Tizennégy gyanútlan pedagógus esete Isztrián....
Talán egy rólunk szóló mese így kezdődhetne, hiszen a 2025. augusztus 3-9. közötti tanár továbbképzés résztvevőiként gyanútlan érdeklődéssel ültünk le egymással szemben egy nagy körben az első délutánon. A 14 tagú tanár csoportból a hét folyamán "amatőr színtársulat„ lett, amelyben mosolyokból, fél szavakból, egymásnak adott jelekből megértettük egymást, érzékenyen és finoman rezonáltunk a behozott problémákra, tanári, iskolai helyzetekre. Kiváló "rendezőnk" volt Benkő Imola személyében, aki mély empátiával, kedvesen, de határozottan terelgetett bennünket egymás és a kiegyensúlyozottabb pedagóguslét lehetősége felé. Külön öröm volt két erdélyi kollégával együtt dolgozni.
Rengeteget játszottunk, a drámapedagógia, szociodráma eszközeit könnyedén alkalmaztuk Imola segítségével, egy-egy jelenet, mozdulatsor, "szoborcsoport" beszédesebb volt sok oldalnyi tanulmánynál. A folyamatos szerepcserék, a szereplők gondolatainak és érzéseinek kihangosítása fejlesztette az érzelmi intelligenciát, a másik bőrébe bújás sok tanulsággal szolgált. Azt hiszem sokkal színesebb, bővebb tanári eszköztárral léphetünk diákjaink közé szeptembertől.
Fontos témánk volt az asszertív kommunikáció gyakorlása, ezzel kapcsolatos helyzetek, nehézségek elemzése, eljátszása. Sokat tanultunk egymástól is, különböző helyzetű, lehetőségű, méretű iskolákból jöttünk, és jó volt megismerni más kollégák jó gyakorlatait, nehézségeit, konfliktuskezelési stratégiáit.... Ennek kapcsán a határaink védelméről, a nemet mondás lehetőségeiről is beszélgettünk.
Továbbképzés a nyár közepén? Első hallásra talán furcsa, de azt hiszem a 14 fős "társulatunk" nevében mondhatom, hogy feltöltődést, gazdagodást, tapasztalatszerzést és nagyon lelkes kollégák megismerését jelentette számunkra az együtt töltött hét. Rovinjban az Erasmus + képzésen.
Jó lenne, ha lenne folytatása....
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal