2023. júliusában az Erasmus + pályázatnak köszönhetően ismét részt vehettem egy tengerparti kis városban egy nagyon hasznos kurzuson a JUTAKI Bt. szervezésében. A Vonások és fogások tanfolyam hallgatója voltam Rovinjban 1 héten keresztül. Nemcsak hallgattam, hanem végig játszottam és aktívan részt vettem benne. Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes és Oravecz Márta több évtizedes tapasztalatukkal, megkérdőjelezhetetlen szakmai tudásukkal magával ragadó, fantasztikus képzést tartottak alsó tagozatos pedagógusoknak. A kurzus tartalma az írás és fogalmazás tanításának jelentőségéről szólt az anyanyelv tanításában. Bebizonyosodott, hogy e kevésbé népszerű területen is lehet eredményt elérni játékos gyakorlati eljárásokkal, sok aktivitással, mozgással. Nagyon sok játékot próbálhattam ki, melyek kedvet ébresztenek a gyerekekben a kifejezőképességre és annak ébrentartására. Felfrissítettem régi ismereteimet és újakat is szereztem melléjük. A tanfolyam egy finom ismerkedős vacsorával indult és egy csodálatos hajókirándulással zárult. A Lim csatorna mentén hajóztunk. Fürdéssel, Vrsar városnézéssel és finom zenés ebéddel fokoztuk a jó hangulatot. A képzésen megismerkedhettünk határon túli magyarokkal és olasz pedagógusokkal is. 30 év tanítás után még mindig tudtam új dolgokat tanulni. A sok élmény mellett rengeteg új ötletet kaptam, amit örömmel osztok meg kolléganőimmel és használok majd a tanítás során. Sok új barátot is szereztem, akikkel tovább ötletelünk, gondolkodunk és tapasztalatot cserélünk. A csodálatos helyszín, a hangulatos sikátorok, a tenger morajlása és a sok napsütés teljesen elvarázsolt és megújult energiával töltött fel.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal