Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

vasárnap, 30 július 2023 14:42

Ékszerdoboz az Isztrián

Írta:

Ékszerdoboz az Isztrián

Egy hetem Rovinjban

Iskolám, a gödi Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola sikeresen pályázott az Erasmus által kínált tanfolyamokra 2023-ban. Sok kollégámmal együtt utaztunk a Hungary Expert által megvalósított képzésekre. Nagy izgalommal és kíváncsisággal vártam a „Vonások és fogások” című programját.

Első estére közös vacsorát szerveztek, ahol megismerkedhettünk a csoporttársakkal és a képzőkkel, illetve a helyi gasztronómia ínycsiklandó ételeit is megízlelhettük. Az ország minden szegletéből érkeztek hallgatók, illetve sok határon túli magyarral is találkoztam.

Másnap elkezdődött az ötnapos utazásom. A szívem és a lelkem megnyílt. A továbbképzés két oktatója Oravecz Márta és Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes volt. Személyiségük, szakmai felkészültségük, lelkesedésük, gyermekközpontú szemléletük magával ragadó. A képzés alatt aktív résztvevői voltunk a feladatoknak, átélhettünk milyen gyermekként padban ülni vagy játszani. Megismerhettünk jól alkalmazható játékokat és játékos feladatokat, amelyek segítségével könnyebbé tudjuk tenni a kis elsős írástanulását vagy a nagyobbak szövegalkotási nehézségeit. A sok nevetés mellé hatalmas tudásanyagot kaptunk, amellyel feltöltődve kezdhetem meg a következő, a 20. tanévemet.

Délutánonként az óváros utcáin csatangolva fedeztük fel a város nevezetességeit. Megmászva a Szent Eufémia 63 méter magas templomtornya után jólesett a vacsora és a desszert. Hajnalonként pedig futócipőt húzni és elkocogni a Park suma Zlatnithoz felemelő érzés volt. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, így csodaszép naplementés delfineket néző hajózáson vettem részt. A képzés pedig az oklevelek átadásával és közös hajókirándulással zárult. Vrsar városába hajóztunk át, majd a Lim Fjord felé vettük az irányt.

Köszönet a szervezőknek, a trénereknek, és a koordinátoromnak Rétváriné Mészáros Máriának, hogy lehetővé tették szakmai fejlődésemet és feltöltődésemet.

 

További információk

  • Helyszín: Rovinj

Új hozzászólás