Vonások és fogások-Az írás és fogalmazás tanításának jelentősége az anyanyelv tanításában alsós pedagógusok számára
2023 július 16. és 22. között részt vettem egy horvátországi 7 napos továbbképzésen az Erasmus+ program keretében, Rovinjban. Izgatottan és tele kíváncsisággal vártam, hiszen ez volt nekem az első ilyen külföldi továbbképzés. A hangulatos, tengerparti város egyik gimnáziuma adott otthont a képzéseknek.
Érkezés után regisztráltunk majd egy kis ismerkedés következett. Nagyon sok helyről érkeztek a továbbképzésekre, még határon túlról is. Megismerkedtünk mentorainkkal, csoporttársainkkal, bebarangoltuk az iskolát és környékét.
Az ismerkedést hangulatos tengerparti étteremben folytattuk, a Da Piero Restaurantban,kicsit lazábban, felszabadultabban egy jó kis vacsora mellett. Itt a város hangulata, a tenger látványa, az ételek íze, a hangok és illatok, a társakkal való beszélgetés elfeledtette az utazás fáradalmait és csak azt éreztem, alig várom már a holnapi napot.
A tanfolyam időpontja 8.30-tól 12.45-ig tartott. Mentoraink Oravecz Márta és Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes, a pedagóguspályán sokunk számára ismert előadók voltak. Előadásaikat felváltva tartották. Már a 2.napon hatalmas tudásukkal, tapasztalatukkal, gyakorlatukkal elbűvölték a tanfolyam résztvevőit. Lelkesedésükkel, felkészültségükkel hatalmas tudásukat osztották meg velünk. A tematika felépítése nagyon jó volt, fokozatosan haladtunk az egyszerűtől bonyolult felé, a kezdetektől egészen az írásig, a szavaktól egészen a fogalmazásig.
Mártival az írástanulás folyamatát beszéltük meg az alapoktól, a kezdetektől egészen a mondatok írásáig, míg Ágival a fogalmazás módszertani alapelveitől egészen a szöveg mikro-és makrószerkezetéig jutottunk el.
Sok új játékot, motivációs gyakorlatot ismerhettünk meg. Az órák jó hangulatban teltek. A téma érdekessége, előadásmódja lekötötte figyelmünket. Az elméletben szerzett tudást ki is próbálhattuk játékos keretek között. Játszva tanulni?-vagy tanulva játszani?-nem is tudom, de az elmélet és gyakorlat összekapcsolásának elve nagyon érvényesült, figyelembe véve a gyerekek egyéni és életkori sajátosságait. Sokszor dolgoztunk csoportban, párban és önállóan is.
Úgy tanultunk új ismereteket, építettük a már meglévőkre, hogy közben észre sem vettük. Ismereteinket elmélyítettük, rendszereztük. Ezek az ismeretek hasznosak és alkalmazhatóak a munkánk során, nem csak magyar órán, hanem más órákon is. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy mennyire játékosan lehet a fogalmazást is és az írást is tanítani.
Egész héten felszabadult, derűs légkör, jó hangulat ,játék és tanulás uralta a kurzust, a mentorok által elmesélt személyes élménbeszámolókkal és tapasztalatokkal fűszerezve. A csapat összekovácsolódott. Jó volt a nyári szünetben újra gyerek lenni, iskolapadban ülni, Márti és Ági tanítványa lenni.
Szombaton, a tanfolyam lezárásaként hajókiránduláson vettünk részt, amikor megcsodálhattuk még Vrsar városát és a Lim fjordot, és a viszontlátás reményében elbúcsúztunk csoporttársainktól is.
A beszámolóm lezárásaként hálás köszönettel tartozom a szervezőknek, a kurzus vezetőinek és a koordinátoromnak, akik minden apró részletre odafigyelve, mindig segítőkészen és rugalmasan megtettek mindent, hogy ez a hét feledhetetlen legyen számomra.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal