Július 19–25. között vettem részt Rovinjban a „Szociális készségek fejlesztése – Együttműködés, empátia és kommunikáció az iskolában” című Erasmus+ továbbképzésen.
A nemzetközi csoport 16 résztvevőből állt, három különböző országból (Magyarország, Szlovákia, Szerbia,) így lehetőség nyílt nemzetközi kapcsolatok kialakítására, a különböző oktatási rendszerek és pedagógiai gyakorlatok megismerésére, valamint tapasztalatcserére is.
Foglalkoztunk a kommunikációval, nonverbális, és verbális összetevőivel, az itt létrejövő esetleges zavarokkal, különböző kommunikációs technikákkal.
A konfliktus kezeléssel, konfliktusok fajtáival.
A szociális térben való hatékony mozgáshoz elengedhetetlen önismerettel, a velünk született érzelmekkel, és azok fejlesztésével.
Társas kapcsolatokkal, a készségek fejlesztésével, tanulásmódszertannal.
A képzés, nyitott, szabad légkörben folyt. Az oktató az első napon megteremtette azt az elfogadó légkört, amiben mindenki meg tudott nyílni, mert hibázni, kérdezni.
Nagyon kellemes, felszabadult és jó hangulatú légkör alakult ki. Az oktató felkészültsége és szakmai hozzáértése, valamint közvetlen, segítőkész hozzáállása végig élvezetessé tette a programot.
A tananyag korszerű, érdekes és jól igazodott a mai kor igényeihez. Különösen hasznosnak találtam, hogy a megszerzett ismeretek nemcsak elméletben, hanem a mindennapi pedagógiai gyakorlatban is jól alkalmazhatók.
Nagyon pozitívnak tartottam azt is, hogy a csoport sokféle háttérrel, és különböző beosztásban dolgozó részvevőkből állt. A közös beszélgetések, tapasztalatok és hozzászólások során egymástól is sokat tanulhattunk. A résztvevők eltérő nézőpontja és gyakorlati tapasztalatai számra sok új gondolatot adtak, amelyekből szakmailag és emberileg is épülhettem
Összességében nagyon hasznos és tartalmas továbbképzésen vehettem részt, amelyből több olyan ötletet és módszert is magammal vihetek, amelyeket a későbbiekben a munkám során is szívesen alkalmazok.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal