Az Erasmus+ Program keretében második alkalommal vehettem részt tanártovábbképzésen. A kurzus „A felfedezés örömforrás – matematika felsősöknek (5-8. osztály)" címmel 2022. július 10-16-ig került megszervezésre horvátországi Rovinjban.
Rovinj Istria egyik gyöngyszeme. Hangulatos tengerparti városka, szűk keskeny utcái csak úgy kacskaringóznak egymás mellett, a mesevilág hangulatát idézték.
Vasárnap, az első nap egy közös vacsorával egybekötött ismerkedős estével kezdődött. Nagyon jó gondolat a szervezőktől, hiszen másnap reggel már ismerősökként fogadtuk egymást az iskolában.
A továbbképzés helyszíne a helyi gimnázium volt, ahol a kellemes környezet, a gyönyörűkilátás a tengerre és az óvárosra ideális környezetet teremtett a tanuláshoz.
Hétfőn délelőtt két játékkerettel ismerkedtünk meg, a Dobóderbyvel és a Fa-felhő-gombával. Ezek a játékok a kombinatórika témakörében segítik a tanulókat a tapasztaltszerzésben. A gyerekek saját „felfedezéseket” tehetnek, átélhetik a megismerés örömét, közben alakul a vitakultúrájuk, toleranciaképességük. Délután a Kahoot rejtelmeiben merültünk el.
Kedden a számrendszerek megismeréséhez vezető utakkal foglalkoztunk. Két jó játékötletet is kaptunk. Frontálisa és csoportban is dolgoztunk, sok módszertani segítséget kaptunk a mai napon. Előadóink nagyon lelkesek és energikusak voltak, sokat tanulhattunk tőlük. Délután „Mindent vagy semmit” játékot játszottunk (jeopardylabs.com), de „licitáltunk” és „árverést” is tartottunk!
Szerdán a Kahoottal kezdtünk, melynek témája a háromszögek tulajdonságai voltak. Megtanultuk, hogy nem az ismétlés a tudás anyja, hanem az ismeretek ismételt előhívása az.
Fő témánk egy olyan játék megismerése, mely nélkülözhetetlen eszköz a térbeli felfedezések szolgálatában. Ez a Polydron készlet. (www.polydrn.uk) Szuper eszköz! Úgy játszottunk vele, mint a gyereke! ? Az eszköz megismerése utánújabb játékok következtek: pl. megismertük a „kukás2 és a „forgós-támadós” játékokat, szélesítve tudástárunkat. Ezek a játékok nagyon jól fejleszti a gyerekek kritikai gondolkodását.
Csütörtökön a számelmélettel foglalkoztunk ezúttal egy kicsit másképp. Hogyan is lehetne a gyerekek érdeklődését e témával kapcsolatban felkelteni, milyen eszközök használatával lehet mindezt elérni.
Délután az edubase.net alkalmazással ismerkedtünk, és egy kis „bajnokságon” is részt vehettünk, sok érdekes, gondolkodtató feladatot oldottunk meg.
Pénteken a „tanulóké” volt a főszerep. Megmutathattuk egymásnak jógyakorlatainkat, nagyon sok jó ötletet kaptunk egymástól. Mindenkinek lehetősége volt a bemutatásra, volt olyan is, amikor konkrét játékokat is ki tudtunk próbálni.
Szó esett a Triminóról, a Dots-ról, Bandolinoról, a Lifeworksheets a Genial.ly és a Flippity.net oldalak használatáról, szabadulószobák készítéséről, de megismerkedhettünk a LÜK játékkal és játszottunk „kukacosat” is, ami jól megmozgatott minket.
Nagyon sok jó játékkal ismerkedhettünk meg, sok segítséget kaptunk egymástól, ami a módszertani megújulásunkhoz szerintem nélkülözhetetlen.
A szombati napon a képzést szervezők egy hajókirándulással tették felejthetetlenné a Rovinjban töltött napokat, ahol úticélunk a Limski fjord majd Vrsar városa volt. Ezen a kiránduláson is volt módunk arra, hogy más nemzetiségű kollégákkal találkozzunk, tapasztalatainkat megoszthassuk egymással.
Nagyon örülök, hogy részt vehettem az Erasmus+ programban. A képzés lehetőséget adott számomra, hogy nemcsak a közvetlen környezetemben lévő iskolákat, hanem az ország többi részéről érkező kollégák munkáját is megismerjem, tapasztalatokat gyűjthessek. A képzésen megismert módszereket igyekszem beépíteni mindennapi munkámba. Köszönet ezért a szervezőknek, a JUTAKI Bt-Hungary Expert-nek, Véghné Juhász Krisztinának, a nagyszerű trénereknek, Jakucs Erikának és Pereczes Mariannak, valamint iskolának koordinátorának Keszthelyi Valériának.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal