Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

hétfő, 02 május 2016 07:57

Brest, Bretagne, módszertan

Az Erasmus+ keretében a Bretagne-ban lévő idegen nyelvi központban, a CIEL-ben egy két hetes továbbképzésen vettem részt. A közoktatási intézmények mobilitását célzó továbbképzésen iskolánk nyelvtanárai vettek részt (angol, német és franciatanárok). A saját nyelvterületükön lévő tanfolyamok célja a meglévő ismeretek elmélyítése és a tanárok motiváltságának, az új módszerek és technikák iránti nyitottságnak a növelése volt. 

A pályázat céljának megfelelőtő kurzust, egy régóta ismert és elismert, nyugat-franciaországi idegen nyelvi központban, a Ciel-ben találtam. Egyúttal nagy tapasztalatot szereztem az informatikai eszközök használatában is. Lehetőségem volt arra is, hogy megismerjem a kisebbségi nyelv használatával járó nehézségeket is mivel Bretagne-ban jelenleg egyre divatosabb a helyiek nyelvének, a bretonnak a használata óvodákban, iskolákban és a közéletben is.
A CIEL (Centre internationale d’étude des langues) a francia mint idegen nyelv és más, idegen nyelvek oktatásával is foglalkozik. Kellemes környezetben, jól felszerelt termekben, mini csoportban folyt az oktatás, így igen intenzív volt. Reggel 9-től délután 3-ig voltunk órán. Nyelvi és kulturális anyag szerepelt a programban. A 36 órás képzés nagyon rugalmas volt, az igényeinknek, érdeklődésünknek megfelelő órákat is tartottak. Jól képzett, tapasztalt tanárunk napra kész volt minden témában. Vele a kapcsolatot itthonról is tudjuk tartani, így gyorsan jutunk majd hozzá az új információkhoz és segítséghez, ha szükséges lesz.
Először a nyelv i ismeretekkel foglalkoztunk, a nehezebben tanítható és sokszor problémás nyelvtani területek kerültek sorra: (kérésünkre) a névelő elhagyása, subjonctif, style indirect. Ezek azok a legfontosabb területek, melyek az érettségiző és nyelvvizsgázó diákokat érintik a leginkább. Természetesen, a módszertani fogásokat is megtanultunk ezek tanításához.
Foglalkoztunk a jelenleg beszélt nyelv fordulataival, a sajtó gyakori kifejezéseivel a rengeteg mai divatos szófordulattal, kifejezésekkel. etc. Közben megismertük a mai francia társadalmat, problémáit és a politikai élet sajátosságait. Volt alkalmunk arra, hogy az Unió helyzetéről és problémáiról is beszélgessünk. Előkerült a hazai és a francia iskolarendszer szerkezete, összehasonlítottuk és megbeszéltük ezek előnyeit, hátrányait.
A legtöbb óra azonban a módszertanról szólt. A jelenleg leginkább használt „méthode actionnelle” fogásait gyakoroltuk, mely a projekt munka tovább gondolt változata. Nagyon hasznos volt számunkra, hiszen folyamatosan aktív cselekvésre, beszédre, a nyelv használatára készteti a diákot, anélkül, hogy észrevenné. A cél elérése után pedig mindig visszajelzést ad, önértékelésre késztet. Közben, mivel mi is ezzel a módszerrel tanultunk, átéreztük a diákok oldaláról is az órákat. Sok jó ötletet kipróbáltunk a szövegértés, szövegalkotás lexika és nyelvtan terén. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy az internet, a projektor és a mobil telefon órai használatát is megtanultam. Nagyon változatossá, komplexé teszi egy-egy anyag feldolgozását. Ehhez persze kellenek az eszközök. Rengeteg jól használható módszertani weboldal címét kaptuk meg.
A továbbképzésen fontos része volt a kultúra. Megismertük a régiót, a város történetét, nevezetességeit, múzeumait. Nagyon érdekes volt megismeri olyan vidéket, amely a tengerből él. Sok számunkra ismeretlen jelenséggel, szokással találkoztunk. Felejthetetlen élmény volt a tenger élővilágának megismerése, (Oceánopolis) az ár-apály hatásainak megfigyelése, a partok és a klíma alakulása. (földrajz szakos is vagyok). A bretonok és a franciák közötti különbségek, a kelta hagyományokkal való ismerkedés nagyon izgalmas volt. Megtanultunk pár breton szót és láttuk mit tesznek a breton nyelv ujjá ébresztéséért a hagyományok megőrzéséért. A kirándulások alkalmával láttunk menhireket, dolmeneket, középkori városokat, kikötőket: Locronan, Landerneau, Le Conquet. A legtöbbet talán mégis az jelentette, hogy anyanyelvi környezetben két hétig folyamatosan beszéltünk franciául.
Elmondhatom, hogy egy nagyon jól összeállított, komplex tanárképzésen vettem részt. Az intézmény a környezet kiváló volt. A tanfolyam felépítése tartalma testreszabott, nagyon jó volt. Tanárunk mindent megtett, hogy rengeteg új ismerettel, nyelvtudásunkban megerősödve, optimistán, tettre készen jöjjünk haza. Az új módszereket használva, remélhetőleg diákjaim is újabb lendülettel, motiváltabban folytatják majd a francia nyelvvel és kultúrával való ismerkedést.

További információk

  • Helyszín: CIEL - Brest - Franciaország

Új hozzászólás