Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

vasárnap, 16 augusztus 2026 10:04

Szociális kompetencia

Írta:
  1. július 19–25. között Rovinjban vettem részt a Szociális kompetencia című kurzuson. A képzésen összesen 16 fő vett részt, így egy jól működő, családias hangulatú csoport alakult ki. A hét során változatos témákkal foglalkoztunk, amelyek mind a magánéletben, mind pedig az iskolai munkám során hasznosítható ismereteket és tapasztalatokat nyújtottak.

A kurzus során a transznacionalitás követelménye is teljes mértékben megvalósult, hiszen lehetőségem nyílt más nemzetiségű kollégával együtt dolgozni. Az együttműködés során nagyon jól tudtunk közösen dolgozni, megosztottuk egymással tapasztalatainkat, véleményünket és szakmai tudásunkat. Különösen értékesnek tartottam, hogy megismerhettem más országok szokásait, kulturális sajátosságait és pedagógiai szemléletét. Az eltérő nézőpontok megismerése hozzájárult ahhoz, hogy saját pedagógiai gyakorlatomat is más szemszögből lássam, és új ötletekkel, módszerekkel gazdagodjak. A közös munka során megtapasztalhattam, hogy a különböző kulturális háttér ellenére a közös szakmai célok és az egymás iránti nyitottság hatékony együttműködést tesz lehetővé.

Mindegyik napon olyan tudással és tapasztalatokkal gazdagodtam, amelyeket a mindennapi munkám során is alkalmazni tudok. Különösen értékesnek tartom, hogy a kommunikáció, a konfliktuskezelés, az önismeret és a társas kapcsolatok témakörei szorosan kapcsolódnak az iskolai élethez. A kurzus megerősített abban, hogy a szakmai tudás mellett a megfelelő kommunikáció, az empátia, az önismeret és a társas kompetenciák fejlesztése is fontos része a pedagógiai munkának.

A Rovinjban eltöltött hét szakmailag, személyesen és kulturálisan is értékes tapasztalatot jelentett számomra. A más nemzetiségű kollégával való együttműködés, a különböző szokások és pedagógiai szemléletek megismerése tovább szélesítette a látókörömet, és megerősített abban, hogy a nemzetközi tapasztalatok fontos szerepet töltenek be a szakmai fejlődésben. A megszerzett tudást és tapasztalatokat a későbbiekben is szeretném beépíteni az iskolai gyakorlatomba.

További információk

  • Helyszín: Rivinj

Kapcsolódó elemek

Új hozzászólás