A ciprusi Limassol székhelyű DOREA Educational Institut által meghirdetett Team Work as a Means for Enhancing Productivity kurzusra jelentkeztem. Az adott időpontban kevés jelentkező lévén egy másik időpontot ajánlott fel az iskola, amely már foglalt volt nekem. Így más időpontban, aug. 8-12-ig az eredeti Limassol helyszín helyett Barcelonában választottam ugyanezt a kurzust. Nem bántam meg.
A „külső” helyszín miatt iskola nem biztosított sem szállást, sem étkezést, ami eleinte kis fejtörést okozott. Végül egy remek helyet találtam a kurzus helyszíne és a tenger között félúton. Egy park sarkán álló egyetemi kollégiumot, a Residencia Ciutadella Universitariát, amelyben egy egyágyas stúdiót béreltem. Az igen gazdaságos szállás bőséges és gazdag reggelit is biztosított. A zöld papagájok otthonaként szolgáló és életteli teli parkban található a parlament és az állatkert is, amelyből gyakran vad állati ordítás zaja hallatszott.
A csoportunkban öten voltunk. Korosztályomból (47) egy magyar angoltanár és egy litván közgazdász egyetemi oktató, ill. egy nálunk húsz évvel fiatalabb olasz és lengyel fiatal. Nagyon izgalmas volt a két generáció találkozása. A fiatalabbak bátrabbak, nyitottabbak voltak. A csoportvezető egy amerikai származású, majd Írország után jelenleg Barcelona mellett élő tréner.
A továbbképzés helyszíne Barcelona belvárosában, a Grácia-negyedben volt egy lakóház földszinti fotóstúdiójában.
Az első két nap lassan telt, a tréner kissé készületlennek, ill. bizonytalannak látszott. Mentségére szólt, hogy az iskola egy-két (!) héttel kurzusunk előtt bízta meg a munkával. Visszajelzésünk után a harmadik és negyedik nap érdemi munkával telt. Először az általam vitt problémával – iskolánk finanszírozási kérdésével –, majd az olasz fiataléval – palermói fiatalok elvándorlásának megakadályozásával – foglalkoztunk egy új módszer, a „chaordic stepping stones” segítségével. Ötödik nap városnézésre szervezett be minket az iskola egy utazási irodához, ami remekül sikerült.
A barcelonai tartózkodás remekül sikerült, nagyon kényelmes volt a kurzus időbeosztása. Minthogy 9-15.30-ig tartott egy nap, és nem volt házi feladat, így délután-este bőven futotta városnézésre. Külön érdekesség volt, hogy indulás előtt tekintettem meg a budapesti Picasso-kiállítást, ott pedig helyben a Picasso-múzeum állandó tárlatát. A legjobb a városi biciklizés volt bérelt kerékpárral. Nagyon türelmesek, kedvesek és figyelmesek a barcelonai katalánok.
Utolsó nap arra is futotta, hogy fiatal kurzustársaimmal kivonatozzunk Montserratba, a fiúkórusáról ismert bencés monostorba, ahol bencés vendéglátónk az iskolát és a kollégiumot is megmutatta nekünk, mindannyiunk nagy örömére. Különösen nekem volt nagy élmény, hiszen Pannonhalma hasonló hely, és pár évvel ezelőtt fogadhattuk a kórust egy gimnáziumi koncert alkalmával a pannonhalmi bazilikában.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal