Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

kedd, 29 augusztus 2023 06:31

Az egészség érték

A csapat A csapat

Az ERASMUS+ tanári mobilitási pályázat lehetőséget nyújtott a számomra, hogy részt vegyek egy, egy hetes továbbképzésen Rovinjban 2023.08.06-12. között. Az egészség érték című képzésen vettem részt. A továbbképzéseknek egy helyi középiskola adott otthont, ami nem csak önmagában egy nagyon impozáns, jól felszerelt épület volt, hanem csodálatos kilátás nyílt az ablakból a tengerre.

A tanfolyam nagyon jó és aktuális témát dolgozott fel 35 órában, valamint a trénerünk egy hozzáértő és jó szakember volt, aki nagyon részletesen és alaposan, változatos módon adta át számunkra a tudást. A hét során több témát is érintettünk, a hét elején az intézményi egészségfejlesztési területekkel foglalkoztunk. Itt nagyon sokat ötleteltünk, közösen gondolkodtunk, hogy milyen innovatív tevekénységekkel lehet színesíteni, megújítani a saját iskolánk programjait az egészség nevelés terén.

A hét második felében már áttértünk az elsősegélynyújtási protokollokra, amit rengeteg gyakorlással el is sajátítottunk. Megtanultuk az eszméletlen beteg elsősegélynyújtását, stabil oldalfektetést, az újraélesztési protokollt, csecsemő-és kigyermekek újraélesztését, autóból mentést, vérzéscsillapítást, kötözési módokat. Az oktatónk egy olyan módszerrel tanított minket, amit ő maga is alkalmaz a gyakorlati óráin, a tanítványai körében nagy hatékonysággal. „Négyes oktatási módszer”

1 – folyamatában mutatja a gyakorlatot

2 – a részeire bontja és magyarázza

3 – a tanár végzi a tevékenységet és a tanuló utasít/magyaráz

4 – a tanuló végzi a gyakorlatot, miközben másik tanuló instruálja

Ez a módszer számomra nagyon szimpatikus volt, és én is szeretném a tanításban alkalmazni.

Minden napot ráhangoló gyakorlatokkal, élménybeszámolókkal kezdtünk, majd átismételtük az előző napon tanultakat, megbeszéltük a felmerülő kérdéseket. A hét során nagyon jól összekovácsolódott kis csapat lettünk, de ez már az első pillanattól kezdve lehetett sejteni, hiszen mindenki nyitott és elfogadó személyiség volt. A csoporttársak többnyire testnevelő-biológia szakos tanárok voltak az ország különböző pontjairól. Összeségében egy nagyon jó hangulatú, interaktív továbbképzés volt, ahol könnyedén sajátítottuk el elméletben és gyakorlatban is a legfontosabbakat. Ez elsősorban a felkészült és alapos trénerünknek volt köszönhető, aki mindenre és mindenkire nagyon oda figyelt, fontos volt számára, hogy jól és hatékonyan tudjon együtt működni a csoport és a gyakorlatban is maximálisan elsajátítsunk mindent.

Rovinjba három másik kolléganőmmel, a férjemmel és a kiskutyámmal érkeztem. A kolléganőim is részt vettek továbbképzéseken más témákban. Egy nagyon szép és jól felszerelt apartmanban laktunk kicsit távolabb a nyüzsgő város zajától. A napi közlekedést, iskolába járást, városnézést, strandolást a szállásunkhoz tartozó kerékpárokkal oldottuk meg, ami nagyban megkönnyítette a nagyobb távolságok leküzdését. A közös reggeli után együtt tekertünk el az iskolába, ahol mindenki ment a saját kurzusára és haza is együtt mentünk. Otthon csodás ebéd várt minket, amit a férjem főzött a számunkra. Ebéd közben, mindig megbeszéltük a napi programot, ki hová szeretne menni, mit fog csinálni, illetve az iskolába tanultakról is beszámoltunk egymásnak. A hét során mindennap strandoltunk, nagyon finomakat ettünk, sokat sétáltunk ebben a csodálatos városkában. Még hívatlan vendégeink is voltak két kis skorpió személyében. Ez nagyon különleges élmény volt a számomra.

Az iskola több programot is szervezett, az első este az ismerkedést követően volt közös vacsora egy helyi étteremben, illetve az utolsó napon hajókiránduláson vehettünk rész, áthajóztunk egy szomszédos kis városkába Vrsarba, ahol volt lehetőség sétálgatni és gyönyörködni a tájban, majd a hajó lehorgonyzott és a gyönyörű kék tengerben fürdőztünk, nagyon finom ebédet kaptunk és tulajdon képen itt volt a búcsú, ennek a tartalmas és vidám hétnek a lezárása.

Rovinj az Isztriai-félsziget egyik leglátványosabb kis városkája, egy igazi turista paradicsom, ami egy félszigetre épült, szűk kis utcácskák szelik keresztül, kasul az óvárost, rengeteg étterem van a parton, nagy a nyüzsgés. Minden nap másik strandon fürödtünk és a tapasztalat az volt, hogy nagyon figyelnek a tisztaságra, nem nagyon szemetelnek az emberek, és ami a számunkra kardinális kérdés volt a KUTYA. Itt mindenki imádta a kutyusokat, az éttermekben nem is nagyon kellett szólni, szinte azonnal hozták a vizet, a strandokon is szívesen látták őket, úgyhogy a mi kis Bélink is remekül érezte magát egész héten.

Összegezve:

Csodás hetet tölthettem el Rovinjban. A kurzuson nagyon sok jó és értékes, sok oldalú kollégát ismerhettem meg, lehetőséget kaptam felfrissíteni, bővíteni a már meglévő tudásomat, tapasztalataimat a témában. Nem csak kaptam, hanem én is adhattam a többiek számára.  A tanulás mellett feltöltődtem és fantasztikus élményekkel gazdagodtam és bízom benne, hogy lesz még lehetőségem ilyen különleges helyen, ilyen rendkívüli körülmények között, nagy tudású emberektől tanulni.

https://godollo-petofi.hu/erasmus/

 

További információk

  • Helyszín: Hungary Expert - Rovinj - Horvátország

Kapcsolódó elemek

Új hozzászólás