Az otrantoi Scuola Porta d’Oriente iskola kéthetes nyelvi-módszertani és kulturális képzésén vettem részt 2015 augusztus 3-14-ig. A kurzus magas színvonalú volt, kitűnő szakmai vezető Barbara Dimitri irányításával hangsúlyt fektetett a módszertani, nyelvi innováción túl az európai dimenziókra (tantervek összevetése, interkulturális ismeretek).
Az első héten csak tanárok vettek részt a képzésen. Kifejezetten szerencsésnek érezhettem magam, mert csak hárman voltunk egy osztrák és egy svájci kolleganővel, és mind nyelvileg, mind módszertanilag nagyon hatékonynak bizonyult a kiscsoportos foglalkozás, amely lehetőséget teremtett arra is, hogy megbeszéljük a különböző országokban folyó olasz nyelvtanítás gyakorlatát, eredményeit, problémáit. Mivel mind a hárman már gyakorló nyelvtanárok voltunk, és a nyelvet is hasonló szinten beszéltük, tanárunk Barbara Dimitri hozzánk igazította a tananyagot és inkább beszédgyakorlatot illetve kultúrtörténeti órákat tartott. Rendkívül hasznosnak bizonyultak a beszédgyakorlat órák, ahol mindenkinek meghatározott témáról kellett beszélnie, az esetlegesen elkövetett hibákat pedig közösen javítottuk ki. A témákhoz mindig kaptunk vitaindító képeket, filmrészletet, szószedetet. A kultúrtörténeti órákon pedig főleg dél-olaszországi írókkal, filmekkel, zenével, művészettörténettel foglakoztunk, kerestük az esetleges közös motívumokat, kapcsolódási pontokat, és megbeszéltük, hogy mindezt hogyan tudjuk beépíteni a saját gyakorlatunkba, a megszerzett ismereteket hogyan, milyen módszerekkel érdemes átadni kollégáinknak illetve tanítványainknak. A tanítás 9-13 óráig tartott. A délutáni szieszta után pedig a Salentói-félsziget felfedezése következett. Minden napra szerveztünk magunknak programokat, este pedig a kisváros által nyújtott ingyenes koncerteken, színházi előadásokon illetve filmvetítéseken vettünk részt. Az iskola két alkalommal szervezett kirándulást, az egyiken Otranto Dómjának a mozaikját elemeztük, a másik kiránduláson a környék kisvárosainak görög emlékeit néztük meg, illetve a hagyományos építkezést figyelhettük meg. A második héten csatlakozott hozzánk 3 másik, a nyelvet már magas szinten beszélő diák. Ezen a héten lehetőségem volt megfigyelni a differenciálási technikák alkalmazását a heterogén csoportban, projekt és kooperatív munkaformák használatát, illetve folytatódott az előző hét kulturális tematikája.
Az Otrantóban töltött két hét alatt egy lakásban laktam az osztrák és a svájci kolléganővel, így a képzés után is mindig olaszul beszéltünk egymással, ez alkalmat teremtett arra, hogy a mindennapi kommunikáció gyakorlatával a nyelvtudásom megerősödjön, magabiztosabbá váljon. Sikerült partnert találni a következő tanévben megvalósuló E-twinnig programhoz is.
Élményekkel teli rendkívül hasznos volt a továbbképzés. Megismerhettem Olaszország egy kevésbé ismert területét, annak történelmét, hagyományait, módszertani szempontból sok megerősítést kaptam. A megszerzett tudásomat alkalmazni fogom a tanítás során: célom az idegen nyelvi alapkészségek sokoldalú fejlesztése változatos munkaformák alkalmazásával, valamint a biztos alapokon nyugvó nyelvtudás kiépítése a tanulókban, személyes igényem a további fejlődés és tanulás a jövőben is. Köszönöm a Tanártovábbképzés és különösen Véghné Juhász Krisztina segítségét, tanácsait.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal