk azóta is tartja a kapcsolatot.

           A tartalmas délelőttöket tartalmas délutánok követték, csoporttal vagy egyénileg megismerhettük Isztria csodálatos történelmi városait, természeti szépségeit. Rengeteg programot igyekeztem belesűríteni a délutánokba: megnéztem Rovinj, Pula, Pazin, Hum, Groznjan, Buje, Buzet, Bale óvárosát, Dvigrad romjait, a csodás tengerpartot és Közép-Isztria vadregényes tájait. Történelem és földrajz szakosként ez különösen sokat jelentett, a tapasztaltakat hasznosíthatom a mindennapi tanítási gyakorlat során.

       A zárónap élménye egy másik csoport bemutatójának megtekintése illetve a mi csoportunk bemutatója számukra. Így bepillantást nyerhettünk egymás tanfolyami anyagába, és kedvet kaphattunk hozzá.

       A zárónap hajókirándulással ért véget, mely során behajóztunk a Lim-csatornába és még delfineket is láttunk.

      Úgy érzem, hogy nagyon sok értékes tapasztalatot szerezhettem az Erasmus+ programon. Nemcsak a magas színvonalú képzésre gondolok, hanem arra is, hogy kapcsolatot építhettem más országban élő és dolgozó kollégával, aki mesélt a határon túli magyar oktatás jelenlegi helyzetéről is. Ez a téma mindig is foglalkoztatott, a beszélgetések szélesítették a látókörömet a történelmi Magyarország szétszakadása utáni korszakról.

      Nagy élmény volt, jövőre is megpróbálom! Köszönöm a lehetőséget!

 

                                                                                          Oláh Kinga

                                                                     Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola

 

Kategória: Magyar kurzusok

Amikor először megérkeztem Rovinjba az Erasmus+ képzésre, azonnal megcsapott a mediterrán város nyugodt, mégis pezsgő légköre. Már a nyitónapon éreztem, ez a hét nem pusztán egy tanfolyam lesz, hanem olyan szakmai és emberi találkozások sorozata, amelyek hosszú távon formálják a pedagógusi munkámat.

Az ünnepélyes megnyitón a szervező lelkesen üdvözölte a résztvevőket – magyarországi, erdélyi magyar, és francia pedagógusokat –, és már ekkor világossá vált, hogy a következő napokban a sokszínűségből fogjuk meríteni az inspirációt. A székek körberendezése és a formális bemutatkozás helyett bevezetett mozdulat- és névjáték nemcsak nevetést hozott, hanem azonnal lebontotta a távolságot köztünk. Már az első óra után úgy éreztem, itt bátran megoszthatom a tapasztalataimat, és nyitott szívvel fogadhatom a többiekét.

A hét során minden napot élményalapú gyakorlatok indítottak. Ezek a közös bemelegítések, fókuszjátékok és rövid relaxációk nem csupán a napra hangoltak rá, hanem módszertani ötlettárként is szolgáltak. Megtapasztaltam, mennyire hatékony lehet egy 5 perces figyelemfókuszáló feladat a diákok motiválásában, vagy egy kreatív szoborjáték az együttműködés fejlesztésében.

Különösen maradandó élményt adott a „54321” módszer, amely segít néhány perc alatt lecsendesíteni a gondolatokat, melyre tanári pályánk során igencsak szükségünk van.

A szituációs gyakorlatok során különféle tanári szerepeket és iskolai helyzeteket modelleztünk, majd szerepcserékkel elemeztük a kommunikáció és a testbeszéd hatását. Ez nemcsak a konfliktuskezelési technikáimat finomította, hanem rámutatott, milyen fontos tudatosítani a pedagógus szerepét az iskolai közösségben. Új szemlélettel, friss ötletekkel tértem haza, hogyan lehet az alá- és fölérendeltségi helyzeteket rugalmasan kezelni, a közös célokat szem előtt tartva.

Az egész hetet átszőtte a csapatmunka élménye. A feladatok sosem maradtak a tanterem falain belül – a beszélgetések átnyúltak a közös étkezésekre, esti városnézésre, sőt a hét zárásaként a hajókirándulásra is. A tenger közepén, a szigetek ölelésében úszva beszélgettünk arról, hogyan építhetjük be ezeket a módszereket a saját iskolai környezetünkbe. A közös élmények barátságokat szőttek, amelyek túlmutatnak a projekt határain.

A rovinji hét számomra nemcsak módszertani bővülést jelentett, hanem szemléletformálást is. Megtapasztaltam, hogy a szakmai fejlődés legmélyebb formája az, amikor tanulunk egymástól, közösen nevetünk, és együtt találjuk meg a választ a mindennapi pedagógusi kihívásokra.

Hazatérve nemcsak új technikákat viszek be a tanóráimra, hanem egy újfajta hozzáállást is, hogy minden helyzet lehetőség a kapcsolódásra, minden tanulási pillanat élmény, és minden közösség erőforrás.

Kategória: Egyéb nyelvterület

Az asszertív kommunikációs pedagógusképzés során szerzett tapasztalataim rendkívül gazdagok és sokrétűek voltak, egy csodaszép városban, Rovinjban. Elsősorban gyakorlati ötleteket szerettem volna kapni, lehetőséget a trénerrel (Ramival) való közvetlen kérdezésre. Ezek az elvárásaim maradéktalanul teljesültek. Az első nap az ismerkedéssel és a képzés céljainak megismerésével telt, megalapozva a további munkát. A következő napok során olyan fontos témákat dolgoztunk fel, mint az asszertív kommunikáció alapjai, a konfliktuskezelési stratégiák és az érzelmi intelligencia fejlesztése. A hatékony hallgatás és az önérvényesítés technikái is központi szerepet kaptak. Minden nap új eszközöket és módszereket kaptam, amelyeket már a képzés alatt is elkezdtem beépíteni a pedagógusi munkámba.

Az itt szerzett tudás nagyban segíti a mindennapi kommunikációmat. Hiszem, hogy az asszertív kommunikáció eszközeivel könnyebben teremthetek megértést és harmóniát a kapcsolataimban. A képzést egy közös hajókirándulással zártuk, ami nemcsak szórakoztató, de igazán feltöltő élményt is nyújtott. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is hasznosítani fogom a megszerzett tapasztalatokat mind szakmai, mind személyes szinten.

Kategória: Magyar kurzusok

Erasmus+, Tanártovábbképzés, Rovinj 2024.07.28-08.03.

Kíváncsisággal és nyitottsággal érkeztem Rovinjba a gyönyörű tengerparti városba, hogy a tanártovábbképzésen feltöltődjek, hasznos ismereteket szerezzek és új kapcsolatokat építhessek.

Szász Ramóna trénerünk nagyon kedvesen és felkészülten fogadott minket, hogy a játékos ismerkedést követően hasznos információkkal bővítse tudásunkat.

Betekintést kaptunk az asszertív kommunikáció ELMÉLETÉBE és GYAKORLATÁBA. Megtanultuk, hogy az asszertív kommunikációban fontos a saját érdekünk képviselete, de úgy, hogy a partner érdekét, véleményét, érzéseit, gondolatait is figyelembe vesszük és nem átgázolva a jogain próbáljuk meg magunk jogait képviselni, hiszen mindannyiunknak vannak jogai. Átbeszéltük, hogy mik ezek a jogok, amiknek érvényesülniük kell a kommunikáció során. Beszéltünk a "csapdákról", az agresszív kommunikációról, a hátrányairól. Jó néhány tippet is kaptunk segítségül, hogy hogyan lépjünk fel az agresszív kommunikációval szemben akár főnökről, akár szülőről, akár gyermekről legyen is szó.

Miért nehéz „NEM”-et mondani? Hogyan lehet okosan nemet mondani? Szükségünk van rá, hiszen a nemmel saját érdekeinket kell képviselnünk saját határaink védelme érdekében, saját jóllétünk érdekében. Bátran ki kell mondani a nemet, ha kényelmetlen számunkra az adott helyzet, ha megfélemlítve érezzük magunkat, ha már túl sok a munkánk, ha a kérés átlépi a határainkat, ha csak a másik fél kedvét szolgálja a cselekedetünk. Indulataink megnyilvánulásának több okát említettük, illetve az indulataink kezelésére is számos ötletet soroltunk fel.

