Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

csütörtök, 30 szeptember 2021 07:10

Berlin képekben

Írta:

Tanfolyam

A „Four C’s” címet viselő kurzuson vettem részt, amit elsősorban a kreativitásom fejlesztése érdekében választottam. Sajnos a négy terület közül pont ez volt a legkevésbé hangsúlyos, de nem baj, legalább tudom, milyen témát keressek legközelebb. :) Valószínűleg az őszi időpont miatt lényegesen kevesebben voltunk, mint amihez a nyári turnusokban szoktam, viszont így mindenkire több idő jutott, és a csoport is hamarabb összerázódott. Az viszont továbbra is ismeretlen marad számomra, milyen egyedüli magyarként lenni egy továbbképzésen, a hat emberből ketten voltunk Magyarországról. Egyszer szívesen kipróbálnám, hogyan boldogulok csak idegen nyelven… :)

Szervezett kirándulás

Tapasztalataim szerint az Europass képzések előírt mintát követnek, vagyis a tanórák a nap felét teszik ki, továbbá egy délutáni városnézés és egy szombati kirándulás része még a programnak. A városi sétát a szervezők szokták vezetni, szerencsére Francesco még nekem is tudott újat mondani a városról. (Már többször jártam Berlinben és német szakos is vagyok, így tényleg nem volt könnyű dolga!) Szombaton pedig képzett idegenvezetővel voltunk Potsdamban.

Történelem

A város történelmi múltja többféleképpen is megjelenik előttünk: állomásokon, közlekedési lámpákon vagy vezetett városi sétákon éppúgy, mint kiállításokon vagy emlékműveken. A város „őslakosai” számára a mai napig fájdalmasnak tűnik az emlékezés, legyen szó akár a háborús halottakról, akár a berlini fal áldozatairól. Különösen rokonszenves számomra, hogy az említett programok vagy helyszínek segítségével a traumákat lassanként képesek lesznek feldolgozni.

Kultúra

Szerencsémre éppen a tanfolyam előtti hétvégén volt a Fények Fesztiválja a városban, aminek keretében nem csak az összes alkalmas épület homlokzatára készült fényjáték, hanem más érdekes, színes fények segítségével megjeleníthető alkotást is meg lehetett csodálni. Bármikor is utazunk Berlinbe, biztosak lehetünk benne, hogy találunk érdekes kulturális eseményt, érdemes keresni! :)

Panoráma

Bár a város maga gyakorlatilag teljesen sík, mégis rengeteg lehetőségünk van arra, hogy fölé kerüljünk, és akár nappali, akár éjszakai fényben gyönyörködhessünk a lábunk elé táruló látványban, aminek része a képen látható különleges építmény is. A fentebb is említett történelmi okokból Berlinben máshol is láthatjuk a második világháború eseményeinek lenyomatait, én úgy érzékelem, hogy a németek nem elfelejteni szeretnék a borzalmakat, hanem méltó emléket állítani az áldozatoknak a túlélők érdekében. Számomra ez a leghatásosabb holokauszt emlékhely, amit valaha láttam, mert minden túlzás nélkül képes átérzésre ösztönözni bárkit, aki nem az érdekes fotók készítése miatt sétál be az építmény közepére.

További információk

  • Helyszín: Berlin

Új hozzászólás