Megértettem, hogy önismeretből kiindulva és saját érzelmeim kommunikálásával nem bánthatok meg másokat, és hogy az „én kijelentésekkel” közvetíthetem mások felé a saját határaimat,  az agresszív kommunikáció kevésbé vezet eredményhez szemben azzal, ha a kapott tippeket alkalmazom és asszertíven kommunikálok. Önismeret tekintetében érzek fejlődést, hiszen a kurzuson több feladatban kellett elgondolkodni a belső énemről, saját „működésemről”. Fontosnak kell lennem magamnak, olyan stratégiákat kell tudatosan alkalmaznom, melyek ezt biztosítják. Az asszertív kommunikációs készségek elsajátítása lehetővé teszi, hogy hatékonyan fejezzük ki magunkat, miközben tiszteletben tartjuk mások érzéseit is. Ezáltal erősíthetjük önbecsülésünket, javíthatjuk kapcsolatainkat és pozitívabbá tehetjük a mindennapi életünket.

A továbbképzés szép helyen, nagyon jó hangulatban zajlott, új ismereteket szereztünk, irodalmi ajánlásokat kaptunk, a játékos feladatokban ismerkedtünk önmagunkkal és a csoporttársainktól is tanultunk. 

Az alternatív programok közül a Pula városnézésen és Festeni cseppkőbarlang látogatáson vettem részt. Mindkettő maradandó élményt és új kapcsolatokat adott.  

Örülök, hogy ott lehettem, tanultam, ismerkedtem, kulturális programokon vettem részt, kikapcsolódtam és élveztem a tengerparti városka szépségeit.

Köszönöm a fantasztikus továbbképzést és szervezést!

Kategória: Egyéb nyelvterület
kedd, 19 szeptember 2023 10:02

Két hét Rovinjban

Két hét (képzés) Rovinjban

Harmadik alkalommal volt lehetőségem Erasmus+ továbbképzésen részt venni. Firenze után ezúttal Rovinjba vezetett az utam, ahol egy hétig angol nyelvtanfolyamon vettem részt, majd még egy hétig az asszertív kommunikációt tanulhattam. A trénerek igazán felkészült, jó előadók voltak, a továbbképzés pedig jól szervezett keretek között zajlott.

Az angol tanárnő Diana, horvát anyanyelvű helyi tanár volt, aki türelemmel és nagy lelkesedéssel végezte a munkáját. A nyelvtanuláshoz vadiúj tankönyvet kaptunk hanganyaggal és internetes felhasználói kóddal. Ezt használtuk a tréning folyamán, megtanultuk, hogy kell használni a tankönyvet, mit, hol találunk benne, így a tanfolyam végeztével, önállóan is tudjuk folytatni a nyelvtanulást. A tanfolyam óriási előrelépést jelent a nyelvtanulásomban, és elegendő motivációt adott a további nyelvtanuláshoz.

A második héten Szász Ramóna, coach és egyetemi tanár vezetett be minket az asszertív kommunikáció rejtelmeibe. Egymást segítő kis csoportban, családias hangulatban folyt a tréning, amire szükség is volt, mert a gyakorlati feladatok során olykor önfeltárulkozásra, bizalmas beszélgetésekre került sor, valamint sok önismereti teszt is kellett ahhoz, hogy igazán elmélyedjünk a témában. A tanfolyam végére, ha nem is váltunk az asszertivitás mestereivé, minden bizonnyal közelebb kerültünk ahhoz a kommunikációhoz, amelyet egy mai pedagógusnak képviselnie kell a munkája során, nem feltétlenül az önérvényesítés miatt, hanem, hogy megfelelő mintát adjon át és közvetítsen a diákoknak. A témák között szerepelt a konfliktuskezelés, kommunikációs csapdák felismerése, indulatkezelés, hatékony önkifejezés, sikeres együttműködés és kapcsolódás, illetve belső mozgatórugóink.

A tanfolyamok mellett természetesen jutott idő a környéket is felfedezni. A tengerparti városban rengeteg lehetőség adódott kikapcsolódni. Hajós és buszos kirándulások, kajak túra, biciklis felfedezések, múzeumok, megannyi strandok és éttermek között válogathattunk. Közben új ismeretségekre tettünk szert, új barátságok köttettek, de volt lehetőségünk ápolni a régi „erasmusos” barátságokat is, hiszen az Erasmus+ képzésben rendszeresen résztvevő tagok már olyanok, mint egy nagy család. A képzésen kívül is tartjuk a kapcsolatot, tapasztalatokat cserélünk, figyelemmel követjük egymás életét, és örömmel borulunk egymás nyakába egy-egy újabb találkozás során, főleg egy ilyen gyönyörű helyen, mint Rovinj, hiszen a város elhelyezkedése és szépsége ideális hely töltekezni testileg, lelkileg és szellemileg.

vasárnap, 17 szeptember 2023 11:24

Asszertív kommunikáció

Beszámoló

2023. augusztus elején asszertív kommunikációs Erasmus+ képzésen vettem részt Rovinjban. A program végig átgondoltan és jól szervezetten zajlott. Egyből az első napon egy oldott hangulatú közös vacsorát szerveztek nekünk, ami segítette az ismerkedést a többi résztvevővel.

Olyan sokan érdeklődtünk a téma iránt, hogy két csoport indult, jómagam a délutániba kerültem. Így lehetőségem volt délelőttönként sétálgatni a gyönyörű óvárosban, egyszer-egyszer még a fürdőzés is belefért az időbe. A tanfolyamot Szász Ramóna vezette, aki felkészültségével és kedves, közvetlen személyiségével igazi csapattá kovácsolta a csoportrésztvevőket. Szívet melengető élmény volt napról napra közösen haladni egy önismereti úton, aminek a végén arra jutottam, hogy ezt a témát érdemes tovább boncolgatnom, tanulmányoznom, és ami a legfontosabb, naponta gyakorolnom.

Az egyéb választható programok közül én az esti delfin szafari mellett döntöttem, ami remek választásnak bizonyult, és valóban rengeteg delfin bukkant fel a sétahajózás során, ami mint kiderült, nincs mindig így.

Az időjárás sajnos keresztbe húzta a képzés zárására tervezett egész napos hajókirándulást.  Helyette a szervezők összevonták a délelőtti és a délutáni asszertív kommunikációs csoportok résztvevőit, aminek interaktív csapatépítés lett a vége, sok nevetéssel és játékkal.  

Hálás vagyok a lehetőségért, hogy részt vehettem ezen az Erasmus+ mobilitáson. Profi csapat állt a program mögött, mind szervezői, mind oktatói oldalról. A mindennapi munkám során hasznos ismereteket szereztem, amit törekszem gyakorolni, kommunikációban a hozzáállásomat asszertívan megjeleníteni. Köszönet mindezért a képzést szervező JUTAKI Bt-nek, és a mobilitást vezető Szász Ramónának. 

Kategória: Egyéb nyelvterület
vasárnap, 17 szeptember 2023 11:24

Asszertív kommunikáció

Beszámoló

2023. augusztus elején asszertív kommunikációs Erasmus+ képzésen vettem részt Rovinjban. A program végig átgondoltan és jól szervezetten zajlott. Egyből az első napon egy oldott hangulatú közös vacsorát szerveztek nekünk, ami segítette az ismerkedést a többi résztvevővel.

Olyan sokan érdeklődtünk a téma iránt, hogy két csoport indult, jómagam a délutániba kerültem. Így lehetőségem volt délelőttönként sétálgatni a gyönyörű óvárosban, egyszer-egyszer még a fürdőzés is belefért az időbe. A tanfolyamot Szász Ramóna vezette, aki felkészültségével és kedves, közvetlen személyiségével igazi csapattá kovácsolta a csoportrésztvevőket. Szívet melengető élmény volt napról napra közösen haladni egy önismereti úton, aminek a végén arra jutottam, hogy ezt a témát érdemes tovább boncolgatnom, tanulmányoznom, és ami a legfontosabb, naponta gyakorolnom.

Az egyéb választható programok közül én az esti delfin szafari mellett döntöttem, ami remek választásnak bizonyult, és valóban rengeteg delfin bukkant fel a sétahajózás során, ami mint kiderült, nincs mindig így.

Az időjárás sajnos keresztbe húzta a képzés zárására tervezett egész napos hajókirándulást.  Helyette a szervezők összevonták a délelőtti és a délutáni asszertív kommunikációs csoportok résztvevőit, aminek interaktív csapatépítés lett a vége, sok nevetéssel és játékkal.  

Hálás vagyok a lehetőségért, hogy részt vehettem ezen az Erasmus+ mobilitáson. Profi csapat állt a program mögött, mind szervezői, mind oktatói oldalról. A mindennapi munkám során hasznos ismereteket szereztem, amit törekszem gyakorolni, kommunikációban a hozzáállásomat asszertívan megjeleníteni. Köszönet mindezért a képzést szervező JUTAKI Bt-nek, és a mobilitást vezető Szász Ramónának. 

Kategória: Egyéb nyelvterület